CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SopronMedia

2003. december 05., péntek 14:12


Az Ikva Rádió hírei


3,6 milliárd forintos beruházással készülhet el a soproni régió modern hulladéklerakója. Az új depónia Európai Uniós támogatásokkal várhatóan 2007-re nyílhat meg. Az önkormányzat Fertőszentmiklós és Csepreg vezetőivel is felvette a kapcsolatot, hiszen ezeken a településeken már a 90-es években szavaztak a lakók a szemétlerakók létesítéséről. Rövidesen ezeknek bővítését és modernizálását kezdhetik meg. A beruházáshoz a soproni, valamint a környező települések önkormányzatainak lakosság arányosan 360 millió forintot kell biztosítaniuk. Az új lerakó építése, amelynek kivitelezését 2006-ban kezdhetik meg, 110-120 ezer embert érint.

Tegnap (december 4.) este nem sokkal 7.00 óra után riasztást kaptak a soproni mentősök. A Lővér körúton található pékségbe kellett sietniük, ahol az egyik dolgozó kezét bekapta a dagasztó gép, s az egyik ujját félig leszakította. A szerencsétlenül járt férfit a győri kórházba szállították, ahol az ujját sikerült megmenteni.

A karácsonyi vásári forgatag veszélyeinek csökkentésére és főleg a zsebtolvajok ellen, közös járőrözést tartanak Sopron utcáin és a bevásárló központokban a rendőrség és a határőrség munkatársai.

Közös régészeti program kidolgozásán fáradoznak magyar és osztrák szakemberek. A program, mely egy napos túrát kínál majd az érdeklődőknek, a "Közös Európai Kultúrtörténeti Utak" része lesz. A nap első felében a rekonstruált schwarzenbachi kelta települést, délután a soproni erdőkben most rekonstruálás alatt álló Várhelyt tekinthetik majd meg a túra résztvevői.

Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, és a Deák-Év rendezvényeinek részeként szobrot kap Sopronban Deák Ferenc. A szobor avatása december elején várható a Deák téren, az I. Világháborús emlékmű szoborcsoportjával szemben.

Sopron történelmének feketebetűs napja az 1944 december 06-a. A várost ért bombatámadások szörnyű emléke ma is elevenen él. Adózzunk csendes főhajtással a II. világháború áldozatainak emléke előtt. Gyújtsunk gyertyát a soproni áldozatok emlékére, a Deák téri szobornál. Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és alpolgármesterei is elhelyezik a kegyelet virágait.