|
Szép szombat, vidám vasárnap Szili kút, szanyi kút...
Szép szombat, vidám vasárnap
Táncra állott a lábunk A hét végén nagyszerű élményben volt részük
mindazoknak
Sopronban, akik a szüretet, a fúvósmuzsikát, a néptáncot, a népzenét,
a
népművészetet szeretik, azt a kultúrát, amely a hagyományokat tartja
tiszteletben.
Esőre nem hajlott az idő, még most is törölheti ököllel a szemét az,
aki
nem ment el a szüreti napok rendezvényeire. Milyen kár, hogy csak
három
napig tartottak - mondták sokan még hétfőn reggel is, s az embernek
csak
annyi ideje maradt, hogy gyors igent vágjon a megjegyzésre.
Ott támaszkodtam a Fő téri kútnál, a színpad mellett, körben a csodálatos díszlet, a házak, a szobor olyan muzsikáló, kavargott a nép, köztük nem egy ember, megjelenésében, magaviseletében, minden gesztusában soproni. Vagy mégsem? - Talán bort mér? - Én? Nincs nekem szőlőm... Horváth István nem rántotta föl dacosan a vállát, és nem itt lakik, hanem Kapuváron van a háza, de azt mondta, körülnéz kicsit, meg aztán bor hozza a barátságot az életbe, a hagyományokat jobb ápolni, mint tönkretenni. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy ölre menjen, nem láttam hörcsögös, mérges természetű embert. Egy aranyos kis asszonyka úgy intézte, hogy megálljon az urával valamelyik népművész sátra előtt, hogy egy pici mázas kancsót vegyen, - Emlékeztet a felvonulásra, a szüreti hangulatra - mondta. Molnár András azt tartotta, a szép beszéd mellett a tündéri szép tárgyak szintén sokat tudnak mondani. Igazságot mondott a hórihorgas fiatalember, közvetlen varázsú volt a kézművesek megjelenése, a tárgyak alkotói elbeszélgettek velünk, mondták, a fa nem csupán nyersanyag, amit alakíthat az, akiknek kése van, hanem a fának a lelkét kell érteni. Edények, szőttesek, hímes munkák, ruhák, domborúfaragások, játékok újrateremtői, továbbfejlesztői neveltek a szépség befogadására, talán ettől is lett piros, egészséges a péntek (rajzkiállítással, borbemutatóval), szép a szombat (terményáldással, karnevállal, remek fúvósokkal, sziliekkel, szanyiakkal, csodás tűzijátékkal) vidám a vasárnap (művészeti bemutatóval, a fertőrákosi szüretről érkezett diplomatákkal). Magam is rábámultam a szili táncosok műsora közben arra a nézőre, aki kalapját a bal szemére húzva viselte, és rámás, muzsikás csizmájában mozgatta lábát a verbunkos dallamra, ahogy a Rábaközben illik. Kissé keserves volt látni, hogy a helyi borosgazdák közül sokan elmaradtak, felejtődjék el, hogy sokan azért szurkoltak, hogy ne sikerüljön a rendezvény.Hanem még többen voltak, akik akarták - le a kalappal a szervezők, közreműködők, felvonulók, szereplők, támogatók előtt! -, és ez az, ami nem tehet bennünket rosszkedvűvé ebben a rettenetes világban, ahol az ember egyik napról a másikra csődbe zuhanhat, ostobaságokba sodródhat, meg olyanok kerülhetnek eléje, akik az irigységtől majdnem fölrobbannak, hiszen alkalmuk volt látni, hogy a szüreti napok mégiscsak emelték a soproni bor - no meg a város - becsületét, hírét. |
