|
Borban az igazság
Borban az igazság
Hamvas után szabadon a könnyebb fehér borok családjába tartozó 2002-es
évjáratú Zöldvertelinivel indult a sor.
 A
kis zöld programajánlókon kiemelték, ám a plakátokon alig, vagy nem is
említették. A belépő sem terhelte meg a pénztárcám, az érdeklődés viszont
annál inkább megnehezítette, hogy megtekinthessem a napjainkban ázsióját
élő, egykoron agyonhallgatott magyar író művének szombat este a Wollner
Hotelban előadott adaptációját. Hamvas Béla A magyar Hüperion című könyvének
második kötetében megjelent, 1945-ös keltezésű esszé A bor filozófiája
eminens példaként mutatja be Hamvas azon képességét, hogy az egyes tájakat,
az ott élő embereket az ottani borok alapján hűen tudta ábrázolni. A belvárosi
hotel hangulatos, több mint négyszáz éves, hamisítatlan hangulatú borospincéjébe
belépve a forralt bor, illetve “illetlen” módon némi sör illata fogadott
udvarias borász-pincér társaságában. Első pillanatban sikerült három csoportra
osztani az érdeklődőket. Az előadásra kíváncsi, a könyvet többször forgató
jelentős, ám csöndes urakra és hölgyekre, az előadásban részt vevő, paraván
mögötti árnyjátékukkal azt színesítő lányok ismerőseire, illetve az adaptációt
követő bórkostoló miatt betérülő műkedvelő borászok szűk, ám mégis hangoskodó
egységére.
Kiss József Wollner-tulajdonos köszöntője után lassan
de biztosan elcsendesedett az illusztrisnak mondott szűk körű társaság
és következhetett a mű. Józsa Éva előadóművész adaptációja, amelyet tovább
színesített az esszé nőket “elemezgető” fejezetének árnyjátékkal történő
megjelenítése, oly jól sikeredett, hogy egy mobiltelefon állandó csörgése
sem volt képes elvenni az étvágyam a borkóstolástól, amelyet a vendéglátók
némi a borokhoz elengedhetetlen tepertős pogácsával fejeltek meg. A mintegy
harminc fős nézőközönség gratuláló tapsa után Hamvas után szabadon a hotel
borásza szándékozott minket elkalauzolni a soproni borvidékre.
A könnyebb fehér borok családjába tartozó 2002-es
évjáratú Zöldvertelinivel indult a sor. Körülpillantva megnyugodva konstatáltam,
hogy a jelenlévők tényleg a bor szeretete miatt jöttek, hiszen a döntő
többség az ízre utazott. Az ízlelgetés elmélyülős, csöndes hangulatába
ugyan belezavart a szivarok kesernyés, illatokat elnyomó füstje.
Hogy a színek fokozatos mélyülése kellőképpen meglegyen
egy csendes borral, a Kékfrankos Rosé-val haladtunk tovább. Majd hogy a
legérzékenyebbnek tartott érzékszervünk a nyelv teljes harmóniáját élje
át az ízeknek Weninger Pincészet testes, bíborlila színben pompázó 2001-es
évjáratú Kékfrankosa zárta a sort. Erről érdemes megjegyezni, hogy nem
is olyan régen erős savtartalmáról, és így nehéz fogyasztásáról volt híres
a soproni Kékfrankos. A három kóstolgatás alatt gyorsan mindenki beletanult
olyan aprófogásokba, mint a pohár tartása, vagy a ”tesztelés” helyes sorrendje.
Távozóban még szóba elegyedtem a borok világába
minket elkalauzoló borásszal, aki elmondta: sajnos Sopronban is meg kell
tanítani arra az embereket, hogy a borokban bátran kérjék a szakértők segítségét.
Majd hozzátette, nem zavarja különösebben, hogy egyesek túlkiabálták az
előadását. Volt már rosszabb is – köszönt el.
A folytatás január 17-én, szombaton, 20.00 órakor. Addig vegyék kézbe
A bor filozófiáját. Kötelező!
StD
|