|
A legnagyobb magyar dédunokája
Gróf Széchenyi Géza a művészeti napok fővédnöke
A legnagyobb magyar
dédunokája
Gróf Széchenyi Géza a
művészeti
napok fővédnöke
A legnagyobb magyar dédunokáját nemrég
Nagycenken
arról kérdeztük, hogyan próbálja őrizni napjainkban Széchenyi
emlékét.
– Míg a Széchenyi család történetét mások az
iskolában tanulták meg, addig engem a családban az emlékek nap mint
nap
megérintettek – mondta gróf Széchenyi Géza, aki a művészeti napok
fővédnöke.
– A sok történet hatására a személye egészen közelivé vált számomra.
Fokozatosan
jutok újabb információkhoz vele kapcsolatban, így ez a lelki kötelék
mindinkább
mélyül. Természetesen azon fáradozom, hogy tovább ápoljam az emlékét,
minél
több emberhez eljuttassam gondolkodásmódját, világnézetét, mely által
pontosabb
képet kaphatnak róla.
– Ön hol él, mit csinál?
– Eladtam a házamat Németországban,
Magyarországon
élek, ez lett a hazám. Van üzleti, privát és egyesületi élet, én
megpróbálom
ezt a hármat összekapcsolni. Szakmám szerint építész vagyok, a mostani
munkámban ezt az ingatlanüzlettel kötöttem ösze. Bár az ilyen megoldás
nem éppen jellemző, de Magyarországon kénytelen rugalmas lenni az
ember,
különben nem boldogul. Jelenleg egy olyan társaságnál dolgozom, amely
a
Duna mentén épít jacht-kikötőket, hajótankolókat és hoteleket. Úgy
vélem,
azon dolgokhoz érdemes hozzáfogni, melyek tőkét hoznak az országba,
fellendítik
a gazdasági életet. Széchenyit idézve: Azt kell tenni, ami a köz javát
szolgálja.
– Nagycenk fontos hely a Széchenyiek
történelmében...
– Éppen ezért mindig szívesen látogatok
Nagycenkre.
Sok barátom, ismerősöm van, akik mindig szeretettel fogadnak. Ez az a
hely,
ahol életre kelnek a családi anekdoták, és szinte érezni
Széchenyi
jelenlétét. Az egész környékből valamiféle melegség, szívélyesség árad
felém. Ha megengedhetném magamnak azt, hogy ne kelljen Budapesten
dolgoznom,
vidékre költözhetnék, biztosan Nagycenkre esne a választásom.
– Mit tapasztal, mennyire ismerjük el
Széchenyi
munkásságát?
– Rendkívül örülök annak, hogy
Magyarországon
Széchenyit nemcsak elismerik, hanem szeretik is. Ez olyan különleges
módja
a szeretetnek, amilyet még sehol sem tapasztaltam. Munkássága,
karizmatikus
jelleme messzireható volt. Széchenyi István emléke nem felejtődik el,
és
amíg ez az emlék létezik, addig remény van arra, hogy tetteit, elveit
követve,
ha csak kicsiben is, de valami hasonlót alkossunk.
Takács
Judit
|