CyberPress.Sopron

Azonosították az eddigi legtávolabbi galaxist
www.mti.hu
Seattle, 2004. február 16. (MTI) - Minden eddig ismertnél távolabbi galaxist azonosított egy nemzetközi csillagászcsoort. A szenzációt vasárnap egy seattle-i tudományos tanácskozáson jelentették be. A Hubble ûrteleszkóp által közvetített felvételek hitelességét a hawaii Keck obszervatórium is megerõsítette. A galaxisról észlelt fényt a távoli csillagrendszer még "ifjúkorában", alig 750 millió évesen bocsátotta ki, és több mint 13 milliárd fényévnyi távolságot tett meg a Földig.

    Jean-Paul Kneib, a csoport vezetõjének elmondása szerint a felfedezett csillagrendszer rendkívüli halvány, ezért távolságának ellenõrzése különleges kihívást jelent az asztronómusoknak.

    A megfigyelést az Abell 2218 galaxishalmaz által létrejött természetes nagyítóhatás tette lehetõvé. Korábban óriási távolsága miatt nem lehetett észlelni. Ezt a nagyítóhatást elõször Albert Einstein írta le általános relativitáselméletében, majd 1919-ben egy napfogyatkozás során ellenõrizte és gravitációs lencsehatásnak nevezte el, amely megkettõzi a fényforrás által produkált képet. A galaxishalmaz 25-szörösére nagyította az ismeretlen csillagrendszer fényét.

    Richard Ellis, a felfedezésrõl készített tanulmány társszerzõje szerint e felfedezés segít jobban megérteni a világegyetem fiatalságát, amelyet sötét kornak neveznek. E kifejezéssel, amelyet Sir Martin Rees brit csillagász talált ki, az úgynevezett õsrobbanás (Big Bang) utáni elsõ egymilliárd évet jelölik, amelynek idején az univerzum feltehetõen nem volt más, mint sötét anyagok és gázok keveredése, és ez elõzte meg a csillagok képzõdését. A csillagászok között vita folyik ennek az idõszaknak a tartamáról, és próbálják megfejteni azokat a kozmikus eseményeket, amelyek a sötét kor végét és a mai csillagrendszerek születését jelentették.

A miniszter nyilatkozata nem halasztotta el hangsúlyozni, hogy a szolgáltatás a maga nemében az elsõ a világon. A rendõrök szöveges üzenetben kérnek segítséget a programba elõzõleg jelentkezett civilektõl. Bizonyos szakmák képviselõire, pl. a taxisofõrökre, és a közlekedési dolgozókra különösen számítanak. A programot 2002 szeptemberében 11 német rendõrkapitányság hatáskörében már tesztelték. S. G

Ki éli túl a XXI. századot? – s a válaszában nem titkolta pesszimizmusát. Kezd megszûnni az irodalom, olvasatlan marad a szépirodalom – nézett körül aggályosan a Szalóky Galéria által rendezett találkozó közönségén. Biztatást remélt és kapott Faludy ettõl a közönségtõl, s innentõl kezdve még a tragédiák felidézését is áthatotta némi derû, optimizmus.

Az eredeti antológia megjelenési körülményeit Gerendás Péterrel együtt idézték vissza. Cserépfalvy Imre Horváth Béla és József Attila mellett Faludy Györgyöt kérte fel, hogy szerkesszék meg közösen a kötetet. Horváth Béla vidékre utazott, József Attila a vonat alá vetette magát. Helyébe Cs. Szabó László lépett volna, ha nem hátrál meg. Végül Faludyra maradt a munka.

