CyberPress.Sopron

Ingyenes múzeumból cápás plazába
Az iskolákra koncentrál a Múzeumok mindenkinek program
Népszabadság • Szerző: N. Kósa Judit

/Monet-puzzle-t is kínált a Szépművészeti (kép: Népszabadság – Bánhalmi János)/
Fentről nézve sok minden másként fest, mint testközelből, és a gyakorlat olykor a legnemesebb ideákról is bebizonyítja, hogy további finomításra szorulnak. E népi bölcsességek igazsága legutóbb a múzeumokkal kapcsolatos kormányzati döntések dolgában bizonyosodott be.

Történt ugyanis, hogy 2002 őszén a kormány elrendelte: a tizennégy országos múzeum – a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kivételével valamenynyi Budapesten van – valamelyikébe látogató iskoláscsoportok számára az utazás legyen ingyenes. Néhány hónappal később az is kiderült, hogy 2004. május elsejétől, az uniós csatlakozás napjától ezekben a gyűjteményekben és még néhány állami fenntartású szakmúzeumban az állandó kiállítások megtekintéséért nem kell majd fizetniük a látogatóknak. A kettő együtt már igazán gáláns kormányzati ajánlatnak tekinthető. Az első tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a helyzet valamelyest bonyolultabb, mint amilyennek első pillantásra látszik. Ma még elsősorban a bevásárlóközpontok profitálnak a múzeumokhoz kapcsolódó utazási kedvezményből. Erre utal legalábbis, hogy a csoportos látogatásokat intéző közművelődési munkatársakat nemritkán arról is kifaggatják a pedagógusok, hogy az adott múzeumból mennyi idő alatt lehet kiérni a cápás plazába.

Ezen persze meg lehet sértődni – mondja Vásárhelyi Tamás, a Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese –, de célravezetőbb, ha a múzeumok másféle választ keresnek. Arra kell rájönniük, miként tudnak olyan széles és jó kínálatot nyújtani a látogatóknak, amely valóban versenyképes a színes és izgalmas fővárosban. Ennek a kérdésnek a megválaszolására indult meg a kulturális tárca által meghirdetett Múzeumok mindenkinek program, és ide kapcsolódik a nyitott, illetve látogatóbarát múzeumról folyó együttes gondolkodás is.

A Múzeumok mindenkinek munkacsoport első látványos eredménye a tizennégy országos intézmény múzeumpedagógiai programját összegző, rendkívül szép kiállítású füzet volt, amelyet tavaly ősszel minden magyarországi iskolaigazgatónak megküldtek. Látványos – mondjuk, hiszen a kiállítások, tárlatvezetések és foglalkozások minden adatát meg lehet benne találni szép képekkel egyetemben; annyiban azonban nem áll a jelző, hogy a gyakorlat bebizonyította, az osztálykirándulásokat vezető tanárokhoz a legritkább esetben jutott „le” a füzet. Időközben ugyanakkor az is kiderült, hogy a kínálat önmagában nem elég, hiszen a pedagógusok zöme – jó tapasztalatok híján – nem tudja, a tárlatvezetésen kívül mi mindennel szolgálhat még egy múzeum. Ezért a munkacsoport nemrégiben egy újabb füzetet is megjelentetett, Módszertani ajánlások címmel. Az útmutatóból – amelyhez a kulturális minisztériumban dolgozó Török Petránál lehet hozzájutni – minden tanár fogódzót kaphat ahhoz, hogy hogyan tegye hasznos és kellemes élménnyé a múzeumlátogatást.

Azt ma már senki sem tagadja, hogy a múzeumok és az iskolák egymásra vannak utalva. Nem véletlen, hogy a Múzeumok mindenkinek program a továbbiakban is a két csoport közös munkáját igyekszik segíteni: szeretnék megjelentetni az ország összes nagyobb gyűjteményének múzeumpedagógiai kínálatát, konferenciákat szerveznek a pedagógusok és a múzeumi közművelők számára, és a magyar múzeumok közművelődési helyzetét feltáró jelentés elkészítésén is dolgoznak. Tény ugyanis, hogy ma az intézmények töredéke végez látogatóvizsgálatokat, konzultál rendszeresen azokkal a csoportokkal, amelyek érdeklődőként és kvázi megrendelőként a falai között megfordulnak. Így a legtöbb múzeum nem tudja, ki miért keresi föl – s hogy mások pedig miért nem.

