|
Kék rajtszalag, csillagokkal
Kék rajtszalag, csillagokkal Hatalmas tömeg áll a Széchenyi téren. A 24 órás élő Bumeráng-adásban csatlakoztatja a közönséget és a rádióhallgatókat a Bochkor-Boros-Vogaprocesszor trió. Az ébresztőszínpadon egy srác a Valahol Európában című dalt adja elő – karaoke. Miközben a szavalását hallgatom, és Bochkor nevetéstől vörös fejét figyelem, rádöbbenek, miért is hívják ébresztőszínpadnak azt a dobogót. Kicsivel később három enyhén ittas állapotban lévő fiatalember ad elő egy dalt – "A látvány leírhatatlan" – jellemzi Boros. Igaza van. Zsúfolt utcákon kígyózik a tömeg. Sziget-feeling. Kellemes idő, rengeteg ember, zeneszó, vadító öltözetű helyes lányok – már csak a tengerpart hiányzik. A régi utcabáloknak és május elsejéknek volt ilyen hangulata – mondják a szüleim. Az egyik sarkon ismerőseimmel futok össze – váratlan megjelenésemmel kisebb meglepetést okozva nekik. A Fő téren Lagzi Lajcsi és sztárjai szórakoztatják a jelenlévőket. Ott van a királyi tévé vagy négy kamerával – szombat este adásba is kerül ez az egész. Jelenleg Friderikusz beszélget néhány emberkével, miközben különböző helyszíneket kapcsolnak, és dublini tűzijátékot mutatnak. Szerencsére szombat este nem kell újra végignéznem a színpadon lévő „sztárok” produkcióit, akik olyan világslágereket adnak elő, hogy csak na. Valami nő valami aranyszem című számot énekel, amikor úgy döntünk, hogy inkább a friss levegő. Kattognak az apró fogaskerekek. A gépezet működik magától, ránk igazából semmi szükség. Ha csendben lennénk, ha nem lennénk itt, akkor is bekövetkezne. Valahol messze, délen, az ókori történelem egyik legjelentősebb városában fekszik egy papíros. A tinta már nagyon régen megszáradt rajta, de most látom magam előtt, ahogy minden egyes múló másodperccel életet lehel a dokumentumba. Közeledik az éjfél, egy új időszámítás hajnala. Pedig az út nem volt egyszerű. Már 1990 júniusában kijelentette az új magyar országgyűlés, hogy Magyarország az Európai Közösség tagja szeretne lenni, s egy hónappal később Antal József miniszterelnök átnyújtotta írásos szándékunkat Brüsszelnek. 1991 decemberében írtuk alá – Lengyelországgal és Csehszlovákivál közösen a társulási szerződést, amely ’94 februárjában lépett hatályba, s a legfontosabb mondata a következő volt: „A közösség tudomásul veszi Magyarország azon szándékát, hogy Magyarország a közösség teljes jogú tagja kíván lenni.” Aztán jött 1993-ban Koppenhága, amikor megegyeztek abban az EU-országok, hogy milyen kritériumokat kívánnak támasztani a csatlakozó országokkal szemben. 2002-ben ugyanebben a városban fogadták el a csatlakozási szerződést, s ezzel lezárult a Koppenhágától Koppenhágáig folyamat. A görög elnökség alatt, 2003. április 16-án 25 ország képviselői jelentek meg az Akropolisz alatt, hogy aláírják a csatlakozási szerződést. 5500 oldalas dokumentum, 10 évnyi munka, 10 új ország jelenléte. "Öt! Négy! Három! Kettő! Egy!" – számol vissza Bochkor, kezében egy pohár pezsgővel. A következő pillanatban éjfélre vált az óra. Mellettem egy pezsgőspalack durran, a dugó elszáll a magasba. Rakéták tucatjai követik, miközben felzendül az európai himnusz. Az Örömóda alatt körbepillantok a teljesen lezárt téren – több száz ember nézi a tűzijátékot. Egyazon gondolat tükröződik az arcokon: Magyarország az Európai Unió tagja.