Hogy miben különbözik a két korszak világa, Európája, arról számos példát idézett az idõs mester. Születésekor a világ népessége mindössze kétmilliárd volt. Jelenleg hétmilliárdan élünk a földön, és ha ez a trend folytatódik, 30-40 év múlva akár 25 milliárdan is lehetünk. Négyévesen azt hallotta az utcán kiabáló emberektõl, hogy „Veszszen a kutya Szerbia!” Egy negyed századdal késõbb amerikai katonaként harcolt a nácik ellen. Ma reménykedve figyeli, miként igyekeznek összeilleszteni a szétforgácsolt Európát. Az idõutazás közben felidézte saját történeteit, amelyek jelentõs része apró lábjegyzetként illeszkedik a mögöttünk hagyott évszázad történelméhez. Gyermekkori nyaralások Siófokon, kalandozások Európa városaiban és Európa irodalmában. Majd a háború, és utána Recsk. A reményt ott sem adta föl. Amikor arra kérték a társai, hogy mondjon valami biztatót, kapásból odavágta: „Sztálin meg fog dögleni.” Mire ez bekövetkezett, Faludyra már várt a számûzetés.

Mindig, mindenhol írt, olvasott, fordított. Adytól Vörösmartyig, Baudelaire-tõl Villonig vitte a tarisznyájában és a fejében a verseket. Ma is kapásból idéz németül, franciául, angolul. Játszik és kérdez: ki a nagyobb, ki a jelentõsebb? A válasz nem fontos. Miként képtelenség eldönteni, ki a nagyobb festõ: Leonardo vagy Michelangelo, Rembrandt vagy Brueghel. Nem számít! Az a fontos, hogy megérintsen a szépség, a harmónia, amire oly nagy szüksége volt minden idõkben Európának.

Hogy ezt sokszor nem sikerült megtalálni, megõrizni, az figyelmeztet napjaink aggályaira is. Nem beszélünk a jövõrõl! Nem beszélünk népesedési gondjainkról, környezetünk pusztulásáról. Mindent mindenkor csak a pénzhez, a belátható haszonhoz mérünk. Holott Európa nem csupán egy több száz milliós piac, kereskedelmi dzsungelharc, információs versenyfutás, hanem a kultúrák hatalmas tárháza. Ebbõl egy kicsi, értékes darab a 66 esztendõ után – mai szerzõkkel felfrissítve – megjelent antológia, ami – ajánlja ekképpen a költõ – „Bár nem hiszem, hogy az 1930-as korhoz hasonló idõket élünk, mégis úgy érzem, hogy nemrég még reménykedõ és most már reményvesztett közönségnek vigaszul szolgál.”

– Nagymamámnál nyaraltam, õ hozott el ide. Az unokatestvérek és a nagynénik voltak a kísérõim – mondja Dávid. – Szemben Boldizsárral, én már tudtam úszni – nyugtat meg bennünket. Az úszómester egy hatalmas bot végére „kötötte rá” a nebulókat, hogy így sajátítsák el a víz színén maradás fortélyait – kapunk bepillantást arról, hogyan is foglalkozhattak az egykori úszópalántákkal a korabeli Székely Évák vagy Szécsi Tamások.

Azért továbbra is ott motoszkál a fejünkben az a bizonyos fal, amely annak idején nem éppen „politikailag korrekt” módon választotta ketté a szebbik és az erõsebbik nem képviselõit úszás közben. De csak fokozódik izgalmunk. – Volt egy napozóterasz is, kizárólag hölgyek részére, akik meztelenül hódoltak az áldott sugaraknak – folytatja Dávid Katalin. – A teraszt, mivel az uszoda az irgalmas rendé volt, egy idõre sajnos a papok bezárták. Kiderült ugyanis, hogy a Rózsadombról, ahol most az egykori SZOT Szálló romja áll, s még nem volt ennyire beépítve a környék, a férfiak gukker segítségével kíváncsiskodtak. Ennyit az egykori nõi-férfi medencét elválasztó, már említett fal hatékonyságáról – kapunk hevenyészett gyorsmérleget a húszas-harmincas évek szemforgató prüdériájáról. Még külön bejárata is volt a nõknek és a férfiaknak – tudjuk meg.

