CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. március 20., szombat 17:11


A szervezők reményei szerint a közéleti klub egy szellemi műhely lesz, amelynek tagjai tizenöt-húsz év múlva is stabil bázisát fogják adni a Magyar Szocialista Pártnak

MSZP Mozaik klub sajtótájékoztató

MSZP Mozaik klub sajtótájékoztató

Nagy Nóra országgyűlési képviselő az MSZP országos elnökségének tagja, Mesterházi Attila a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára, az MSZP országos elnökségének tagja, Újhelyi István országgyűlési képviselő az MSZP országos elnökségének tagja és Kránitz László országgyűlési képviselő, az MSZP soproni szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót március 19-én Ágfalván.

Kránitz László bevezetőjében elmondta, hogy a múlt héten fiatal szocialista politikusok megalakították a Mozaik klubot, amely csütörtökön Sopronban és Ágfalván tartotta soron következő ülését. A megbeszélések fő témája a június 13-ai Európai Unió parlamenti választás volt, elsődleges feladat a szocialisták számára a minél jobb eredmény elérése.


Újhelyi István, Nagy Nóra, Kránitz László és Mesterházy Attila

A Mozaik klubról Nagy Nóra elmondta, hogy fiatal képviselők, helyi MSZP vezetők, területi, megyei elnökök, polgármesterek, a párt meghatározó személyiségei  néhány hónap alatt olyan közösséget hoztak létre, amely az  aktuálpolitikai, párton belüli  kérdések, mellett társadalmat érintő kérdésekkel is kíván foglalkozni, azokra válaszokat keresni.  Reményeik szerint a jelenleg szabadon, nyíltan működő közéleti klub, tagság és vezetőség nélkül, egy szellemi műhely lesz, amelynek tagjai tizenöt, húsz év múlva is stabil bázisát fogják adni a Magyar Szocialista Pártnak - mondta a politikus.

A szervezők úgy gondolják: a klub hetente-kéthetente  tematikus rendszer szerint fog ülésezni. A soproni az első vidéki  találkozó, a következőt Békés megyébe tervezik.
Újhelyi István hangsúlyozta, hogy Sopron város parlamenti képviselőjének meghívására a legkülönbözőbb napi politikai döntést hozók, polgármesterek ültek a megbeszéléseken, akik az alpolgármesterek és helyi fiatal politikusok által megismerkedhettek olyan kérdésekkel, amelyekkel országos döntéshozóként nem találkozhattak volna.
A politikus véleménye szerint az önkormányzati, parlamenti választásokat megnyert Szocialista Párt meg fogja tudni nyerni az EU-választásokat, a Sopronban összegyűlt csapat minden tagja igen aktív tevékenységet fog folytatni a siker érdekében.

Mesterházi Attila kiemelte: azért örültek a soproni meghívásnak, mert úgy gondolják, hogy a Sopronban létrejött fiatal csapat működése példaértékű.
Az államtitkár szerint  tematikus kérdésekkel  is szeretnének foglalkozni, határon túli, határon átnyúló együttműködésről. Nagyon fontos, hogy hogyan tudjuk kihasználni az Európai Unió adta lehetőségeket, az Unió esélyeket és lehetőségeket hoz, az egyénnek,a társadalomnak, a kormánynak sokat kell tennie azért, hogy ezekkel élni tudjanak. Ha élünk a lehetőségekkel előnyére, ha nem, akkor hátrányára válik az országnak.
A kormány által elkészített Nemzeti Fejlesztési Tervet amelynek keretében projekteken keresztül idén 1350 milliárd forint fejlesztési forrásokhoz juthat az ország.
A politikus szerint meg kell változtatni a magyarországi pályázati gyakorlatot, nem pályázati kiírásokhoz kell projektet készíteni, hanem a jó ötletekhez, projektekhez kell pályázatoi forrásokat találni. Mesterházy Attila tájékoztatott arról, hogy a kormánynak  a Nemzeti Fejlesztési Terv mellett az általános fejlesztési tervet is el kellet készítenie, ez 2015-ig határozza meg a magyar gazdaság fejlődési szakaszait. Emiatt  hangsúlyozza a Medgyessy kormány a nemzeti konszenzus kérdéskörét, ez túlnyúlik egy kormány kompetenciáján, egy kormányzati cikluson, ezért valamilyen nemzeti egységet kell ezekben a kérdésekben meghatározni - mondta Mesterházy Attila
A politikus reméli, hogy a nemzeti érdek hatékony képviselete lesz a külpolitikai prioritás Magyarországon, ennek érdekében a képviselők pártérdektől függetlenül fognak Brüsszelben tevékenykedni.

A Cyberpress kérdésére, hogy van-e esély rövid határidőn belül a közmédiumok működőképessége szempontjából fontos ORTT elnökének megválasztására, Újhelyi István kifejtette: a Köztársasági Elnök legutóbbi leveléből kiderül, hogy érzékeli, a kompromisszumkészség szükségességét, hiszen a közmédiumok és egy ilyen fontos hivatal vezető testületének a működése államérdek. Ebben nincs helye politikai játszmáknak. Tavaly és idén a miniszeterelnök összességében több mint tíz szakembert javasolt a testület élére, akik párton kívüliek, közismertek, komoly szakmai teljesítménnyel rendelkeznek, de a Köztársasági Elnök sorra visszautasította a jelöléseket.
Most esély van a kompromisszumra,  a médiapolitikus abban bízik, hogy a március 29-ei parlamenti ülésen ez létrejöhet, ha gyorsított menetrendben a parlamenti eljárást le lehet folytatni.
Tudomásul kell venni, hogy vannak döntések, amelyekben mindenkinek, minden szempontot mérlegelni kell. Az ORTT elnökének a megválasztása a miniszterelnök és köztársasági elnök közös jelölésével de parlamenti képviselők szavazatával történik, biztosítani kell a parlamenti többség szavazatait is, most ez a három szempont találkozik - mondta Újhelyi István
 

tsz