CyberPress.Sopron

Menekülõkámzsa: ötnek egy
230 ezer paksi lakosnak 50 ezer védõeszközt vásárolnak
Népszabadság• Szerzõ: L. K.

A paksi atomerõmû környékén élõ 230 ezer ember számára ötvenezer védõeszközt vásárolnak, arról viszont nincs döntés, hogy végrehajtsák-e a csaknem tízéves jogszabályt, amely szerint mindenkinek járna védõeszköz.

A paksi atomerõmû kilenc kilométeres körzetében élõket légzésvédelmi eszközökkel, a kilenc és harminc kilométeres sávban élõket pedig menekülõeszközökkel kell ellátni – ezt 1995-ben írta elõ a települések polgári védelmi besorolásáról és a védelmi követelményekrõl szóló kormányrendelet, ennek azonban csaknem tíz éve egyetlen kormány sem tett eleget. Koltai Tamás fideszes parlamenti képviselõ tavaly tavasszal, majd azóta többször is felhívta erre a figyelmet, néhány hete pedig élesen fogalmazva közölte: „értetlenül állnak az emberek azelõtt, hogy a szocialista kormány legújabb költségvetési megszorításai már a paksi atomerõmû harminc kilométeres körzetében élõ 230 ezer polgár biztonságát is veszélyeztethetik”.

Idõközben a nukleárisbaleset-elhárítási kormányzati koordinációs bizottsága mellett mûködõ tudományos tanács úgy foglalt állást, hogy szakmailag indokolatlan, hogy az erõmû harminc kilométeres körzetében mindenki számára védõeszközöket biztosítsanak. Ez legfeljebb a három kilométeres körön belül szükséges, emellett csak a lakosság negyedének-felének jutna menekülõkámzsa. A modellszámítások és a tapasztalatok is azt mutatják ugyanis, hogy egy esetleges balesetet követõen a radioaktív szennyezés nem az egész területet, hanem annak csak egy sávját veszélyeztetné. Ennek megfelelõen elõkészítették a kormányrendelet módosítását, a koncepció azonban megváltozhat, és esetleg mégis mind a 230 ezer lakos számára be kell szerezni a megfelelõ eszközöket. Errõl törvényben rendelkeznének, s a jogszabály tartalmazná azt is, hogy az állam csak az elsõ ellátás költségeit vállalná, a késõbbi csere a veszélyt okozó üzem, vagyis az atomerõmû feladata lenne. A menekülõkámzsák élettartama egyébként legfeljebb tíz év.

Februárban hirdették ki annak a pályázati felhívásnak az eredményét, amelyet 51 ezer menekülõkámzsa beszerzésére hirdettek meg, és a legkedvezõbb ajánlat 330 millió forint volt – tájékoztatott Tatár Attila, a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (BM OKF) vezetõje, aki megerõsítette: valóban új jogszabály készül, ám a paksi védõeszközök ügyében ismét kikéri a tudományos tanács véleményét, így végleges döntésrõl még korai lenne beszélni. A fõigazgató különben maga is úgy véli, hogy a lehetséges veszélyhelyzetek modellezésével kellene meghatározni a védõeszközök szükséges mennyiségét. Mindazonáltal a BM OKF számításokat végzett a teljes ellátás költségeit illetõen is, és e szerint a lakosságvédelmi eszközökre, illetve a beavatkozó állomány felszerelésének korszerûsítésére öt év alatt mintegy három és fél milliárd forintot kellene fordítani.

Kérdésünkre a fõigazgató hangsúlyozta: bizonyos, hogy a gázálarc lakosságvédelmi célra alkalmatlan, mert több méretben gyártják, a használata pedig némi szakértelmet igényel. A most megvásárolt menekülõkámzsa viszont egyszerûen alkalmazható, és a szennyezõ anyagok belégzését megakadályozó szûrõbetéttel ellátott eszköz alkalmas arra, hogy az esetleges baleset után a lakásukba elzárkózó embereket abban kimenekítsék. Tatár ugyanakkor nem vitatta: a nyugati államokban ilyet nem alkalmaznak, a nemzetközi elõírások is fõként az elzárkózást és a jódtabletták alkalmazását ajánlják.

Szentkuti Károly múzeumigazgató közölte: a március 5-én Hegyeshalomnál lefoglalt - feltehetõen illegális ásatásból származó - mûtárgyakat egy hétig láthatják az érdeklõdõk a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban.