– Kodállyal és Ortutay Gyulával úsztam egy idõben – kapunk újabb adalékot a múltból. A negyvenes években már télen is kinyitották a Lukácsot. Addig csak a Rudas volt egész éven át nyitva a köznép elõtt. Azután csak elõbújik a mûvészettörténész Dávid Katalinból, mert megtudjuk, hogy a „Lukács az egyetlen uszoda, amelynek Szent Lukács személyében külön védõszentje van. Hiszen a Szent Gellért fürdõ a hegyrõl amúgy is ezt a nevet kapta volna”. Szent Lukács orvos volt, akit nem a betegek, hanem az egészség és a gyógyítás védõszentjeként ismerünk. Szent Lukács szobra az uszoda udvari falában lévõ mélyedésben áll, s mellette ott a bika. Hogy miért éppen a bika? Azért, mert az Evangélium szerint Szent Lukács attribútuma ez az állat volt. Az Evangélium mint Zakariás áldozatáról beszél a fiatal bikáról, amely még tiszta, s még nem nemzett utódokat.

Építészetileg milyen a Lukács? – használjuk ki egy testhezálló kérdéssel a reggeli úszás után rendelkezésünkre álló rövid idõt. Dávid Katalin szerint mondhatjuk, hogy maga az épület szabvány, de véletlenül egy jól sikerült szabvány. – De nem is ez az érdekes – mondja. – Az uszoda, fõleg ha a több emelet magasságban lévõ, most már koedukált napozóból nézünk le, úgy fest, mint egy gyönyörû görög váza. Ha nyári napfényben lepillantunk, az uszoda olyan, mint egy csillogó, kék tengerszem. Ez akkor nyújtott még szebb látványt, amikor még nem voltak beüvegezve a medencéket körülvevõ folyosók. Szép, igazi sárgák voltak a falak. Egyszerûen fenséges volt. Amikor a Lukácsot téliesítették, még akkor sem voltak rögtön beépített ablakok, hanem táblákat hoztak, amelyeket felraktak, ha jött a hideg – tudunk meg újabb részleteket.

Dávid Katalin reggelente a Falk Miksa utcából indul, amelynek sarkán az egykori Luxor kávéház, késõbb Paprika csárda állt, s most egy galéria található. Ezzel szemben a Lukács maga az állandóság. „A Lukács mindig is Lukács marad. Ezt nem lehet átkeresztelni, ez mindig itt és így lesz” – nyugtat meg bennünket Dávid Katalin.

Hogy tetszik a felújított medencék falait borító kék csempeburkolat? – váltunk témát. Nem is gondoltuk, hogy kérdésünkkel darázsfészekbe nyúlunk. – Maguk emlékeznek, amikor a Lukács medencéit még esténként lemeszelték? – kapunk kérdésünkre válasz helyett újabb kérdést. „Az úgy volt, hogy amikor esténként az úszómester sípszavára a fürdõzõk elhagyták a medencét, és leeresztették a vizet, jöttek a gumicsizmás fürdõmunkások, és lemeszelték a falakat. Ennek a mészfalú uszodának valami csodálatos illata volt” – mondja Dávid Katalin. Mi magunk már csupán a Csaszi, ma Komjádi meszelt falú medencéire emlékezünk – tisztázzuk tudatlanságunk okát. Ez is valami. „Engem nem zavar, hogy felújították a medencéket, és feszített lett a víztükör. Engem a víz érdekel meg az, hogy a parton legyenek padok, ahol a legfontosabb dolgokat meg lehet beszélni. A medencék partján magasodó, árnyat adó platánokat a testünkkel védtük, azokat nem hagytuk kivágni, de a hideg vizû, vagyis a férfimedence sarkában lévõ nagy eperfa sajnos áldozatul esett a korszerûsítésnek” – tudjuk meg Dávid Katalintól, hogy „mi a lényeg”. Amikor lehullott az eper a fáról, a vízbõl gyorsan kihalásztuk az apró gyümölcsöket, és ott nyomban megettük. De a kifolyóból kis rákok is elõmásztak, bár akkor még igazi volt a gyógyvíz – így Dávid.

