CyberPress.Sopron

Hétfő hajnalban Oscar-eső
Népszabadság
www.nol.hu
Szerző: Csákvári Géza

Magyar idő szerint hétfő hajnali fél háromkor kezdődik a tengerentúli filmipar legnagyobb ünnepe, az Oscar-díjak átadása. Örömteli dolog, hogy az idén magyar alkotók is reflektorfénybe kerültek. Noha a hivatalos hazai Oscar-jelölt, Fliegauf Benedek Rengeteg című munkája nem jutott be a legjobb külföldi film szobrocskájáért vívott harcba, mégis ott vagyunk: az Ondrej Trojan rendezésében készült Zselary című cseh film egyik főszereplője Cserhalmi György. Tűzközelbe került az ausztrál pénzből készült, a tiszai ciánszennyezést feldolgozó, Hegedűs Péter rendezte Egy tiszai halász legendája című dokumentumfilm is, amely bekerült a legjobb tizenkét mű közé, de a végső ötbe végül nem jutott be.

Az idei díjkiosztó nagy kérdése, hogy lesznek-e meglepetések, azaz mennyire különbözik majd a díjazottak listája a Golden Globe nyerteseitől. Tehát kérdés, hogy az elmúlt két évben ugyan versenyben lévő, de eddig nem túl sok díjjal jutalmazott Gyűrűk ura-trilógia mennyi díjat visz most haza az utolsó epizód, A király visszatér apropójából. De az is könnyen előfordulhat, hogy hazai alkotó – a nem túl esélyes Peter Weir, az újonc Sofia Coppola vagy az élő klasszikus Clint Eastwood – filmjét díjazzák majd. Esetleg a „nevető ötödik”, az Isten városával középpontba került brazil Fernando Meirelles is befuthat a rendezői díjra. A színészek esetében is eléggé papírformagyanús a helyzet, Johnny Depp A Karib-tenger kalózaiban nyújtott alakításával biztos befutónak látszik, a hölgyek mezőnyében Charlize Theron (a nálunk még bemutatásra váró Monster című filmje kapcsán) a legesélyesebb, de Naomi Watts is reménykedhet a tavalyi velencei fesztiválon bemutatott 21 gramm című drámában nyújtott játékával. Fontos szempont lehet, hogy a döntéshozók véleményét mennyire befolyásolják a bevételi adatok. Ha igen, akkor A király visszatér és A Karib-tenger kalózai mellett még a Némó nyomában című animációs mű is több elismerésben részesülhet.

Míg a XX. században a gyermekek aránya 35 százalék felett volt, addig 2002-re 20,3 százalékra csökkent. Az ABS előrejelzése szerint az öregedő társadalom miatt a 2030-es évekre az egy évre jutó halálozások száma utol fogja érni a gyermekszületések számát. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik 2051-re a 65 vagy idősebb korú lakosság aránya 27 százalék fölé emelkedhet. Vagyis körülbelül minden harmadik ausztrál nyugdíjas lesz.

Az adatok szerint már ma az új bevándorlók adják a népszaporulat 54 százalékát. Negyven év csökkenést követően 2001-ben volt a legalacsonyabb a gyermekszületések száma. Ekkor mindössze 1,73 gyermek jutott egy nőre. (A világátlag az ENSZ szerint körülbelül 2,5 körül mozog.)

A 25-29 éves ausztrál fiatalok 59 százalékának még nincs gyermeke. Ez az arány húsz évvel korábban még csak 35 százalék volt. Ha a statisztikát nézzük, az ausztrál otthonokban átlagosan 2,6 ember él. (News Interactive )

Ha az illetőről, Eugene Stanley Bemről beigazolódik, hogy valóban Bem József tábornok, a lengyel és a magyar nép közös szabadsághősének ükunokája, akkor ő a híres tábornok egyetlen élő leszármazottja.

A dél-lengyelországi Tarnów múzeuma, mely gyűjti a város neves szülöttére vonatkozó összes emléket, a minap e-mail-üzenetet kapott a New Yorkban élő állítólagos Bem-leszármazottól. Eugene Stanley Bem ebben azt írta, hogy nagyapja, Józef Bem elmondása szerint őse nem más, mint Bem József tábornok. Az Egyesült Államokba Eugene Stanley dédapja (szintén Józef Bem) vándorolt ki Nyugat-Galíciából 1899-ben.

