CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2004. január 16., péntek 22:35


Illegális szemét a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Illegálisan lerakott hulladékot találtak a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. A mostani eset - amelynek során közel 70 köteg szórólapot helyeztek el a Sopron és Balf közötti erdőben - egyike annak a többszáz szabálysértésnek, amelyet a közelmúltban követtek el a természetvédelmi területen. Az ügyben a vizsgálat tart, az elkövető ellen szabálysértési eljárást indítanak.

68 köteg szórólap nem jutott el a postaládákba, mert “terjesztőjük” inkább a Fertő-Hanság Nemzeti Park fokozottan védett területen szabadult meg a nyomtatványoktól. A tettes ezzel nemcsak megbízóját károsította meg, de a környezetet is szennyezte. Sopron környékén ilyen mértékű környezetszennyezésre az utóbbi években nem volt példa – mondta el a Cyberpressnek Steiger Károly, a nemzeti park illetékese, akit a közeli üdülőtulajdonosok értesítettek. Néhány nappal ezelőtt a szomszédos Ausztriából került nagyobb mennyiségű hulladék az erdőbe - a területen rövid időn belül ez már az ötödik ilyen eset. A lerakott szemét származási helyére több névre szóló osztrák számlakivonat és egyéb iratok utalnak. A vizsgálat tart, a lehetséges elkövető személyét részben már sikerült azonosítani. Az elkövető akár 100 ezer forintos bírsággal is büntethető. (Tóth Anita Lilla)