Rendszerek jöttek-mentek, lehetett zûrzavaros a világ, a Lukács az állandóságot és a folyamatosságot jelenti. Meg még mást is. Hogy mit? „A hetvenes években szakértõje voltam Aczél Györgynek a Szent Korona hazahozatalával, illetve elhelyezésével kapcsolatban” – mondja Dávid Katalin. – „Tudtam, Aczél hallani sem akar arról, hogy a koronát a Nemzeti Múzeumban helyezzék el, ahol a történelmi kincsek is vannak, õ a Várhoz ragaszkodott. Kétségbeestem, de Aczél megmakacsolta magát. Egyik reggel éppen úszom valakikkel, akik arról faggatnak, hogy hol lesz a korona helye. Mondom nekik, sajnos azt hallom, hogy a Várban, de ez így nem lesz jó, nekem nem tetszik, nem szeretném, ha a koronából Habsburg-kincset csinálnának egyesek. Három nap múlva telefont kapok a minisztérium múzeumi fõosztályáról: A te javaslatod nyert, a Szent Korona helye a Nemzeti Múzeumban lesz, nem akarnak belõle Habsburg-kincset csinálni.” Nos, ennyit a korabeli „nyomásgyakorlásról”, a feed-backrõl, azaz a visszacsatolásról. No meg az információáramlásról és Dávid Katalin többszemélyes pr-munkájáról, amelynek szintén a Lukács adott helyet. „Az uszoda véleményformáló központ is. Ipper Páltól, az egykori 168 Óra címû rádiómûsor alapító-fõszerkesztõjétõl remek füleseket kaptunk.”

– Naponta fél órát úszom, szigorú menetrend szerint. Azt szoktam mondani: reggelente tíz évet fiatalodom az úszástól, estére tíz évet és egy napot öregszem – kapunk gyors idõmérleget Dávid Katalintól. – Nem is olyan rossz ez az arány, adja Isten, hogy ez így tartson még nagyon sokáig – búcsúzunk el a Széchenyi-díjas mûvészettörténésztõl. „Kodály is azt mondta nekem mindig, hogy a víz maga a fiatalság.” Meg hát a víz õselem – tesszük hozzá szerényke tudásunkat fitogtatva.

Képek a filmbõl!
 
A Primetime címû közismert mûsorban Gibson, aki finanszírozta, rendezte és részben írta bemutatás elõtt álló de már eddig is számtalan vitát kiváltó filmjét, azt mondta, hogy a "Passió" valóban felvonultat olyan eleneteket, melyek elijeszthetik a nézõket, de mint mondta, "úgy érezte, így tudja bemutatni, milyen hatalmas áldozatot" hozott Jézus.

Ha valaki nem szereti az erõszakos jeleneteket, annak nem kell megnéznie a filmet, illetve ki is jöhet róla, tette hozzá.

Szintén válaszolt az antiszemitizmussal kapcsolatos vádakra. Elmondta, hogy antiszemitának lenni bûn, és nem keresztényi, mint azt a pápai enciklikák is többször kimondták.

A mûsorban megszólalt Abraham Foxman, az amerikai Becsületsértés-ellenes Liga igazgatója. Mint mondta, nem gondolja, hogy Gibson vagy a film antiszermita lenne, ellenben félõ, hogy a mû alapot adhat, és erõsítheti a meglévõ antiszemita érzelmeket.  Reuters