Bem az eddigi ismeretek szerint agglegény volt, arról sem tudtak, hogy házasságon kívüli utódai lettek volna. Janusz Bogacz, a tarnówi múzeum munkatársa azt mondta a PAP lengyel hírügynökségnek, hogy a gyűjteményben őrzik a tábornok egyik ujjcsontját. Eugene S. Bem az e-mailben azt írta, hogy még az idén szívesen Lengyelországba látogat. Mód nyílna tehát arra, hogy DNS-vizsgálattal ellenőrizzék, állítása megfelel-e a valóságnak.

Bem József távolabbi rokonai legutóbb 75 éve, a tábornok ünnepélyes tarnówi temetési szertartásán mutatkoztak a nyilvánosság előtt, még 1929-ben. Azóta semmit sem lehetett hallani róluk.

Bem József (1794-1850), aki egy tarnówi ügyvéd családjában született, 1810-től az orosz hadseregben szolgált, majd az 1830-31-es oroszellenes lengyel szabadságharc egyik vezetője lett. Ennek bukása után Franciaországba menekült. 1848-ban a forradalmi Bécs védőrségének parancsnoka lett, a város elestét követően pedig csatlakozott a magyar szabadságharchoz. 1848 novemberétől honvédtábornok, decembertől az erdélyi hadsereg főparancsnoka. 1849 tavaszán kiűzte az osztrák csapatokat Erdélyből, 1849 májusában pedig, Perczel Mór seregével együttműködve, a Bánátból is. A világosi fegyverletétel után Törökországba emigrált, áttért a mohamedán hitre, és belépett a török hadseregbe. Murad pasa néven haláláig Szíria katonai kormányzója volt.

Hamvait 1929-ben Magyarországon keresztül ünnepélyesen szállították Tarnówba, ahol egy ma is látható mauzóleumban helyezték el, egy park közepén.

Tőkés László az erdélyi magyar kisebbség autonómiatörekvéseiről beszélt, bemutatta az ügyben eddig elért eredményeket és visszalépéseket, szólt az RMDSZ politikájáról, s arról, hogy milyen nagy szükség van az anyaország támogatására.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tőkés László királyhágómelléki református püspök budapesti előadását péntek este: a Testnevelési Egyetem zsúfolásig megtelt előadótermén kívül az aulában is szép számmal kísérték figyelemmel az erdélyi magyar politikus szavait.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke történeti bepillantást engedve az erdélyi magyar autonómia történetébe, rávilágított a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikájának megváltozására. 1989 után az önrendelkezés kivívásának jegyében alakultak és szerveződtek meg a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségek. Azóta számos autonómiatervezetről tudunk: a KMKSZ volt az első a sorban 1991-ben (A kárpátaljai magyar autonómia című dokumentummal), de 1993-ban az RMDSZ is terjesztett be törvénytervezetet a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről. Salat Levente egyik tanulmányának mellékleteként számba veszi az 1990 és 2004 között született erdélyi autonómia tervezeteket, összesen tízet felsorolva. A szerzők között találjuk többek között Szilágyi Sándort, Bakk Miklóst, és Csapó József volt szenátort, akit ezért is buktattak ki a szenátusból, és aki jelenleg a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Tőkés László utalt Markó Béla egy nemrég megjelent politikai tanulmányára, amelyben az RMDSZ elnöke közös nemzetstratégia kidolgozását kezdeményezi és egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről elmélkedik. „De kár a spanyol viaszt felfedezni:” ez a nemzetstratégia alapvonalaiban már Orbán Viktor idején kialakulóban volt, amikor is a kormány a határok feletti nemzetegyesítés programját tűzte ki célul, sőt, határon túli vonatkozásban már 1989 után is az önrendelkezés politikája jegyében alakult, s kezdte meg munkáját valamennyi határon túli magyar nemzeti közösség - emlékeztetett Tőkés.

Az RMDSZ 1996 utáni politikája kihagyja alapvető célkitűzései közül a magyarság nemzeti autonómiáját, holott előtte nagy egyetértés volt ebben a kérdésben.
- Képmutató módon most azokkal kíván összefogni egy új közös nemzetstratégia megvalósítása érdekében, akik éppen ezt a célt, az autonómiát tagadják meg, és az éppen már beindulóban lévő nemzetpolitikát törik derékba - mondta Tőkés László hozzátéve, az ellen-pálfordulás nyilvánvaló, mert hiszen a pálfordulás megtérést jelent.