A Bécs és Budapest között menetrend szerint közlekedõ autóbusz egyik ukrán utasánál talált csaknem félszáz zsák tartalmazott gepida csatokat, pravoszláv ikonokat, nagy méretû vászonfestményeket - köztük egy Székely Bertalan alkotást -, rendkívül értékes numizmatikai gyûjteményt, valamint II. világháborús német és szovjet emlékeket. A felsorolt mûtárgyak március 18-án délelõtt 10 órától jövõ héten csütörtökig tekinthetõk meg a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban.

A több mint 40 zsáknyi lefoglalt anyagot a Hansági Múzeum régésze - Aszt Ágnes- elsõdleges eseti szakértõként tekintette át. Megállapította, hogy a több ezer darabos mûtárgy-együttes legértékesebb darabjai a gepida sasos csatok. A bronzból, illetve ezüstbõl készített rekeszdíszes, ékkõberakásos, a II. germán állatstílus jegyeivel díszített csatokat a keleti germán gepidák nemesasszonyai viselték státuszjelzõ ékszerként. Típusai a Krímtõl a Tisza vonaláig ismertek, az V-VI. századból. A gepidák 269 után tûntek fel a Felsõ-Tisza-vidéken. Az V. században Ardarik és Laudarik királyuk vezetése alatt hun alattvalóvá lettek. 453 után õk vezették a hunok elleni felkelést, majd önállósodtak. 467/468-ban a longobard-avar szövetség törte meg Kárpát-medencei uralmukat, a népesség beolvadt az Avar Kaganátusba. Történeti említésük gót és bizánci mûvekben maradt fenn, régészeti emlékeik az Alföldrõl (Szolnok, Szeged, Szentes - környéke) ismertek.

A második jelentõsebb tárgycsoportot a pravoszláv ikonok jelentik, amelyeknek korát a XVI-XX. Század között határozták meg, jelezve, hogy az ikonok mûvészettörténeti jelentõsége is erõs szórást mutat, hiszen egyedi darabok (pl. A. Nyevszkijt ábrázoló ezredikon) mellett újabb kori kópiák is megtalálhatóak.

Jelentõs numizmatikai gyûjteményt is lefoglaltak, olyanokat, amelyekben római császárkori kis- és középbronz érmék, középkori közép-kelet-európai arany- és ezüst pénzek, kora újkori érmék, ritkaság számba menõ német birodalmi márkák, valamint forgalomban lévõ unikális sorozatok (pl. Burundi, Uganda, Eritrea, Etiópia, Mozambik, stb.) egyaránt elõfordultak. Az együtteshez tartoznak II. világháborús emlékek, német (SS-gyûrû, SS tõrök, NsDAP jelvény) és szovjet (a városok - köztük Budapest - elfoglalásának ill. felszabadításának kitüntetései) darabok együtt.

Három nagy méretû vászonfestmény is elõkerült, közülük a legfontosabb egy erõsen sérült Székely Bertalan-festmény, amely egy antik romot ábrázoló tájkép. A tárgyak végsõ sorsa az ukrán-magyar szakértõi bizottság megállapításai alapján, majd végsõ soron a bírósági tárgyaláson dõl el, de biztosra vehetõ, hogy valamennyi tárgy eredeti elõfordulási helyére kerül vissza, így a biztosan ukrajnai darabokat a magyar állam visszaadja Ukrajnának.

Objektív Hírügynökség

A The Daily Telegraph-nak adott nyilatkozatában a polgármester azt állítja, hogy a magyarok "1100 éve ellenségei a románoknak, és most az a céljuk, hogy létrehozzák a Nagy-Magyarországot".

Funar úgy gondolja, hogy Romániában a magyar titkosszolgálatok aktívabbak, mint valaha, és félkatonai feladatokra képeznek ki fiatalokat. A kolozsvári polgármester állítása szerint a magyar szolgálatok nagy mennyiségû fegyvert és robbanószert hoztak be Romániába. Ezért bármelyik pillanatban várható egy „jugoszláv stílusú” polgárháború kitörése – teszi hozzá.

Amikor május elsején az EU hivatalosan is megnyitja kapuit az új tagok elõtt, akkor két résztvevõ biztosan nem lesz ott a partin, az egyik Bulgária, a másik pedig Románia lesz. A brit napilap szerint ennek oka többek között abban is kereshetõ, ahogyan Gheorghe Funar ebben az interjúban nyilatkozott.

