CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. március 11., csütörtök 22:52


Feladata egy sikeres modern, nyitott párt létrehozása, amely június 13-án győz a választásokon és mandátumot kap arra, hogy többségében az MSZP képviselje Magyarországot az Európai Parlamentben

Gyurcsány Ferenc, az MSZP megyei elnöke Sopronban

Gyurcsány Ferenc Sopronban

Az MSZP Magyar utcai székházában tartott sajtótájékoztatót 2004. március 11-én Kránitz László a párt helyi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és Gyurcsány Ferenc Gyermek, Ifjúsági és Sportminiszter, az MSZP megyei elnöke.

Kránitz László bevezetőjében hangsúlyozta: a 2002-es tavaszi és őszi választási kampányban ígérteknek megfelelően igyekeznek kihasználni azt a lehetőséget, hogy a kormányzó párt tagjai. Szólt arról, hogy az egy hónappal ezelőtti, a megyei elnöki tisztségért folyó nemes versengést Gyurcsány Ferenc nyerte a tagság támogatását élvezve, ám továbbra is együtt dolgoznak, mert céljaik közösek. A júniusi EU parlamenti képviselő választás hatalmas erőbedobást, és összefogást igényel, az MSZP nem választásra készül, hanem győzelemre – jelentette ki a politikus.
Emellett  az MSZP helyi szervezete lobbizik azért, hogy Sopron és környéke minél több állami támogatásban részesüljön és a választási ígéreteket be tudják tartani, ehhez kérik a miniszter segítségét is.


Kránitz László és Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc  értékelése szerint szimbolikus a látogatás legalább egy tekintetben. Fontos volt, hogy a megyei elnökválasztást követően az első Győrön kívüli  látogatás Sopronban legyen, sőt fontos volt abban a tekintetben is, hogy a korábbi évektől eltérően a megyei elnök mellett jelen van valamennyi megyei alelnök is. Győr-Moson-Sopron megye nem egyszerűen a városok és települések különálló világa, hanem létezik közös megyei identitás és felelősség is - mondta az MSZP megyei elnöke.

Tanulni is jött a miniszter, az MSZP vezetése és személy szerint az elnök is úgy itéli meg, hogy 2000 őszétől Sopronban egy sikeres történetnek lehettek tanúi, hogyan lehet megújítani egy pártot, anélkül, hogy ez éles emberi, szakmai, erkölcsi vitákhoz vezessen, a korábban a pártot  meghatározó személyiségek ne sértődve kerüljenek ki egy ilyen nagyszabású változási folyamatból.

Ma a soproni városvezetés túlnyomó többsége úgy áll fiatal emberekből, hogy a korábban vezető funkcióban lévő idősebb korosztály ezt nem úgy élte meg, hogy megkérdőjelezik szerepét egy jó hangulat , hanem és sikeres működés alakult ki. Amit ez a csapat, két alkalommal, 2002-ben elért és amire most készülnek, példamutató lehet mások számára. Hogyan csinálták, mi az ami ebből más számára is fontos? - erre vár választ Gyurcsány Ferenc a helyi vezetéstől.

A miniszter találkozni fog a polgármesterrel, akitől azt szeretné megtudni, hogy az anyagiakon kívül mi az, amivel a magyar kormány, segítheti a várost. Ugyanakkor a megye többet tud Nyugat-Európáról, a modernizációs konfliktusokról,  mint az ország, az a jó, ha ezt a tudást tovább tovább tudja adni, és a polgármestertől szerzett tapasztalatok segíthetnek, hogy az ország sikeresebben és könnyebben oldja meg a következő egy- másfél év alkalmazkodási problémáit, gondjait.
Nyilván Sopron nem szeretné, ha állandóan az történne, hogy  a lemaradt térségek fejlesztési igényére hivatkozva lemarad a forrásokért folyó versenyben, de a miniszter úgy látja, hogy az elmúlt időszak nem ezt bizonyítja. A stadion rekonstrukció megtörtént, az inkubátorház alapkő letétele a köbvetkező napokban várható, a Berzsenyi Gimnáziumnak nyújtott támogatásról az elmúlt hónapokban született döntés.

Végül Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: pártrendezvényre jött, az a feladata, hogy egy olyan sikeres modern, nyitott pártot, hozzanak létre, amely június 13-án győz a választásokon és mandátumot kap arra, hogy többségében ez a párt képviselje Magyarországot az Európai Parlamentben.

tsz