CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. március 02., kedd 23:01


Fidelitas: költségvetés módosítási javaslatok

Ifjúságpolitikai pályázatok, kiadványok pályázati támogatása, a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetének segítése

Fidelitas: költségvetés módosítási javaslatok

    Három, a soproni önkormányzat 2004-es költségvetéséhez benyújtott módosító javaslatot ismertetett ma a sajtóval Pongrácz Nóra, a Fidelitas soproni csoportjának elnöke, országos alelnök és Papp Viktória, a Fidelitas soproni csoportjának sajtóreferense az Új u. 3. Szám alatti irodában tartott sajtótájékoztatón.

    Egyrészt az ifjúságpolitikai pályázatok kerettámogatásának 1,5 millió forinttal való növelését szerette volna elérni a Fidelitas, ha már ,,Sopron büszke arra, hogy diákváros" - mondta az elnök, aki szerint már 2003-ban kevés volt az ifjúságpolitika támogatására rendelkezésre álló összeg, így a forráshiány miatt több elképzelés nem tudott megvalósulni.
    Márészt a kiadványok pályázati támogatások 500.000 forinttal való növelésére nyújtott be módosító javaslatot a Fidelitas. A kiadványok a város hírnevének öregbítését, az értékek megőrzését szolgálják, ezért tartották volna célszerűnek azok pályázati támogatására fordítandó összeg emelését.
    Harmadrészt a Máltai Szeretetszolgálat soproni szervezetének 2 millió forintos támogatását is szerették volna elérni.
    Pongrácz Nóra elmondta: A költségvetésben 2 000 000 Ft-os támogatást kapott a Vöröskereszt városi szervezete, amelyhez hasonló nagyságrendű támogatás illetné meg a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetét, amely karitatív tevékenységet végez, sőt aktívan részt vesz a hátrányos helyzetűek, a sérült gyermekek gondozásában, a velük való foglalkozásban. Elsősegély tanfolyamokat és gyermekétkeztetést szerveznek, illetve önkéntes segítséget nyújtanak a kórházi betegápolásban is - tette hozzá az elnök, aki elhibázottnak tartja az egyetlen szervezet támogatását célzó döntést. Javasolta: hozzanak létre a költségvetésben egy külön sort a városban működő önkéntes, karitatív szervezetek támogatására, amely összeget azok pályázati úton vennék igénybe.
    A Fidelitas módosító indítványait az MSZP és SZDSZ képviselői egyhangúlag elutasították- mondta Pongrácz Nóra.

T.É.