CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2004. április 06., kedd 13:04


'A megrepedt nádat nem töri el' kerekesszékesek passiója

"A megrepedt nádat nem töri el" kerekesszékesek nagyheti passiója

Az 1988-ban alakult Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) egyik szakcsoportja a Bárka, amelyben a szeretetszolgálatot vállalók az 1989 nyarán elindult, és az azóta is tartó táborokban mozgáskorlátozottakkal, szellemileg akadályozottakkal, vak, vagy állami gondozott társaikkal fizikai közelségben és lelki, szellemi közösségben szervezik meg mindennapjaikat, közös programjaikat.

A Bárka-csoport Jézus Passióját Győr után Sopronba is elhozta: az evangélikus templomban – két alkalommal – mozgássérültek és kísérőik közösen jelenítették meg Jézus szenvedéstörténetét.
Amennyire kiszolgáltatottak, az egészségesek segítségére és szeretetére szorulók világunkban a mozgássérültek, ugyanannyira szükségük van Isten szeretetére a magukat egészségeseknek gondolók, akiknek a boldogság megtalálásának útján folyamatos lelki akadályokkal kell megküzdeniük. És reményük is ugyanaz lehet csak, amit mozgássérült társaik is megfogalmaztak: boldogok a lelki szegények, azaz mindazok, akik más jóindulatát, szeretetét várják.
A 14 fiatal – köztük 6 mozgássérült – passiójátékát először Andorka Eszter, az egy éve meggyilkolt evangélikus lelkész kezdeményezésére szervezte meg a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) Bárka-csoportja.
A csoport tagjai Jézus szenvedéstörténetének megjelenítését maguk állították össze – mondta Galambos Ádám, a csoport vezetője, aki szerint a közös fogalkozások, próbák alatt az egészséges fiataloknak is sokat és folyamatosan tanulnak mozgássérült társaiktól.
A többnyire Budapest környéki fiatalokból álló csoport tagjai bizonyságot tesznek a Megváltóról, a hitről. Ők maguk teljesítik be az ézsaiási próféciát: "A megrepedt nádat nem töri el".

A kerekesszékes Jézus-passióján Jézus szenvedéstörténetét nem eljátssza a Bárka társulat hanem megéli azt, és teszi ezt mindazokkal együtt, akik az úton velük tartanak.

Képriport



A Bárka-csoport nagyheti útjának további állomásai:

Április 6-án, 18.00 órakor Szombathelyen,
Április 7-én, 18.00 órakor Pápán,
Április 8-án, 18.00 órakor Téten,
Április 9-én, 18.00 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban mutatják be a Jézus-passiót.

2004 április 10-én, 12:25 órakor a Duna TV Isten kezében című műsorában is látható lesz a Sopronba is elhozott kerekesszékes-passió.
címe: "A megrepedt nádat nem töri el" - Szerkesztő: Fabiny Tamás; Rendező: Horváth Tamás.

T.É.