CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. március 21., vasárnap 16:58


DrótMás… Szücsy Róbert formatervező-művész kiállítása az A2 Galériában

DrótMás… Szücsy Róbert formatervező-művész kiállítása az A2 Galériában

    Immár a harmadik tárlat nyílt meg múlt hét végén Sopron legújabb kiállítótermében, a Szent Mihály utcai A2 Galériában.

    Szüchy Róbert – többek között –  környezetéről készített ,,drótmásokban"  – groteszk ábrázolásokban – igyekszik az embernek, a személynek, magának ábrázolásán túl egyben véleményt mondani a világról. Ebben a  vállalkozásában, (a jelenkorra vonatkozó helyzetismerettel könnyen megérthető): nem árt az iróniát és a humort jó nagy adagban alkalmazni, amit természetesen maga Szücsy Róbert is felismer, és így válnak valódi drótkarikatúrává a művei.
 

    Aztán további, ,,talált tárgyakból" összeszerelt, összeillesztett kisplasztikáiban – a humor és a groteszk megfelelő elegyítésével, szintén a karikatúrára (is) jellemzően – a többszörösen áttételes értelmezés lehetőségét tudatosan felkínáló, megkomponált alakok lényegülnek át tárgyi üzenetekké, sajátos  véleményekké. Az alkotó a háromdimenziós karikatúrákban az ábrázolandó egy-egy jellemvonását, tulajdonságát, jellegzetes gesztusát, ellesett, álarc mögötti valós vonásait  felerősítve emeli ki és tárja a látogató elé, a mindennapok egy-egy, egyéni módon általa stilizált, kvázi-újrateremtett szeletét.  
    A kiállítást megnyitó Lehota M. János esztéta a látott dolgok tárgyi és létbeli kettősségét emelte ki, amely viszonyból a tárgyakhoz társított fogalmak, üzenetek révén egy-egy alkotás az elvont, – mi több akár a művészi lét – szféráiba emelkedhet.
 

Lehota M. János esztéta és Szücsy Róbert

    . Szücsy Róbert formatevező-művész frappáns ötleteket felvonultató, drótból összeállított, és fémalkatrészekből összeszerelt kisszobrai mellett figyelemreméltóak öntött kisplasztikái, amelyek bizonyos értelemben, – és a kiállított tárgyak viszonylatában – a hagyományos szobrászatot idézik. Ezek biztos technikai tudásól és kiváló formaérzékről tanúskodnak (nemhiába formatervező-művész a kiállító).
    Szücsy  racionalitásból, a mindennapokból kiinduló, vagy – bocsánattal legyen szólva – a kidobásra ítélt, hasznavehetetlen tárgyakból újraalkotott világa rámutat arra, ahogyan a szándék, az alkotókedv, a szellemesség a maga módján létrehozhatja azt a közeget, amely átfogalmazhatja a látottakat, tapasztaltakat. Viszont mint minden valamirevaló (át)fogalmazásban a művelet az egyik fő követelménye a kellően biztos talajon álló, gondolati háttér, az, amikor az alkotó pontosan tudja, hogy mit szeretne közölni, elérni.
 

Ruttmayer Zita fuvolán játszik 

    Értékelhetővé ennek a közlendő tartalomnak a megléte teszi/teheti az üveglapú kovácsoltvas-lábú posztamensen elhelyezett  0.5-ös ón-, cink-alapú drótfigurákat, akárcsak a bronzmunkákat, esetleg a rozsdamarta kakukkosóra fogaskerekeket, olajozott motorláncot.
    A DrótMás… címmel Szücsy Róbert formatervező-művész groteszk fém-kisplasztikáiból nyílt tárlata, előzetes bejelentkezés alapján, egy hónapig látogatható.

***

    A Belvárosból a Szent Mihály templomhoz vezető úton, a város hajdani fő utcája mentén fekvő műemléképületben december 18-án nyitotta meg kapuit az A2 Építésziroda kiállítóterme.
 ,,Az építészet művészet, ezért nem idegen a hely szellemétől a kortárs képzőművészek bemutatkozásának helyet adó kiállítóterem. " - mondta Fekete Szilárd építész, aki szándéka szerint a hajdani borozó jelenlegi, új funkciót kapott pincehelyiségében az első ígéretes bemutatkozásokon túlesett, de a még nagy, átütő országos hírnév előtt álló képzőművészeknek ad kiállítási lehetőséget.
 

Fekete Silárd építész

    A tavaly decemberi megnyitóval egyidőben Szőcs Géza és Gerencsér Tamás munkái voltak láthatók az A2  Galériában, később a Széchenyi térre, tervezett parkolóház pályázatára benyújtott terveket lehetett ott megtekinteni.
    A kiállításra szóló meghívó elsősorban a megnyitó idejére szól, hiszen amint azt a gyakorlat is mutatja, a közönség legnagyobb része a megnyitó alkalmával tekinti azt meg; ezért a nyitvatartás további ideje alatt, az előzetesen bejelentkezőket tudják a tárlaton  fogadni.
    A tervek szerint havonta rendeznek majd újabb tárlatokat az A2 galériában.
T.É.

 DrótMás... - Szücsy Róbert formatervező-művész kiállítása - A nap képe
A2: Székhelyavató és kiállításmegnyitó
Mélygarázs a Széchenyi téren?