CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2003. december 11., csütörtök 11:09


Sikertörténet - a gyűrűkirály közelebbről

Sikertörténet - a gyűrűkirály közelebbről

Kitartás, szorgalom, akarat a siker záloga – mondja Csollány Szilveszter olimpiai és világbajnok tornász. A sportolóról “Szilas, a gyűrűkirály” címmel készült riportkötetet – Horváth Ferenc soproni újságíró munkáját - szerdán mutatták be a közönségnek a sportoló szülővárosában, Sopronban.

Egyik legeredményesebb magyar sportolónk, Csollány Szilveszter saját bevallása szerint mindent elért, amit maga elé tűzött: nyert Európa-bajnokságot, olimpiát, majd 28 éves sportpályafutását világbajnoki címmel koronázta meg. Mindezért keményen meg kellett küzdenie.

Horváth Ferenc, újságíró, a kötet szerzője erről a Cyberpress-nek így fogalmazott: “Unokaöcsém, Szilveszter a ’90-es évek közepén fekete bárány volt. Kidobták a válogatottból, nem engedték versenyezni és mégis talpra állt. Az az edző, aki a válogatottból eltávolította, végül világbajnokot faragott belőle 2002-ben Debrecenben. A Kisalföld Soproni Szerkesztősége újságírója hozzátette: a könyv megírása alatt kapcsolatuk elmélyült, sok újat megtudott Szilasról, például azt, hogy Szilveszter családjáért rajongó példás családapa.

Csollány Szilveszter fél éve fejezte be a versenyzést. A küzdelmes évekre visszagondolva a tehetséges fiatalember úgy látja: fiatalon kissé önfejű, makacs, akaratos volt. Felnőtt fejjel néhány dolgot már másképp csinálna. “Rengeteg energiám ment el arra, hogy hadakoztam edzőkkel, a szövetséggel, a klubbal, tehát mindenkivel, saját magammal is és ezt az energiát nem a tornába fektettem. Ha ez másképp működött volna akkor, mint ahogy működött az utolsó 7-8 évben, lehet, hogy több sikert értem volna el” – mondja a gyűrűkirály, hozzátéve: büszke arra, hogy szívós, kitartó munkával - és mert soha nem adta fel -, a maga elé tűzött célt mindig elérte.

A soproni születésű sportoló a könyv szerzőjével, Horváth Ferenc újságíróval a soproni könyvbemutatón

Kitartás, szorgalom és akarat - Szilas szerint ez a siker záloga. A róla szóló kötetben pályafutása legemlékezetesebb pillanatai között egy izgalmas, tanulságos emberi történet bontakozik ki.

Csollány Szilveszter kiemelkedő eredményei:

Európa-bajnokság Lausanne, 1990 3. Helyezés

Európa-kupa Brüsszel, 1991 1. helyezés

Európa-bajnokság Budapest, 1992 3. helyezés

Világbajnokság Párizs, 1992 2. helyezés

Európa-bajnokság Prága, 1994 3. helyezés

Világbajnokság San Juan, 1996 2. helyezés

Olimpia Atlanta, 1996 2. helyezés

Világbajnokság Lausanne, 1997 2. helyezés

Világkupa Sabae, 1998 1. helyezés

Európa-bajnokság Szentpétervár, 1998 1. helyezés

Világbajnokság Tiencsin, 1999 2. helyezés

Európa-bajnokság Bréma, 2000 2. helyezés

Világkupa Glasgow, 2000 1. helyezés

Olimpia Sydney, 2000 1. helyezés

Világbajnokság Gent, 2001 2. helyezés

Európa-bajnokság Patrasz, 2002 3. helyezés

Világkupa Stuttgart, 2002 3. helyezés

Világbajnokság Debrecen, 2002 1. helyezés

Tóth Anita Lilla