Tőkés emlékeztett arra, hogy 1992. október 25-én az akkori RMDSZ teljes egyöntetűséggel elfogadta az úgynevezett kolozsvári nyilatkozatot, amelyben a belső önrendelkezést látja egyedüli megoldásként a válságból kivezető útnak. Ez a nyilatkozat a híres gyulafehérvári határozatokra hivatkozik, annak is a harmadik fejezetében lefektetett első pontra, amely kimondja, hogy teljes nemzeti szabadságot kell biztosítani az együtt lakó népek számára, valamint mindegyik népnek a jogát a saját anyanyelvén való neveléshez és kormányzáshoz, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által, a törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre pedig minden nép népességének számarányában nyer jogot.
Tőkés László szerint ezen kívül a párizsi békeszerződésre is hivatkozhatunk. 1919-ben az amerikaiak, a britek, a franciák, az olaszok és a japánok aláírták Romániával azt a kisebbségi szerződést, amelynek tizenegyedik cikkelyében ez olvasható: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”

- Mindezekből soha nem lett semmi, és az egykori országrabló utódait valósággal irritálja, hogy ha szelíd szóval idézzük nekik a gyulafehérvári határozatokat - mondta a püspök.

Az RMDSZ két másik, 1993-ban Brassóban és 1995-ben Kolozsvárott megtartott kongresszusát idézve az EMNT elnöke elmondta: ekkor a szövetség - igazodva a nemzetközi joggyakorlathoz - a romániai magyarságot nemzeti kisebbségként határozta meg, ugyanakkor a közösség önmagát politikai alanynak, államalkotó tényezőnek, a román nemzet egyenjogú társának tekintette. Az új program szerint a romániai magyar kisebbség számára helyi és regionális autonómiát, személyi és kulturális autonómiát, valamint a sajátos státusú helyi önkormányzatok által gyakorolt önkormányzatot írta elő - ezt azóta minden kongresszus megerősítette, a programban ma is központi helyet foglal el a hármas szintű autonómia-koncepció, a baj csak az, hogy úgy jártunk az RMDSZ-szel, amely jobbra jelez és balra hajt - jegyezte meg Tőkés.

1996-ban egy múló pillanat erejéig áttörés mutatkozott az anyaország és a határon túli magyarság együttes fellépését illetően: a magyar-magyar csúcstalálkozó Budapesten teljes egyetértést hozott az autonómia igénylése tekintetében. A magyarországi parlamenti pártok aláírásával létrejött a konszenzus az autonómia mellett, amelyhez valamennyi határon túli magyar párt és szervezet egyöntetűen csatlakozott. De aztán jött az ébredés: szeptember 16-án Temesváron, Világos közelében a két állam képviselői aláírták a román-magyar alapszerződést, a következő lábjegyzettel: „A szerződő felek egyetértenek abban, hogy az 1201. számú ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára.”
Ezzel hat év után az autonómia felfutása egy időre megszakadt, pedig 1989 után az autonómia terelte őket közösségbe és egységbe, s ez mellett, ez körül alakult ki az összefogás. „Ilyen brutálisan és diplomatikus cinkossággal csúnyán megszakították ezt a folyamatot, az összefogás helyett következett a megosztás időszaka, és itt tartunk most is” – mondta Tőkés László.

Emlékeztetett: már a temesvári szégyenletes aláírás idején is kettészakadt az RMDSZ, csak akkor még nem volt annyira nyilvánvaló. Ekkor jutott megfelelő térhez az úgynevezett neptuni politika, amelynek előzménye, hogy 1993-ban Frunda György, Tokai György, Borbély László Neptunon tárgyalásokat folytatott a posztkommunista román hatalommal az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásáról. Ekkor a neptuni tárgyalókat még elítélte a szövetség képviselő tanácsa, de 1996 után, amikor is az alapszerződéssel zöld utat adott a neptuni vonalnak, fokozatosan a megalkuvó politika vált uralkodóvá a romániai magyar politikai életben. Tőkés szerint így a helyzetteremtő politizálást felváltotta a helyzetkövető politizálás, s az utódkommunista paktumpolitika tette fel a koronát erre a folyamatra. „Ma is ennek az időszakát éljük: ma is 1996 főszereplői, a Horn-kormány és az Iliescu-rezsim van hatalmon. Román-magyar megbékélésről beszélnek - valahogy úgy, mint az 56-osok esetében -, hogy felejtsük el, ami történt, felejtsük el Trianont, halottainkat, nagyapáinkat, nagyanyáinkat, apáinkat és anyáinkat, s Elzász-Lotharingia módjára békéljünk meg - ez az asszimilációs megbékélés modellje számunkra, mi pedig nem ezt a modellt tartjuk követendőnek.”