A szakemberek számára különösen tanulságosnak bizonyult az a kétnapos tanácskozás, amelyet nemrégiben pedagógusok, múzeumi közművelők és minisztériumi szakemberek részvételével tartottak Nagykovácsiban. A beszélgetések során kiderült: a reflektorfényből ma még kieső kisebb intézményekben rendkívül nagy az igény egy olyan független oktatási központ létrehozására, amely a programot a megyékre is ki tudná terjeszteni. Abban mindenki egyetért ugyanis, hogy a nagy, országos intézményekben, ha zötyögősen is, de haladnak a dolgok; komoly veszély fenyegeti viszont azokat a kis múzeumokat, amelyek a fővárosból talán nem is látszanak, de egy-egy kisebb közösség művelődésének, múltja megőrzésének gyakran egyedüli letéteményesei.

A tanácskozás során természetesen számos olyan elvárás is megfogalmazódott, amelynek dolgában csak a kormányzat léphet. A szakemberek sürgették például az oktatási és a kulturális tárca megállapodását annak érdekében, hogy – miként a környezeti nevelés ügyében már megtörtént – ezen a területen is létrejöhessen egy, a feladatokat összehangoló és a rendelkezésre álló pénzt elosztó programiroda. Felvetették ugyanakkor a múzeumok „látogatóbarát” reformjához elengedhetetlen normatíva bevezetését és azt a javaslatot is, hogy a múzeumok szakmai értékelését ne egy minisztériumi osztály, hanem a munkát belülről ismerő szakértői testület végezze.

Halottas színésztoborzást hirdetett meg egy londoni színtársulat: a jelentkezőnek vállalnia kell, hogy mire a darab május közepén színre kerül, ő már nem él.

A The Observer vasárnapi kiadásában számolt be a különös pályázatról, amelyet az magyaráz, hogy a szóban forgó kelet-londoni kísérleti színház bemutatója a halált övező tabukról szól. A „Halott leszel” című darab egyik szereplője egy igazi holttest, amely a színpadon lesz a mű 24 előadása során.

Jo Dagless, az „1157” nevű társulat egyik vezetője elmondta: a „donorral” és családjával jó előre tisztázni fogják a „fellépés” részleteit. A társulat nem reklámfogásnak szánja az igazi halott szerepeltetését. „Ez az előadásnak olyan eleme, amelyet mi szükségesnek tartunk a halált övező bizonyos misztériumok eloszlatásához” – fejtette ki Dagless.

Arról, hogy az elnyúló színpadi halottnézéssel járó gyakorlati problémákat – a holttest bomlása, vagy éppen a hatósági engedély – miként oldaná meg az „1157”, semmit sem közöl a The Observer.

1998-ban, A gyertyák csonkig égnek című regényének olasz fordítása hozta meg Márai számára az igazi sikereket. A világ néhány éven belül megismerte a nevét, s ma már negyven nyelven olvassák műveit, Kassától az óceánig.

Márai Sándor a huszadik század magyar irodalmának egyik legjelentősebb alakja, aki az utóbbi években a világirodalom ranglétráján is egyre előkelőbb helyet foglal el. A Közép-európai Kulturális Intézet Galériájában most nyíló kiállítás valóságosabbá teszi mindannyiunk számára a róla alkotott képet: sokat elárul nem csak az íróról, hanem az emberről is, aki a rendkívüli lelki és fizikai hányattatások ellenére mindvégig hű maradt a hazájához, eszményeihez, az irodalomhoz.
A kiállítás Márai egyik leghíresebb műve, az Egy polgár vallomásai című kötetet alapul véve kalauzolja el a látogatókat az író pályájának főbb helyszínére. A Kassán, családi körben készült fotográfiák, a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzetek piszkozatai, a salernoi ház alaprajza, a hű társ, Lola által az asztalon hagyott kis cédulák, Nápoly és Posillipo látképe, az ott íródott Halotti beszéd kérdések sorát vetik fel.

Az életút emlékein túl a kiállításon Josef Císarovsky cseh festő munkáit is láthatja a közönség. A kilenc festmény különlegességét az adja, hogy valamennyit Márai írásai ihlették. A képek, kollázsok – a művész saját szavaival – töredékek, melyek keretet adnak Márai gondolataihoz, érzéseihez. Helyet kapnak a tárlókban Márai közép-európai fogadtatásának tárgyi bizonyítékai is: a közép-európai nyelveken kiadott Márai művek.

Márai Sándor 1900. április 11-én született Kassán. Az író 1989. február 21-én San Diegóban önmaga oltotta ki életét. Hamvait (feleségeihez hasonlóan) az óceánba szórták.

