CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. április 26., hétfő 14:45


A halottakkal törődni kötelesség

A halottakkal törődni kötelesség
A Holocaust 60. évfordulójára készül a soproni Zsidó hitközség

A soproni Zsidó Hitközség felhívása nyomán több mint huszonöten - a Hitközség tagjai mellett, a Hit Gyülekezetének tagjai, a Fidelitas Soproni Csoportjának önkéntes segítői, továbbá személyes kapcsolatok révén evangélikus és református segítők - jelentek meg vasárnap a soproni zsidótemetőben, azért, hogy részt vegyenek a temető rendbetételében.

A hitközség elnöke elmondta: A július 4-ei hatvanadik Holocaust-évfordulóig szeretnék a temetőt és több zsidó emlékhelyet rendbe tenni.

Hozzátette: A soproni Zsidó Hitközségnek jólesett volna, ha a több hektáron elhelyezkedő temető rendbetételét valamilyen formában a város vezetése is támogatta volna, illetve támogatná, hiszen nem lehet közönyösnek maradni annak a 1640 soproni lakosnak a halálával szemben, akiket Sopronból elhurcoltak és a városért a haláluk bekövetkezéséig sokat tettek.

A hitközség elnöke hozzá tette, hogy a július 4-ei, 60. évfordulóra a világ minden részéből érkeznek meghívottak, és ezért szeretnék, hogy méltán büszkék lehessünk a városunk nevében az elhunytak iránt, kifejezett tiszteletünkért, hogy múltjukat illetve vallási szokásaikat megtartva ápolja a város és a hitközség.
A soproniak közül is szeretettel várnak mindenkit a megemlékezésre, akinek fontos Sopron múltja és jövője, annál is inkább, mert 1921-ben ők mind Sopron polgárai voltak és ők is Sopronra és a magyarság mellett szavaztak

A soproni Zsidó Hitközség sajtóügyeit is intéző Csiszár Ágnes mindezekhez hozzátette: az immár hivatalosan is megalakult soproni Zsidó Hitközség tagjai az érdemi munkát megkezdve, a temető június végéig tervbe vett rendbetételét követően, további emlékhelyek és a gondnoki lakás felújítását is tervezik. A Holocaust-évforduló szervezésében a soproni polgármesteri hivatal is részt vállalt.

A soproni Zsidó Hitközség terveiben szerepel, hogy az Új utcai középkori zsinagógát imateremként használhassa, ahol a Tóra-tartó mellett, ami a vallásgyakorláshoz szükséges, minden más egyéb kegytárgy rendelkezésre áll. A Hitközségnek Pápán megvan a Tórája, a Tóra-olvasó kellékei, pedig a Rabbi képzőben vannak, amelyek visszaszerzése folyamatban van - mondta Csiszár Ágnes.

A Paprétre egy emlékművet is szeretne állíttatni a Hitközség. Ennek alkotója Kutas László szobrászművész lesz.

A megemlékezés 60. évfordulója: 2004. július 4.-én vasárnap délelőtt 11 órakor a Zsidó Temetőben veszi kezdetét. Megnyitása után több helyen koszorúzási ünnepségre kerül sor, amire minden soproni polgárt és érdeklődőt szeretettel vár a soproni Zsidó Hitközség illetve Sopron Város Önkormányzata.

T.É.

Képriport



Ilyen volt.... és.....

...ilyen lett

T.É.