CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Nyugati Kapu

1999. augusztus 18., szerda 00:00


A testület jogszabályt nem sértett

Tájékoztató a Globex-ügyről

A testület jogszabályt nem sértett
Tájékoztatás a Globex-ügyről

 


Az elmúlt héten sajtótájékozatót tartottak a soproni polgármesteri hivatalban az Állami Számvevőszék lezárult vizsgálatáról. Ez azért is volt fontos, mert a megjelentek ismertetést kaptak az egész város lakosságát élénken érdeklő Globex-ügy állásáról is.

Mint azt dr. Koltai Miklósné jegyző elmondta, fontos dolog volt tételesen minősíteni az önkormányzat gazdálkodását. Legutóbb 1996-ban volt hasonló. A vizsgálat célja az volt, hogy a képviselő-testület, illetve a polgármester döntéseiben betartotta-e a jogszabályokat, a hivatal végrehajtó munkája során eleget tett-e jogszabályi követelményeknek, pénzügyi tevékenysége mennyire volt hatékony és célszerű, gazdasági és szakmai tevékenységének szabályszerűségét hogyan segítették a külső és belső ellenőrzések. Az ÁSZ-vizsgálat a polgármesteri hivatalban felelősséget nem állapított meg, a korábbiaktól eltérően hibajegyzék sem készült. Több dologra felhívták ugyanakkor a figyelmet, a költségvetés tervezésére, az egységes számviteli rendszert kialakítására a hivatal és az intézmények között. A vizsgálat megállapította, hogy a hivatal jogszabályt nem sértett.

A portfóliókezeléssel kapcsolatos megállapításokról - közérthetőbb elnevezéssel a Globex-ügyről - dr. Gimesi Szabolcs polgármester számolt be. A törvények szerint a gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, a szabályszerűségért a polgármester a felelős. A vizsgálat megállapította, hogy a gazdálkodás biztonságát a közgyűlés döntései veszélyeztették, ami vagyonvesztéshez vezetett. A portfóliót egyetlen cég kezébe adták, melyről megfelelő garanciával nem rendelkeztek, céginformációt nem kértek, a referenciákat nem ellenőrízték, a szakmai javaslatokat döntéshozatalkor figyelmen kívül hagyták. E hiányosságok vizsgálatára tényfeltáró bizottság alakult, melynek októberre kell munkájával végeznie. Addig is büntető eljárást indítottak a Globex vezetői ellen és még az ÁSZ vizsgálatának befejezése előtt eljárást kezdeményeztek a könyvvizsgáló felelősségének megállapítására. Csak a tényfeltáró bizottság munkájának befejeztével lesz teljes a kép, hogy valójában milyen mértékű vagyonvesztés érte az önkormányzatot.

A tájékoztatón megjelentek felvetették, vajon elképzelhető-e a képviselők jogi felelősségre vonása. A polgármester szerint külön, személyre szóló felelősség valószínüleg nem lesz megállapítható. A képviselő-testületet politikai felelősség terheli. Az egyik legsúlyosabb hiba a portfólió-kezeléssel kapcsolatos szerződés elfogadása volt, a másik pedig, amikor az újabb értékpapír-csomagot is erre a cégre bízták. A könyvvizsgáló feladata lett volna a Globex portfólió-kezelésének figyelemmel kísérése is, nem csupán a számszaki vizsgálat. Elég egyértelműen vetődött fel a kérdés, vajon mennyi pénzt sikerül visszaszereznünk? A válasz szerint a portfólió mai árfolyamon számított értéke mintegy 2,5 milliárd forint. Reménység szerint ennek az összegnek mintegy kétharmada visszatérülhet. Pontosabb adatok csak néhány hónap múlva válnak ismertté.
 

Valtinyi Gábor