Kicsivel később leülünk az egyik vendéglátó-ipari egység teraszára. Három német sör és egy whiskey 2460 Ft. „Unyiós árak” – jegyzi meg társaságunk hölgytagja, de hamar kiderül, hogy csak az előttünk lévő asztaltársaság távozott spanyolosan. Május elsején délután fél egykor már a Páneurópai Piknik helyszínére tartunk. Az úton minden egyes elágazásnál rendőrök állnak – a várostól egészen Sopronpusztáig. Elmerengek azon, hogy vajon az az aranyos szőke rendőrhölgy is köztük lehet [- Hány éve van jogosítványa? Három? S elmúlt már 18 éves?], aki múlt hétvégén egy parkolóban – egyébként teljesen jogosan - sommás helyszíni bírságot akasztott a nyakamba, majd kedvesen megkért, hogy a csekket mutassam meg a szüleimnek [Jelentem megtettem]. De kilencvenes átlagsebesség mellett csak az osztrák kancellár útját biztosító egyenruhások mellényeit látni. Az ideiglenesen megnyitott határátkelőnél hatalmas tömeg, a parkolóba be sem állhatunk, irány a zöld mezőn kialakított EU-konform parkoló. Kocsik mennek át a határon mindkét irányban, a sorompók felhajtva. Feltűnik egy új kapu, amely eddig nem volt itt – a szögesdrót még teljesen új rajta. Kicsivel később feltűnik egy helikopter, a füldugós emberek sűrűsége megnő, a biztonsági szintet megemelik – a kapu bezárul, hogy egy fél órával később Medgyessy Péter miniszterelnök és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár együttesen kinyissa. Sikerül átszöknöm Ausztriába, mindenféle ellenőrzés nélkül. De meggondolom magam, mégsem akarok disszidálni, így visszajövök. A kormányfők barátságos beszélgetést folytatnak Walter Dezső soproni polgármesterrel, ajándékot adnak egymásnak. Vakuk, kamerák, autogrammot kéregető gyerekek, fúvószenekar, német nemzetiségi tánccsoport [a tavaly ünnepelte 40. születésnapját a Testvériség Táncegyüttes], ragyogó napsütés, rövid zápor, sörsátor – igazi piknikhangulat az 1989-es határáttörésnek emléket állító helyszínen. „A mai nappal nem értük el a célt, csak egy új rajtvonalhoz értünk” – mondta tegnap beszédében a miniszterelnök. Este a vasútállomáson továbbra is ott van a lánc, amely az útlevélvizsgálat alatt elválasztja az Ausztriából érkező szerelvényt a magyaroktól. "Ez ilyen volt tegnap is. Hol itt az Unió?" – jegyzi meg egy férfi, mire egy másik azonnal reagál: "Schengen". Kevesen tudják, hogy a dél-luxemburgi kis falucska neve egészen véletlenül vált ilyen jelentőssé. 1985-ben a Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és Németország képviselői – miközben megszakítva hajókázásukat kikötöttek - a gazdasági élet szereplőinek nyomására itt írták alá az Első Schengeni Egyezményt, amely a határok megszüntetéséről szólt. Mivel nem sikerült végrehajtani, ezért 1990-ben megkötötték a II. Schengeni Végrehajtási Egyezményt, amelyhez Spanyolország és Portugália csatlakozott, aztán – Dánia és Nagy-Britannia kivételével lassan az EU többi országa is. Nekünk még legalább 2007-ig kell várnunk arra, hogy tagja legyünk a schengeni egyezménynek, rengeteg feltételnek kell eleget tennünk ugyanis ahhoz, hogy biztonságos külső határt építsünk ki. De nyugati szomszédunk, Ausztria is csak három évvel az EU csatlakozása után számolta fel a belső határait, így nem kell annyira elkeserednünk. A határőröknek már inkább: "72 emberemet bocsátottam el a nyugati határon" – kesergett az egyik határőrparancsnok... De az éremnek van másik oldala is: húsz évvel ezelőtt csak különleges engedéllyel lehetett átlépni a nyugati határt – néhány év múlva már remélhetőleg a személyigazolvány sem fog kelleni. Sopron, 2004. április 30 - május 1. |
