CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. március 25., csütörtök 21:50


Előrelépés az É-D-i közlekedési tengely megvalósításában

A Nyugat-Dunántúlon átvezető, É-D-i közlekedési folyosó kialakítása a Kiemelten kezelt fejlesztések között

Előrelépés az É-D-i közlekedési tengely megvalósításában

    Március elején Ivanics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő a Parlament által tárgyalt "Országos közlekedéspolitika 2003-2015 között" c. előterjesztés részleteiről, annak megyei vonatkozásairól adott tájékoztatást.
    Időközben, a szépszámú módosító javaslat megvitatása után a testület a héten elfogadta a módosított előterjesztést. Ivanics Ferenc ma sajtótájékoztató keretében arról számolt be, hogy ellenzéki politikusként örül annak és egyben komoly eredménynek tekinti, hogy az általa benyújtott 17 módosító indítványból kettőt elfogadott a Parlament.
    "A Nyugat-Dunántúlon átvezető, É-D-i közlekedési folyosó kialakítása, különös tekintettel az M9 és az M86-os gyorsforgalmi utak, és a Sopron-Szombathelyen keresztül vezető, Bécs-Graz vasútvonal fejlesztése" c. módosító javaslata bekerült az előterjesztés "Kiemelten kezelt fejlesztések a 2015-ig terjedő szakaszban" c. részbe. Az "általános közlekedéspolitikai elemek" közé újként pedig bekerült a következő: "- a pán-európai hálózat magyarországi bővítése, hogy az országhatártól-országhatárig tartó, a főváros központúságot oldó gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésével a folyamatosan növekvő, transz-európai forgalmi terhelésnek is megfeleljen, egyúttal lehetőséget teremtve az uniós támogatások hazai felhasználásának növelésére"
Ivanics Ferenc elmondta, hogy azt tartja igazán eredménynek, hogy a fenti módosítások a döntéshozatalkor négypárti támogatottságot élveztek.