A kiállítás öt ország nemzetközi együttműködésében valósult meg. Társszervezők: Cseh Centrum, Olasz Kultúrintézet, Petőfi Irodalmi Múzeum, Kelet-szlovákiai Múzeum, Szlovák Intézet, Lengyel Intézet, Osztrák Kulturális Fórum.

2004. március 23. 17 óra
„Mindig nyugatra menj,
És ne feledd soha, hogy keletről jöttél”
Márai Sándor közép-európai fogadtatása

2004. március 29, 18 óra
„Itália, száműzöttek édene”
Márai Sándor és Olaszország

Nyitvatartás:
hétköznapokon 10-től 18 óráig
A kiállítás megtekinthető 2004. március 23-tól április 23-ig.

Az amerikai űrhivatal bejelentése szerint ahol Opportunity űrjárműve jelenleg tartózkodik, ott minden bizonnyal egy sós tenger volt valamikor.

A NASA amerikai űrhivatal bejelentése szerint a Marsnak azon a részén, ahol jelenleg az Opportunity nevű űrjárműve tartózkodik, valamikor egy sós vízű tenger volt. Több bizonyíték is van arra, hogy a Vörös Bolygó felszínét víz borította a múltban.

Az Opportunity január óta tanulmányozza a bolygón található egyik kisebb krátert. A NASA szakemberei a hónap elején jelentették be, hogy a hely, ahol az űrjármű tartózkodik, valamikor víz áztatta terület lehetett. A mostani bizonyítékokkal együtt azonban már több mint valószínűnek tűnik a marsi vízteória.

Ez egyben azt is jelenti, hogy van rá esély, valaha élet lehetett a Föld "szomszédján."

Ezután kiderült, hogy a Képviselői Irodaházban (volt MSZMP-székház, ma csak Fehér Háznak becézik) rendszerváltáskor letakart falikép védett, s Dávid Katalin művészettörténész, a freskó monográfusa szerint a gyönyörű kép a XX. század egyik legjelentősebb műve.

A képen többek közt látható Aczél György miniszterelnök-helyettes, amint a sakkozó Kádár Jánost figyeli. A festmény egy másik részletén Nagy Imre hallgatja a beszédet.

A kulturális bizottsági vitán Pető Iván szabaddemokrata képviselő még az eddigi megoldást támogatta, vagyis hogy maradjon letakarva. Halász János pedig megváltoztatva véleményét, immár amellett kardoskodott, hogy nem kell szégyellni a Munkásállamot, ha az valóban művészi érték, mindamellett meg kell fontolni, hogy jó helyen van-e, s nem lehet-e valamiképp - sértetlenül - elszállítani valahova, ahol a letűnt korok műveit mutatják be.

Ma ismét leleplezték a Munkásállamot, s a kulturális bizottság tagjai várhatóan tovább gondolkodnak azon, mi legyen a sorsa. MHO

A könyvet az a Ronald Harwood alkalmazta filmre, aki már a Zongorista című filmben is együtt dolgozott Polanskival. Miután leforgattuk a Zongoristát, mely egy különösen személyes mozi, azon gondolkodtam, mit kellene csinálni legközelebb - mesélte a rendező az újságíróknak egy Sao Paoló-i színházban, hétfőn este.

"Egy komédiát? Rendőrsztorit? Számomra, lehetetlennek tűnik ilyenfajta dolgokba fogni, elmesélni egy triviális történetet." A lengyel születésű rendező elmondása szerint az ötlet, hogy gyermekekről csináljon filmet, saját gyermekeit nézve ötlött fel benne.

A Twist Olivér története a viktoriánus Angliában játszódik, és egy fiú életét meséli el, aki megszökik az árvaházból, és egy zsebtolvaj bandához verődik.
Reuters

      Egyre népszer?bb a tubusos vodka Belgiumban. Az újdonság a fiatalok között terjed: a diszkókban, szóra-kozóhelyeken fogpasztás vagy éppen mustáros tubushoz hasonló “kiszerelésben” kortyolgatják, szopogatják a vodkát vagy különböz? koktélokat.
      Az új márka neve GO, s egy osztrák találmányról van szó. Nagy el?nye, hogy könnyen szállítható, s visszazárható, a már megkezdett tubusból nem folyik ki az ital. Ráadásul hordozhatósága miatt egy percre sem kell megválni t?le – azaz nem áll fenn az a veszély, hogy valaki titokban különböz? kábítószereket cseppentsen a szórakozó, táncoló fiatalok italába.
      A La Derniere Heure cím? belga napilap jelentése szerint a GO az év elején jelent meg a belga piacon.