A lap úgy véli, hogy az effajta pánikkeltés a 90-es évek elején volt bevett szokás Kelet-Európában, ahol a radikális erõk a balkáni mintát követve a gyûlöletet terjesztették, ezzel követelve a határok kiigazítását, illetve a történelmi számlák kiegyenlítését. Másfél évtizeddel késõbb azonban ez már nincs divatban. A csehek rendezett viszonyt ápolnak a szlovákokkal, és a magyarok is felhagytak a beavatkozásokkal – teszi hozzá a The Daily Telegraph.

A lap továbbá ír arról is, hogy a román gazdaság nagy része romokban hever, burjánzik a korrupció, az állam pénzügyei pedig átláthatatlanok. A sajtószabadság terén is vannak problémák, de gondot jelent például a virágzó csecsemõkereskedelem is.

A helyi hatóságok mindezek ellenére a politikai és pénzügyi tõkéjük nagy részét nacionalista megerõsítésre fordítják. Kolozsvár központjában például a padokat és szemeteskukákat is nemzeti színre festették, szinte minden vörös, sárga és kék színben tündököl. A "magyar uralom alatt" kiépített fõteret pedig régészeti kutatások címén felásták.

A The Daily Telegraph szerint sokan azzal számolnak, hogy Románia lemarad a 2007-es EU-bõvítésrõl is. Bulgária viszont - "az új Európa egykori beteg embere" - most már azért lobbizik, hogy EU-csatlakozási folyamatát mielõbb válasszák külön Románia felzárkózó szakaszától.

A most elfogadott keret nem elég a televízió létrehozásához és mûködtetéséhez, az RMDSZ ettõl függetlenül reméli, hogy az új médium még az idén sugározni fog. Ezt Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezetõ alelnöke, a leendõ egész napos erdélyi magyar televíziót létrehozó Janovics Jenõ Alapítvány kuratóriumának elnöke jelentette ki tegnap lapunk érdeklõdésére, miután bizonyossá vált, hogy az intézmény felépítésére 300 millió forintos, azaz mintegy 47,5 milliárd lejt kitevõ támogatást nyújt a magyar kormány. A szigorú megtakarításokat célzó, az új magyar pénzügyminiszterrõl Draskovics-csomagként elnevezett pénzügyi szabályozás elfogadását követõen a magyar kormány 500 millió forintos pályázati keretet hozott létre, ebbõl különítettek el 300 milliót a leendõ, egész napos mûsort sugárzó erdélyi magyar televízió létrehozására.
Medgyessy Péter magyar miniszterelnök 2003. november 14-én Budapesten, a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalásai után jelentette be az erdélyi magyar nyelvû egész napos televízió létrehozásának komoly szándékát. Akkori információk szerint a magyar kormány egymilliárd forint körüli összeggel járult volna hozzá az új intézmény életre hívásához, noha Medgyessy már akkor jelezte: takarékos megoldásra törekednek.
Az erdélyi szakma az összeggel kapcsolatos információkra reagálva úgy vélekedett, a milliárd is kevés egy korszerû és igényes televízió beindításához. „Egymilliárd forintból is legfeljebb csak egy tisztességes ingatlant lehet megvásárolni egy komoly televízió számára” – véli Marius Tabacu, a kolozsvári Videopontes stúdió vezetõje. Magyarországi szakemberekkel folytatott egyeztetései nyomán Markó Béla arról beszélt, hogy az év második felében beindítandó mûholdas digitális szórású erdélyi magyar televízió mûholdbérlete évi 120-130 millió forintot igényel, s hogy a magyar kormány idén tartalékalapból, 2005-tõl kezdõdõen már az állami költségvetésbõl folyamatosan támogatná az erdélyi magyar intézményt.
Nagy Zsolt elmondása szerint a most elfogadott és közbeszerzésre szánt 300 millió forint csak résztámogatást jelent, és eszközvásárlásra fordítják. Más forrásokra vonatkozóan Nagy Zsolt elmondta: bíznak Medgyessy Péter miniszterelnöknek abban az ígéretében, hogy a magyar állam költségvetésébõl hozzák majd létre a televíziót, ezért a magyar kormányzattal további tárgyalásokat folytatva keresik az e célra fordítható költségvetési forrásokat. Ettõl függetlenül az intézmény létrehozását máris elkezdik az elfogadott 300 millió forintból – tette hozzá a kuratórium elnöke, jelezve, hogy a Janovics Jenõ Alapítvány jogi bejegyzés alatt áll. A Krónika kérdésére, miszerint gondolnak-e romániai költségvetési forrásokra, Nagy Zsolt elmondta: kizárólag magyarországi forrásokból akarják létrehozni a televíziót, a már mûködõ intézmény fenntartásához viszont keresnek belföldi forrásokat is.