- A Horn-kormány képviseletében az anyaország tehát cserben hagyott bennünket, kihátrált az autonómia mögül. Az Iliescu-rezsim fényes győzelmet aratott Magyarországon és a romániai magyarságon. Önfeladásra kényszerítették az RMDSZ-t – mondta Tőkés, aki szerint talán ennyi mentsége lehet a mostani RMDSZ vezetőségének. „Ekkor alakultak át a határon túli magyar szervezetek - hasonlóan a romániai példához - a többségi nacionalista utódkommunista rendszerek, kormányzatok politikai klienseivé, magyarhoni segédlettel, feltételezhetően nyugati jóváhagyással. Mindegyik szervezet jobb sorsra érdemes, de ide jutott, politikai asszimilációra.”
- Nekünk az RMDSZ élén magyar nemzetiségű román politikusaink vannak – mondta Tőkés László, aki szerint a párt politikája a nemzeti érdekek feladásával egyenértékű.

A trianoni folyamat nem állt le, sőt, még csak le sem lassult. Tőkés László utalt arra, hogy Romániában Trianon óta folyamatosan csökken a magyarok száma.
A szemünk láttára süllyednek el az erdélyi magyarság maradék szigetei is. Marosvásárhely 50 százalék alá, Szatmár 40, Nagyvárad 30, Kolozsvár 20 százalék alá süllyedt. Az asszimiláció egyértelműen felgyorsult. Az is komoly probléma, hogy leginkább az ifjúság hagyja el Erdélyt. Ma már a magyar gyermekeknek 30-40 százaléka nem jár magyar iskolába, ezeknek a családoknak a jelentős része pedig önként adja idegen nyelvű iskolába a gyermekét még akkor is, ha a szomszédjában van a magyar iskola.

Számolnunk kell több mint nyolcvan év tudatbomlasztó eróziójával. Ezt a pusztulásfolyamatot meg kell állítani, s itt csak az autonómia segíthet. Egy olyan hatékony és célirányos, az európai környezetben megvalósítható nemzetpolitika, amely esélyt ad arra, hogy megállíthassuk, vagy talán még meg is fordíthassuk ezt a folyamatot – vélekedett a református püspök.

A mai hatalom az autonómiát sokallja: román részről egyértelmű a visszautasítás, de az is baj, hogy jelenleg magyar oldalról is hasonló a hozzáállás. „Magyarország pedig nem hallgathat, egyetlen magyar kormány sem hallgathat, nem szépítheti meg a valós helyzetet.” Áttörésre van szükség, új egységre. A közös nemzeti érdek tudja összefogni a magyarságot határon innen, határon túl. Tőkés László összefogásra hívja a magyarságot, leegyszerűsítve: egységben az autonómia körül - ez lehetne a jelszó.

2003-ban az új összefogás mentén megalakult előbb a Székely Nemzeti Tanács, majd szeptember 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is. A napokban benyújtották a román parlamentben a székely területi autonómia statútumát. Ha minden jól megy, akkor valószínűleg áprilisban fogadják el a személyi elvű autonómia törvénytervezetét, egy autonómia-kerettörvénytervezetet, mely magába foglalja a területi autonómiát, a személyi elvű autonómiát és a sajátos státuszú települések önkormányzatára vonatkozó autonómiát.

- Észbontó, hogy szembetaláljuk magunkat saját magyarjainkkal, anyaországi magyarjainkkal, és szembe találjuk magunkat a román hatalommal, de európai részről is sok a visszautasítás. Azonban lassan megtörni látszik a jég, vannak támogatóink, főleg a Fidesz, az MDF részéről, de fontos megemlíteni Szűrös Mátyást és Mádl Ferencet is – mondta Tőkés László.

Miért olyan sürgős most az autonómia? Mert 2007-re rögzítették Románia uniós csatlakozásának időpontját, folynak a tárgyalások, a kisebbségi fejezetet már lezárták, ahhoz már nem lehet hozzászólni. A még lezáratlan eurorégiók fejezetébe szervesen beleilleszkednek az autonómia ügyei, azért hát az igyekvés, hogy nehogy lezárja Európa az ebben a fejezetben foglalt kérdéseket. Ezért kell még idejében az autonómiát Európa elé vinni - mondta Tőkés László.