A Környezeti Tanácsaadó Irodák Hálózata a közelmúltban reprezentatív felmérést végzett arról, hogy a hazai 7 milliós mobilos társadalom milyen eséllyel adhatja le elhasznált akkumulátorait a márkaboltokban és a viszonteladóknál. A 284 megvizsgált boltnak 35 százalékában nyílt erre lehetõség. - Nagyjából a szakmai becslés alapján azt állapítottuk meg, hogy körülbelül egymillió az a telefonkészülékszám, amely rövidesen lecserélésre kerül. A szakemberek szerint különösen ennek a számnak a tükrében elszomorító, hogy a legtöbb boltban az eladók úgy tettek, mintha soha nem is hallottak volna errõl a jogszabályról. - Javasolták, hogy betonozzuk be, vagy nejlonszatyorba rakjuk a többi hulladék közé. Üdítõ kivételnek számított az a Damjanics utcai mobiltelefon szervíz, ahol ha valaki új készüléket vásárol, gondoskodnak az elhasznált készülékrõl, sõt újabb terveik is vannak. - Folyamatosan van egy céggel tárgyalás, hogy kihelyezzen ide akkumulátorgyûjtõ ládákat és azt szeretnénk, hogy ne az utcán heverjenek a rossz akkumulátorok, hanem korszerûen legyenek tárolva. A vizsgálat készítõi megfelelõ gyûjtõedényt csak a boltok 8 százalékában találtak.

Kudarcra van ítélve az erdélyi magyar történelmi egyházak egyezkedési kísérlete arra vonatkozóan, hogy megfelelô arányban vegyenek részt az erdélyi tévét muködtetô alapítványban. Nagy Zsolt az erdélyi tévét muködtetô Janovics Jenô Alapítvány elnöke, aki egyben az RMDSZ önkormányzatokért felelôs ügyvezetô alelnöke, a Szabadság kérdésére elmondta, hogy az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból, hiszen Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László szórványmissziói lelkipásztor tagjai a testületnek

Az alapítvány létrehozói által a szerkesztôségünkbe eljuttatott közlemény szerint Janovics Jenô munkássága a magyar kultúra egyik meghatározó értéke. Janovics egyebek között az erdélyi magyar mozgókép-gyártás jelentôs formálója volt. E szellemiség jegyében létesítették az alapítók a Janovics Jenô Alapítványt, amely az erdélyi magyar televízió létrehozására és muködésének biztosítására hivatott. Az alapítvány létrehozói: Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgató Tanácsának tagja, a Romániai Magyar PEN Club elnöke, GáspárikAttila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke.

Az alapítvány vezetését a kuratórium látja el, ennek feladata az erdélyi magyar televízióra vonatkozó elvi, stratégiai döntések meghozatala.

A kuratóriumi tagjai: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színmuvészeti Egyetem rektora, Bíró Zoltán szociológus, a Kulturális Antropológia Muhely vezetôje, Hatházi András színmuvész, Jakab Gábor római katolikus lelkész, a Keresztény Szó havilap fôszerkesztôje, Kovács András Ferenc költô, Marosi Barna író, Márton Árpád RMDSZ-képviselô, Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezetô alelnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus. A kuratórium elnöki tisztségére az alapítók Nagy Zsoltot nevezték ki.

A kuratórium szakmai döntéseinek elôkészítését szakmai tanácsadó testület segíti, amelynek tagjai: Barabási Gyôzô, a Videoklip Stúdió igazgatója, Baranyi László televíziós szerkesztô, Bardócz Sándor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója által sugárzott magyar adás fôszerkesztôje, Bartha Csaba, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának szerkesztôségi vezetôje, Kacsó Sándor, a Román Televízió bukaresti magyar adásának fôszerkesztôje, Kádár Melinda televíziós szerkesztô, Maksay Ágnes televíziós szerkesztô, Székedi Ferenc a Csík Televízió fôszerkesztôje, Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió igazgatója, valamint Xantus Gábor filmrendezô. A kuratórium szükség szerint további tagokat kér fel a szakmai tanácsadó testületben való részvételre.

Mint ismeretes, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetôi azt igényelték, hogy a magyar kormány támogatásával létrehozandó erdélyi magyar televíziót muködtetô alapítvány kuratóriumában megfelelô arányban vegyenek részt. Pap Géza, az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület püspöke a Szabadságnak korábban elmondta, hogy az erdélyi tévé ügyében is a Sapientia-modellt tartanák legmegfelelôbbnek, amelyben az egyházak elöljárói által alkotott alapítók testülete vétó joggal rendelkezik a Sapientia Alapítványt muködtetô kuratórium felett.

Borbély Tamás