A mostani mélyrehatóbb vizsgálat azt derítette ki, hogy az üvegfalon megtapadó buborékokat a belülrõl felfelé áramló buborékok lefelé szorítják, s így a korsóban egész egyszerûen a buborékok körforgása zajlik. Legalábbis egy darabig, amíg a tart a felszálló buborékok lendülete.

A tudósok állítják, hogy a jelenség minden folyadékban így zajlik, ám egy jófajta barna sörben jobban látható, mert annak kis nitrogén buborékjai nem pattannak szét olyan gyorsan, mint a szénsav az üdítõitalokban.

A kutatók szerint felfedezésük nemcsak a kocsmai vitákra tesz pontot, hanem hasznos lehet az élet minden olyan területén, például az oceánográfiában, az iparban, a gyógyszergyártásban, ahol a folyadékáramlási ismeretekre szükség van.
 Ananova

- Az egész valahogy úgy kezdõdhetett, hogy 2000 nyarára kicsit elteltem a színházzal. Pontosabban a gyermekkori színházamat kezdtem el nagyon hiányolni. A színházcsinálás - megvalósult álomként - egy idõ után örömteli, ugyanakkor fárasztó és mindennapos elfoglaltságommá vált. Olyan "hányni lehet, kiszállni nem" szerû hullámvasúttá, amely jól mûködik, de csak akkor, ha én is benne ülök. Ez jó játéknak tûnik ugyan, de az örökös le-felszánkázás, az örökös megmérettetés és az örökös sikerre való késztetés egy idõ után fárasztóvá válik mégis. A házunk toronyszobájában, a gyerekszínházamban mindez még nem okozott semmiféle megterhelést. Talán mert egyedül csináltam mindent: én rendeztem, igazgattam, játszottam a fõszerepet és szereltem a díszletet egy személyben. Bevallom, ma is azt szeretem a legjobban, ha egyedül ülök az üres nézõtéren. A közönség és a színészek ilyenkor nem zavarnak ostoba közbevetéseikkel. Ilyenkor alámerülhetek a magam -soha meg nem valósítható - álomszínházába. Tehát 2000 nyarán talán ebbe a gyerekkori toronyszobámba vágytam vissza, amikor megmagyarázhatatlan pánik kerített hatalmába. Talán az ezredforduló, talán az ötven év körüliség, talán az elmúlástól való félelem pánikja. És ez a pánik Karinthy Gábor Vércse-utcai toronyszobájába repített vissza. Abba az idõbe, amikor nyolcéves koromban elõször meglátogattam õt. Abban a szobában, ahol végsõ elborulása, önmagába fordulása és a halála is bekövetkezett. Vagyis az életének, a sorsának beteljesedése. Ekkor jutottak eszembe azok a sok-sok évvel ezelõtt készített dokumentumaim, magnóbeszélgetéseim, elbeszélés kezdeményeim, amelyeket még 1981-ben kezdtem elõször összegyûjtögetni. Talán már akkor is egy majdani lehetséges könyv reményében. Az anyag meglepõen rímelt akkori élethelyzetemre: öntudatlanul arra kerestem ugyanis válaszokat, hogyan élhetnék tovább értelmesen.

- Nem kímélve önmagát sem, családi titkokat tár fel, a XX. század színpadának hírességeit, közszereplõit mutatja maszk nélkül a kulisszák mögött. Nem rettentette el, hogy a nyíltságnak ez a foka kegyetlen olykor? Mi adott bátorságot hozzá?