Az új nadrágszíjmeghúzás okán ismét téma lett Magyarországon a határon túli magyaroknak nyújtott támogatás is. Mert hát sok, nagyon sok az a 185 milliárd forint, amit a nemrég kinevezett pénzügyminiszter, Draskovits csomagja szerint az idei költségvetésbôl kell megtakarítani. Méghozzá elég feszített ütemben, hisz ebbôl az évbôl már két hónap eltelt. Mondhatnánk miért nem figyeltek jobban oda, miért osztogatták a pénzt az elején olyan nagyvonalúan. De nem mondjuk, mert lám, az anyaország gondjai bennünket is érintenek.

Ilyenkor rendszerint felemlegetik, hogy mennyibe kerülünk a magyar költségvetésnek, s vannak, akik olyan éllel, hangsúllyal teszik ezt, mintha a mi támogatásunk már-már kibírhatatlanul nagy áldozatot jelentene az anyaország adófizetô polgárainak. Akik tôlünk odaát dolgoznak mondják, hogy az idegességet és a felénk áradó nagyobb „szeretetet" ôk azzal érzékelik, hogy ilyenkor többet oláhozzák ôket.

Ám nézzük csak, mily roppant áldozatot hoz értünk Magyarország! A Draskovics csomag vitájában elhangzott, hogy a határon túli magyarok támogatására a költségvetés 0,16 százalékát használják fel. Ha ez így van, akkor feljegyzéseim szerint ez valamivel több, mint három-négy esztendeje, mert akkor 0,13 százalékról beszéltek. Nem egyszer olvastuk, hallottuk (rádióból, tévébôl) az utóbbi idôben, hogy a támogatás teljes összege 10 milliárd, illetve azt megközelítô vagy valamivel meghaladó forint.

Nagyon szép, nagyon nemes áldozat, amit soha nem tudunk eléggé meghálálni, bármennyire is szeretnénk. Legfeljebb imádsággal. Ám lássuk azt is, mennyivel gyarapítják Magyarországot, pontosabban annak évi társadalmi össztermékét, azt a bizonyos GDP-t a határon túli magyarok. Egyes források szerint a rendszerváltás óta 200, mások szerint 250 ezren települtek át az anyaországba közülünk. Mármint erdélyiek, vajdaságiak, felvidékiek és kárpátaljaiak összesen. (S akkor még nem említettük a tartózkodási engedéllyel vagy nélküle ott dolgozók tízezreit!) Többségében a legéleterôsebb korosztályhoz (25–40 évesekhez) tartoznak, hisz ôket alkalmazzák legkönnyebben. Köztük sok ezer diplomás (mérnök, tanár, orvos, közgazdász, informatikus), még számosabb jó szakmunkás, ács, kôm?ves, autószerelô, asztalos, esztergályos, lakatos egészségügyi aszisztens, szabó, pincér, szakács és így tovább. Pontos adat hiányában óvakodjunk a túlzásoktól, így mondjuk, hogy mintegy 150 ezer áttelepült rendszeresen dolgozik és a magyar haza GDP-jét gyarapítja. Mennyivel is? E vonatkozásban sem áll rendelkezésünkre pontos adat, így csak viszonyítani tudunk. Ha a közel négymilliónyi magyarországi munkavállaló évente 4800 milliárd forint társadalmi összterméket állít elô, akkor ebbôl a 140–150 ezer odatelepült, csak oda települt (ami a munkavállalók 3,5–4 százalékát teszi ki) legalább 180–200 milliárd forintnyi értéket.

Vagyis kapunk 10 milliárdot és adunk 200 milliárdot! (Pontos adatok hiányában durván számítva, de nincs itt nagy eltérés!)

Húszszor többet adunk, mint amennyit kapunk! De, ha csak tízszer adunk többet, az is nagyon sok! Ám ezt, vagy akár ilyesmit nem szokás megírni, felemlegetni a magyarországi sajtóban, mert akkor hitelét veszti az olyan velünk kapcsolatos szöveg, ami olvasóik riogatására alkalmas. Meg nem lehet annyira sajnáltatni bennünket. Pedig legkevésbé sajnálatra van szükségünk.