2004 az építkezés éve lesz – fogalmazott a Cyberpressnek Kalmár István alpolgármester
Sopron: tervek 2004
Sopron: tervek 2004
2004 az építkezés éve lesz – fogalmazott a Cyberpressnek Kalmár István.
Sopron alpolgármestere szerint a városban elsősorban a közlekedés és az
egészségügy helyzetén kell javítani. A Hűség Városa - a tavalyihoz hasonlóan
- ebben az évben is mintegy 15-17 milliárd forintból gazdálkodhat.
Az év eleji áremelkedések Sopron város gazdálkodásában is éreztetik
hatásukat: az önkormányzat a csekély mértékben emelkedő állami normatíva
és pályázati források mellett a helyi adó és egyéb díjak növelésével igyekszik
bevételi forrásait növelni, ezzel elsősorban a vállalkozások kerülnek nehezebb
helyzetbe.
Szigorodik a szociális segélyezési rendszer, hogy a 300 milliós keretből
valóban a leginkább rászorulók kapjanak támogatást – mondta el a Cyberpress
kérdésére Kalmár István. Az alpolgármester a pozitív változások között
kiemelte: könnyebbség az új esztendőben a családok számára, hogy Sopronban
a nappali tagozaton tanuló diákok ingyen utazhatnak a tömegközlekedési
járműveken. A rendelkezés mintegy 12 ezer általános, középiskolás, illetve
egyetemista tanulót érint.
Tavaly több olyan jelentős fejlesztés is megindult a városban, amelyek
ebben az évben fejeződnek be: az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének a
Káposztás utcai, hat és félezer néző befogadására alkalmas futballstadion
megépítését tartja Kalmár István, ezenkívül az ISPA támogatással és kormányzati
forrásból épülő szennyvíztisztító beruházást, valamint azt, hogy sikerült
megteremteni a feltételeket újabb 69 szociális bérlakás megépítéséhez,
amelyekbe a tervek szerint az év végén költözhetnek be a rászoruló családok.
Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a város szeretne végre végleges
megoldást találni a soproni mentőállomás helyzetének rendezésére. A központi
sürgősségi ügyelet létrehozásával kiváltható lenne a sok nehézséget okozó
háziorvosi ügyeleti rendszer, de megoldásra ár a ma még ugyancsak hiányzó
gyermekügyelet kérdése is a városban, csakúgy, mint háziorvosok informatikai
rendszerének fejlesztése – fogalmazott Kalmár István, aki a 2004. évi feladatokról
szólva rámutatott: jó ütemben halad az Ipari Park eladása, amelyben 1,2
milliárd forintból Inkubátorházat hoznak létre. Készül a nyugati elkerülőút,
valamint - régi igény kielégítésére - egy parkolóház, pontosabban mélygarázs
a terve, utóbbit a Széchenyi téren valósítanák meg.
Tervezik továbbá, hogy legalább 2-3 új körforgalmi csomópontot is kialakítanak
a városban. A közterek, utak rendbehozatala az idegenforgalom fejlesztését
szolgálja. Minderre várhatóan a tavalyinak megfelelő összeg, 15-17 milliárd
forint áll rendelkezésre Sopronban.
Tóth Anita Lilla
|