- Amikor az ember a világgal, és fõleg persze önmagával bajba kerül, nem nagyon méricskél. A saját megnyugtatására szeretne megfogalmazni valamit, ami erõt és reményt ad arra, hogy nem tékozolta el végérvényesen az életét. Amikor Frici (Karinthy Frigyes, a szerzõ nagyapja - a szerk.) az egyik bölcs humoreszkjében arról panaszkodott, hogy "Viccelnek velem", ugyanezt a kérdést vetette fel. Õ ugyanis - ahogyan elmeséli -, kezdõ íróként Homérosz álnév alatt megírta Odüsszeia címû époszát, aztán Jézus Krisztus történetét, az Új Testamentumot. Késõbb Dante álnéven megírta az Isteni színjátékot, Shakespeare álnéven néhány drámát, Schopenhauer és Kant álnevek alatt filozófiai értekezéseket stb. De hiába, mert "Az akarat sokfélesége" címû cikke nyomdahiba miatt "Vakaródzik a feleségem" címen jelenik meg. Ezután írhat bármit is, csak nevetnek rajta, viccelnek vele: nem ismerik fel gondolatai jelentõségét - panaszolja. "Kezdõ íróként" tehát én sem adhattam alább, mint Frici. Hogy végre komolyan vegyenek az emberek, ha nem is álnéven, hanem a saját nevemen, de Thomas Mann, Proust és Dosztojevszkij összegyûjtött mûveit, Gogol és Csehov drámáit akartam egyetlen mûvé alkotni. Vagyis nagybátyám elmebaját, ahogyan õ maga nevezte a betegségét: "ördöggörcsét" kívántam szembesíteni családom nemzedékeken átívelõ traumáival, terheltségeivel, istenáldotta tehetségeivel és a gonosz által sugallt álmaival. Végül mindezt a bolondságot és varázslatot pedig - csekélység! - rá szerettem volna vetíteni az egész XX. századra. Sõt! Az ember sorsára e világon. Kezdõ íróként! Hát nem õrület?

-Édesapjával, Karinthy Ferenccel, azaz Cinivel folytatott magnóbeszélgetéseibõl kiderül, nagyon régóta és tudatosan készült erre a regényre. Mi döntötte el megszületésének idõpontját?

-Ebben sem én döntöttem, hanem a probléma, amely úgy látszik, ekkorra érett megírható történetté. Amúgy is elég szemérmes vagyok, ha a saját bajaimról kell beszélnem valakinek. Megfigyeltem, ilyenkor dadogok, szót tévesztek, nem tudom megfogalmazni, mi is a bajom, lényegtelen ügyekrõl kezdek el csevegni. Az írás fegyelemre kényszerítõ tevékenység. Itt nem lehet mellébeszélni. Ezért választottam a "gyónás" vagy az "önanalízis" e valóban kegyetlen módját. El kellett számolnom apámhoz fûzõdõ ambivalens érzéseimmel. Fõleg azért, hogy megkésve bár, de megküzdve súlyos lényével, még szorosabbra kötõdjön a kapcsolatunk. Most már a szeme elé merek kerülni. Noha, bevallom, olykor még mindig tartok tõle egy kicsit. Elképzelem, mit mondana, milyen megjegyzést vetne oda, és mit tudnék erre én felelni neki. Azt hiszem, most már valódi "partner" vagyok a szemében. Lábteniszben persze most is legyõzne, ahogyan mindenkit. De ma már tudok vele értelmesen fontos dolgokról beszélgetni.

-Sokféle formát ötvöz eggyé. A saját emlékei köré magnóbeszélgetések, naplórészletek, irodalmi idézetek, dokumentumok épülnek. Legkülönösebb Gabi lírai hangulatú szépirodalommá formált, képzeletbeli világának megidézése.

-Hogy mi ennek az egésznek a mûfaja, azt hiszem, én sem tudom pontosan. Bevallom azt is, némi kajánsággal gyönyörködöm némely kritikusom találgatását figyelve, amellyel megpróbálják egyetlen mûfajként meghatározni - hogy ne mondjam, beskatulyázni - mûvemet. Úgy látom, fõként a "regény" minõsítést erõltetik. Pedig Joyce, Woolf, Kafka és fõleg Proust után ez valószínûleg reménytelen vállalkozás. Úgy tûnik, vállalni kell, hogy meghatározhatatlan mûfajú könyv ez. Mûfaja az, hogy mûfajtalan. Vekerdy Tamás a könyvbemutatón valami ilyesmit mondott: Egyetlen esztétikát fogadok el egy könyv olvasásakor. Ez pedig az élvezet esztétikája. Ha tetszik egy könyv és olvasásra serkent, akkor örömet okoz. Ha nem, akkor csalódást. Én sem tudnám pontosabban megfogalmazni, mi is lebegett szemem elõtt írás közben. Talán be akartam vonni, be akartam avatni az olvasót egy általam lényegesnek érzett misztériumba. Jé, lehet, hogy ez lenne könyvem valódi mûfaja: beavatás. Igen, valószínûleg errõl van szó.

Bársony Éva