|
Kovács Tamás Vilmos a Pannónia Galériában
A kiállítást Sulyok Gabriella grafikusművész nyitotta meg.
 Azt már az első pillantásra acceptálhatja még a gyakorlatlan kiállításlátogató is, hogy vidám színekkel festett, "hangos" képekről van szó, melyek kiáltanak, s amennyire szükséges, annyira "magyarázzák" is magukat. Első blick-re is nyilvánvaló, hogy nem a másutt megszokott alkotások függenek a falon, semmilyen értelemben. Talán úgy lehetne a legjobban megfogalmazni, hogy sajátosan kettős minden alkotás léte: kötődik is témájához-tárgyához-eszközrendszeréhez, de valamiképpen el is fordul tőle.  Ez a kettősség érhető tetten a szokatlan kettős, pasztellal kombinált technikákban is, de a bi-, sőt ambivalencia jellemzi az emberábrázolást, a táj- és tárgyábrázolást is. Ezért olyan izgatók a képek, ezért nem lehet csak úgy elmenni előttük, mert ezek a kettősségek vonzzák a tekintetet, megfogják, mégpedig egyszerre fogják meg a látogató látását, figyelmét, hogy kénytelen legyen végigpásztázni a képet, hogy a percepció tudatossága nyugtassa meg a feldolgozó értelmet: nem érzékcsalódásról, hanem tudatosan alkalmazott módszerről van szó.  Már a képkomponálás sem egyszerűen a festészetben megszokott módon történik. Ez is szokatlan. Ha alaposan megfigyeljük Kovács Tamás Vilmos képeit, egyfajta "filmes-fotós" beütés figyelhető meg a festmények egy részén; egy "tisztán festő" sohasem merne olyan kivágásokat, tereket, előtereket komponálni, mint azt Kovács T.V. teszi. Nem bántó ez a törekvés, de szokatlan, merésznek hat.  Talán archaizáló is egyben ez a művészet, a domborművek témáit a festészetben néha megismételve láthatjuk, ugyanakkor nem nélkülözi a humort sem, annak is talán az ironizáló, kicsit kesernyés fajtáját fedezhetjük fel benne. A leírtakból is kiderül: akik megtekintik a Pannónia Galéria most megnyílt kiállítását, azok jól járnak. Egy nagyon érdekes tárlatot láthatnak. Sok mindent tehetnek (a bekamerázás ellenére), de egyet biztosan nem fognak: unatkozni. |