CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2004. január 06., kedd 17:49


Az év első véradása

Az év első véradása

Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlaghoz képest kiugróan magas a véradók aránya: csak Sopronban és környékén évente több mint hét és félezren nyújtják karjukat vér-adásra. A város első véradói 2004-ben is a GySEV Rt. dolgozói voltak.

Az év első keddje. A Magyar Vörös-kereszt Soproni Szervezetének véradó naptárában - már hagyományosan - a GySEV Rt. dolgozói kapják az első helyet. Veresné Almási Erika véradás--szervező a Cyberpressnek elmondta: a dolgozók számára évente kétszer szervezik meg - a családias hangulatú – akciót, az „örökös elsők” között akad 70-szeres véradó is. Az úgynevezett készenléti donorok szükség esetén bármikor készek az azonnali segítésre -, ám sajnos, még mindig kevés fiatal jelentkezik véradásra. Sopronban 2004-ben is mintegy 7000 egységnyi vér összegyűjtését tervezik. A GySEV Rt. dol-gozói számára legközelebb a nyár végén szerveznek véradást abban a reményben, hogy mind több fiatal is bekapcsolódik a humanitárius akcióba és rendszeres véradóvá válik.

Tóth Anita Lilla
 
 
A fotó a szeptemberi GySEV-véradónapon készült.

Kapcsolódó cikk:
GySEV-véradónap