CyberPress.Sopron

Legkeresettebb magyar könyvek Bécsben
www.dunatv.hu
A legkeresettebb kötetek közé tartoznak az osztrák könyvesboltokban Márai Sándor, Szerb Antal és Kertész Imre művei, miután számos magyar szerző művét jelentették meg a nagy német nyelvű kiadók.

"Szerb Antalnak ezt a regényét az év könyvének kellene nevezni. Legalább." Ez a méltatás az Utas és holdvilág osztrák kiadásán található és a könyvet a bestsellerek polcán kínálják az olvasóknak, közvetlenül Márai egyik regénye mellett. A bécsújhelyi könyvesboltban a vevők is gyakran keresik a magyar szerzőket. - Márai Sándor és Kertész Imre műveinek minden új kiadásából el tudunk adni 50-100 példányt. A magyar regények divatja Márai: A gyertyák csonkig égnek című könyvének osztrák kiadásával kezdődött körülbelül három éve, és azóta nagy siker volt például Eszterházy: Harmonia Caelestise is. Ez utóbbi regényre egyebek mellett a szerző történelmi neve miatt is kíváncsiak voltak az osztrákok, Márai és Szerb Antal könyvei pedig felidézik számukra a közös történelmi múlt hangulatát.

A film bemutatója után egy csapásra ismertté vált az egész országban.
Minden ember megismert az utcán, és rendre utánam kiabált egy mondatot a filmből, amiben megkérdezték tőlem, hogy "és hol az anyád?", mire én azt válaszoltam, hogy "összeállt a fűszeressel". Amikor például fölszálltam a villamosra, előfordult, hogy kórusban kiabálták, "összeállt a fűszeressel az anyád".

Azóta is önön "ragadt" Ficsúr. Miután kiszökött Izraelbe – ahol szintén vetítették a filmet –, ott is sokan "leficsúrozták".
Azóta a héber színpadon eljátszottam kétszáz szerepet. És negyven filmben szerepeltem. Főleg a magyaroknak maradtam Ficsúr. Jellemző történet, hogy Falstaffot játszottam A windsori víg nőkben, az izraeli nemzeti színházban, a Habimában. Óriási siker volt, a közönség ujjongott. A művészbejárónál csokor virággal várt egy magyar ajkú hölgy. Azt mondta, "gratulálok, ragyogó volt". Azt válaszoltam neki, hogy "igazán köszönöm". Mire ő folytatta, hogy "ragyogó volt a Valahol Európában című filmben". A Shakespeare-főszerep után is ez maradt meg benne. De az az igazság, hogy a magyarok, noha elsajátították a nyelvet, ki VII. kerületi, ki nyíregyházi akcentussal, nem tartoznak igazán a héber színházba járókhoz. Az én generációmnak – ami lassan már el is fogy – minden nyári szünetben, vagy huszonöt éven keresztül, magyar színházat csináltam. Annak ellenére, hogy mint héber színész igen gyorsan az élvonalba kerültem.

Mindig visszatér magyarországi emlékeire. Természetes volt, hogy tizenhat és fél évesen itt hagyta az országot?
Apámat elvitték Borba – ahová Radnótit –, nyolc hónapig azt se tudtuk, hol van, de szerencsére hazajött. Így tizenkét éves koromban már családfő lettem, és úgy intéztem a dolgainkat, hogy megmenekültünk.

Ezt hogy lehetett így intézni?
Miután egyszer megmentett minket a házmesterünk, én intéztem el a spanyol védlevelet. Apám parafadugó-gyáros volt, és Sevillából importált parafát. Fölvettem a sárga csillagot, magamra tettem a cserkész körgallért, fölültem a bringámra, és elmentem a spanyol nagykövetségre. Sorban álltak ott a zsidók, de én bejutottam. Így kerültünk spanyol védházba, ahol átvészeltük a háborút.

De amikor elment, akkor már átélte a Valahol Európában sikerét, ismerte és szerette az ország. A családja is ide kötötte. Miért volt annyira mehetnékje?
A szűk család túlélte a háborút. De most nem beszélek nagyapámról, nagybácsikról, unokatestvérekről, kisgyerekekről. Éreztem, hogy mi következik. Mi pedig osztályidegeneknek számítottunk. Azt gondoltam, az elmúlt rendszerben zsidó voltam, most pedig osztályidegen, nem szeretnék még egy "izmust" átélni. Szüleim hallani sem akartak arról, hogy elmegyek, de aztán tudomásul vették, ha valamit elhatározok, nem lehet megállítani. Végül apám nagy pénzt fizetett az embercsempésznek. Március 15-én, a magyar szabadság ünnepén lettem szabad ember.

