CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2004. április 20., kedd 20:33


Fertőszentmiklósi Művelődési Ház - Fertőszéplaki templom-felújítás - Muzsaji vízimalom

Fertőszentmiklósi Művelődési Ház

Megújult a művelődési ház Fertőszentmiklóson. A településen 6,6 millió forintból megvalósult beruházást a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat kétmillió forinttal támogatta.

A fertőszentmiklósi iskolások és az a húsz klub, szakkör, illetve művészeti csoport, amely a működik a közel négyezer lakosú településen, mostantól igazi otthonra lelhet a falu közel egy év alatt teljesen felújított művelődési házban – hangzott el az ünnepségen, amelyen a 260 négyzetméteres ház 180 fő befogadóképességű nagyterme színültig megtelt a falubeliekkel. Horváth Tibor polgármester az ünnepségen meg is jegyezte: az épületet már most kinőtte a falu. A falu első embere köszöntőjében párhuzamot húzott a ház 1941. évi megépülése és jelenlegi felújítása, illetve az átadás az Európai Uniós csatlakozásunkhoz igazodó időpontja között; történelminek nevezve mindkét dátumot. Istvánffy Miklósné népművelő a Cyberpress kérdésére elmondta: a lakosság igénye szerint új programokat is szeretnének indítani, például jógát, ezenkívül pályázati forrásból szeretnék biztosítani az Internet-hozzáférést a fertőszentmiklósiaknak. Ugyancsak páylázati pénzből kívánják - a szomszédos helyiség megvásárlásával – bővíteni az épületet.



Fertőszéplaki templom-felújítás

Felújította és elzárta a járműforgalom elől a fertőszéplaki templom előtti teret a helyi önkormányzat. A község plébánosa szerint ezzel a templom megközelíthetősége nehézkessé vált, emellett a díszburkolat kövezetének síkossága további kellemetlenséget okoz a híveknek. A falu első embere szerint a műemlék díszburkolatát a Nemzeti Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalása szerint alakították ki.

Díszburkolatot kapott a templomtér Fertőszéplakon. A 9,2 millió forintból, műemlékvédelmi szakemberek bevonásával megvalósult beruházás épségének megőrzéséért az önkormányzat oszlopokkal zárta el a teret a járművek elől. Szuchentrunk József plébános szerint ezzel a templom megközelítése ellehetetlenült a községben élő mozgáskorlátozott emberek számára,   emellett kellemetlenséget okoz a híveknek tér kövezetének síkossága is; emiatt szerinte többen elmaradnak a templomból. Bozsvári István polgármester a Cyberpress-nek elmondta: bár az önkormányzat ún. pattintott mészkő burkolattal szerette volna ellátni a teret, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal utasítását követték, így került csiszolt mészkő a térre.  A község első embere kijelentette: ha a fertőszéplakiak igénylik, az önkormányzat kerekesszékeket vásárol, hogy bárki könnyen megközelíthesse a templomot.


Muzsaji vízimalom

Helyreállítják a röjtökmuzsaji vízimalmot. A Győr-Moson-Sopron megyei község közel négyszáz éves, ma is működő malmában tájházat és helytörténeti múzeumot alakítanak ki, amelyet várhatóan májustól látogathatnak a vendégek.

Végéhez közelednek a munkálatok az egykori vízimalomnál Röjtökmuzsajon. A tulajdonos az eredeti dokumentumok alapján igyekszik újraéleszteni a falu egykor fontos ipari létesítményét. A tájházban és helytörténeti múzeumban a 21. század embere is megtekintheti majd a máig működő vízimalmot, amelynek régi, értékes eszközei közül a legöregebb az 1600-as évekből származik. Gombos László, ügyvezető, Muzsaji Vízimalom és Múzeum Kft. a Cyberpress-nek elmondta, hogy a századfordulón a malom áramot is szolgáltatott a falunak. Az erre járók megismerhetik a vízimalom történetét és frissen őrölt lisztből akár kenyeret is süthetnek. A Dunántúlon egyedülálló Muzsaji Vízimalom és Múzeum, illetve a Malom-fogadó májustól látogatható.

Tóth Anita Lilla

Fotó: Soproni KépIndex