CyberPress.Sopron

Hajó, nosztalgia, repeta

Kispál és a Borz koncert - 2004. február 26, március 11.
Budapest, A38, 600 + 600 fő

A Kispál és a Borz nevű együttes 2004. február 26-án tartotta antológia koncertjét, amelyen a harmadik és negyedik albumukat játszottak el. A 2005-ig tartó sorozatban az összes lemezüket újra felveszik, és a dalokat DVD-n forgalomba hozzák. A jegyek már egy héttel a koncert előtt elkeltek, ezért a menedzsment úgy döntött, hogy március 11-én megismétlik a koncertet. A második alkalom is teltházas volt.

Ha ezen írás csak egy ír lenne, akkor itt véget is érne a cikk. De nézzünk egy kicsit a fenti sorok mögé...

2004. február 26.

Az A38 bejáratnál hatalmas tolakodás, a biztonságiak szép lassan engedik be az embereket. Egy nő kijön, s elkiáltja magát: "Lassabban, mindenki be fog jutni, akinek van jegye!". No igen, egy héttel korábban mind a hatszáz jegy elfogyott.

Kilenc óra. Bejutunk. Ruhatár. Orrbár. Koncertár. Barátok, barátnők, ismerősök köszönnek rám, akiket nagyon régen láttam. Köztük van egy lány is, Petra, akivel a tavalyi EFOTT-on ismerkedtem meg, méghozzá stílusosan egy Kispál-koncerten.

Lassan feltűnik Lovasi, s elkezdődik a koncert - háromnegyed tíz környékén járunk. A társaság vegyesfelvágott, ahogy a legtöbb Kispál-koncerten. Egy ismerősöm azt mesélte az első (októberi) antológia koncertről, hogy sznob társaság volt rajta. A mostanira ez nem igaz… Egészen érdekes élmény a hajón való pogózás. Szilárdan állok a talajon, mégis az egész inog. Tipikus "sárga szöcske" élmény (amikor nagyon sok értelmiségi fiatal összezsúfolódik egy villamoskocsiba, és egyszerre kezd el ugrálni - a villamos pedig szöcskeként pattog a sínen). Lovasi elemében van. Karmesterként áll a színpadon, méghozzá olyanként, aki ismeri a saját zenekarát, képes a közönség előtt bevallani a hibákat ("már megint elb*sztuk"). Egy-egy szán között megjegyzéseket tesz a szokásos stílusában, megszavaztatja Diósy frizurájának a levágását, táncoltatja Kispált az Előre, Iléri című számra, s sorra csendülnek fel a harmadik lemez, az Ágy, asztal, tévé dalai.

Aztán az első sorba sodródok, Petra mellé, néhány számig közösen állunk egymás mellett, majd Lovasi bejelenti, hogy tartanak egy kis szünetet a két album között, amíg hangolnak, de ezalatt Diósy fog lemezkritikákat felolvasni. Ezt a rövid időt kihasználom arra, hogy további régi ismerősökre köszönjek rá. De a Sika, kasza, léc című album harmadik számánál már ismét Petra mellett állok. S amikor finoman átölel, akkor hirtelen eltűnik a mennyezet, hogy átadja helyét a csillagos égboltnak, s máshol vagyunk, egy másik helyen. Elmosolyodok, ő belenéz a szemembe - fejünkben talán ugyanazok a gondolatok kavarodnak, amikor kezünk összekulcsolódik...

Az Egy az egybe (csak maga) című számnál Lovasi csak segédkezik, a közönség kórusban énekli helyette a dalt, a végén meg is köszöni nekünk. Felcsendül a Jutka című szám. Erről mindig egy hasonló ismerősöm jut az eszembe. Most valahol Pécsett lehet, már három éve ott tanul. Miatta vettem kézbe az első Kispál-albumomat, és bizony ez a szám nagyon is hozzá kapcsolódik.

Eljutunk a legutolsó számhoz, a harmadik lemez első számát játsszák el ráadásként: "…Nekem nem kegyelmez senki, nekem nem kegyelmeznek, nekem nem kegyelmez senki, figyelem őket és nem."

Kifele menet apróbb probléma akad a ruhatárnál. Egy számot kaptunk három kabátra, és a rendszer csak két kabátot szolgáltat vissza számunkra. Bánatosan álldogálunk egy tíz percig, amíg a tülekedő sor kicsit leapad. De így legalább szemtanúi lehettünk, ahogy a biztonsági dessantosok kivisznek egy férfit a férfi WC-ből. Már legalább fél órája heverhetett a csapok alatt. Biztos lefárasztotta őt is a koncert. Személyesen is előadom a problémámat a ruhatárosoknak. Segítőkészek, és egy percen belül már a kezeimben tarthatom fekete felsőmet. Más helyeken ez valószínűleg tovább tartott volna.

Kilépünk az ajtón. Mögöttünk egy felejthetetlen, nosztalgikus Kispál koncert, előttünk a tomboló hóesés. Két hét múlva, amikor ismét visszajövünk, remélhetőleg szebb idő fog majd minket fogadni.

2004. március 4.

2004. március 11.

A múltkori tapasztalatokból tanulva kilenc utánra megyünk csak oda - még így is jut hely a ruhatárban. (Igen, most csak két kabátot adunk le egy számra.). A hajó előtt nincsen tömeg, még így is korán érkezünk. Az ajtó mellett egy nyomtatott lap: "Március 11., Kispál-koncert", rajta jó nagy betűkkel ráírta valaki filccel: "Minden jegy elkelt!".

Az együttes ismét 21.45-kor kezd. Az első dolog, ami feltűnt, hogy Diósy nem vágatta le a haját. Lovasi az egyik szám után tréfásan megosztotta velünk, hogy nem is akart ma koncertezni, de a menedzsere kényszeríttette rá, s ha infarktust kap koncert közben, akkor Diósy-ra nem hagy semmit sem. Eszembe jutott az egyik élősködő koncert, amelyen a dobos megölésére buzdította a zenekarukat "fél éven belül megölünk valakit, s akkor mindig a mi dalaink fognak folyni a SlágerRádióban".

A közönség ismét a sokszínűséget tükrözi. Fanatikus rajongótól kezdve szimpla érdeklődőig, tizenötévestől az idősebb korosztályig mindenki képviselteti magát. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik repetázunk, a mellettünk álló társaság tagjai elárulják, hogy ők is voltak múltkor.

Szünetben beugrunk az orrbárba. Amíg én italt veszek, addig Balázs nevű ismerősöm a pólóárusokkal ismerkedik. Van itt minden: férfi és női pólók minden mennyiségben és méretben, passtartó ("nyakba akasztható lógó").

S milyen volt maga a koncert? Azok, akik nem voltak két héttel korábban, nagyon jónak minősítették. A többiek között megoszlottak a vélemények. Egyesek szerint érezhető volt az, hogy a második koncertről nem készült felvétel, s Lovasiék emiatt nem vették olyan komolyan a koncertet. Mások azt hangoztatták, hogy megérte ismét eljönni, mert a múltkorinál jobb volt.

2004. március 12., délután

Bacsi