Keményen tanult héberül, és közben akár segédmunkát is végzett.
Betonöntéssel kezdtem, de kibucban is dolgoztam, hogy elsajátítsam a héber nyelv alapjait. Ott azonban csak a magyarnyelv-tudásomat sikerült tökéletesítenem, mert mindenki magyar volt.

Ha valaki annyi mindent átél, mint ön, válhat megkeseredetté, de az élettapasztalatait fel is használhatja. Az is elképzelhető, hogy a szarkasztikus humora is ezeknek a "kalandoknak" köszönhető.
A nehéz élményeim gazdagítottak.

Mindebbe akár tönkre is mehetett volna.
Nem olyan alkat vagyok. Ezek a szomorú, de néha vidám emlékek gazdagítottak, és ebből a "raktárból" sok mindent felhasználtam a színpadon. Jelképes, hogy miután Izraelben befejezték a harci kiképzésemet, akkor érkezett meg oda a Valahol Európában című film. És emiatt abban a percben kikért a hadsereg kulturális osztálya a tábori színházba. Kezdetben még nem tudtam annyira héberül, hogy rendes szerepet játszhassak, sminkelni tanítottam a bajtársaimat. Akkoriban kétéves volt a katonai szolgálat, de még egyenruhában aláírtam a szerződésemet a tel-avivi Városi Színházba. Jó karakterfigurákat játszottam, mert ezekben az akcentusomat jobban el lehetett rejteni. Mígnem a Sátorszínházban – ami nem sátorban volt, de ez volt a neve a régi tel-avivi színháznak – felajánlottak egy főszerepet. Ebben a társulatban játszottam tíz évig. Végül Brecht Svejk a második világháborúban című darabjában Svejk barátját alakítottam, ami szintén főszerep. Svejket a színház öreg, nagy sztárja adta, de őt a kritika kicsit elnyomta mellettem, talán az én szerepem jobban is volt megírva. Az illető színész igazgatósági tag volt a színházban, és az előadásból kivetette két monológomat. Erre bejelentettem, hogy otthagyom a társulatot. És hogy biztos legyek benne, nem fognak visszacsábítani, rögtön elrohantam a legnagyobb héber lap színházi rovatának a vezetőjéhez, hogy elmeséljem neki, mi történt, és bejelentsem a távozásomat. Egyébként az akkori rovatvezető a mai igazságügy-miniszter. Két hétre rá, hogy eljöttem a Sátorszínházból, meghívtak az akkor világhírű Habimába. Ott vagyok negyven éve, az örökös tag címet is megkaptam. Rengeteget játszottam, havonta harmincszor léptem fel. Temérdek klasszikus és modern darabban szerepeltem.

Hosszú ideig föllépett katonák előtt is.
Öt háborút csináltam végig. Nem futottam szuronyos puskával, de mindig elöl voltam a fronton, mert jómagam önálló szórakoztató egység voltam. El lehetett küldeni egy zászlóalj, de egy tank legénységét is szórakoztatni. Ezeket a szerepléseket mindig egyeztették a színházzal, mert nálunk a háborúk alatt is állandóan működött a színház. Gyakori volt, hogy az előadások után várt rám a katonai kocsi vagy helikopter, és elvittek a Sínai-sivatagba vagy a Szíriai-fennsíkra, majd másnap porosan, piszkosan, olajosan, az előadás előtt visszahoztak. Néha bizony Karinthy-humoreszkekkel szórakoztattam a frontkatonákat.

Izraelben ismert, elismert színész. Magyarországon kevéssé ismerik, és érződik, hogy azért ezt bánja.
Nem biztos, hogy ez a leghelyesebb kifejezés. De a kezdetektől arra gondoltam, akkor is, amikor közeledtem a csúcshoz, és igazán remek szerepeket játszottam, hogy jaj, milyen jó lenne, ha ezt Pesten látnák. Én magyar színész akartam lenni. A sors úgy hozta, hogy "kínaiul" játszottam, mert számomra a héber olyan volt, mint a kínai. Ez mindig fájt. És fájt, hogy nem látják Magyarországon, mit csinálok. Huszonhárom évig még csak nem is tudtak erről, hiszen ennyi ideig nem volt diplomáciai kapcsolat a két ország között.

És most írt egy könyvet, Csillag a Bocskain címmel az életéről.
Ugyanis a Bocskai-ruhára varrtuk annak idején a sárga csillagot. Így az én kettősségemet rögtön a cím jellemzi. És bármi történt, a szülőhazám nem tehet róla. De az új haza sem. Egy nép sem. A népnek egy része viszont igen. Ezt nem szabad elfelejteni. Engem úgy neveltek, hogy a magyar néphez tartozom. Nem magyar zsidónak neveltek, hanem zsidó magyarnak. És én ezt soha nem tagadtam meg. Izraelben sem.
 
Bóta Gábor