CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. május 05., szerda 00:42


Turisztikai pályázatok

Turisztikai pályázatok
Forrásokról, intézményrendszerről, prioritásokról

    Közel ötven fő részvételével Turisztikai pályázatok címmel tartottak konferenciát a Liszt Ferenc Konferenia és Kulturális Központ Petőfi termében. A konferenciát Kránitz László, szocialista orzággyűlési képviselő nyitotta meg, aki bejelentette, hogy elkészült  a Turizmusfejlestési terv első változata, amely iránymutató kíván lenni a magyarországi turizmusfejlesztésben.
 
 

Almássy László, a Pro Kultúra Sopron Kht. Idegenforgalmi igazgatója köszönti a konferencia vendégeit, mellette a megnyitót tartó Kránitz László

    2006-ban 58 miliárd forintos összeg áll majd a turizmus ágazat rendelkezésére. A magyar turizmus számára kihívást és lehetőséget is jelent egyben az EU, hiszen a statisztikák szerint a világ idegenforgalmának a felét az uniós országok adják - fejtette ki a politikus. Ebben a rangsorban Austria  10. helyen áll; magyarország jó történelmi, kulturális hagyományokkal, földrajzi elhelyezkedéssel rendelkezik ahhoz, hogy a turizmus egy felfele ívelő pályán induljon el - mondta.
    A konferencia programjában Flamm László (Budapesti Közgazdasági Egyetem, EU munkacsoport elnök) az EU pályázati rendszere és lehetőségeink címmel tartott előadást, amelyben az EU pénzügyi alapjairól szólva kifejtette, valószínű, hogy magyarország már csak a strukturális alapok keretében felhasználható források közel feléhez fog hozzájutni. Nem projektötletek hiányában történik ez - mutatott rá az előadó, hanem azért mert még nem működik az az intézményrendszer, ami a pályázati pénzek lehívását lehetővé tenné.

    A közösségi kezdeményezések, a kohéziós alap, illetve a Nemzeti Fejlesztési Tervhez való kapcsolódés rendszere és működése is részét képezte az előadásnak. A Strukturális Alapok rendelkezésre álló alapösszege 1200-1600 mr Ft, amit hazai társfinanszírozással lehet igénybe venni, a közösségi kezdeményezések a 2000-2006 közötti időszkban a strukturális alapok költségvetésének 5,35 százalékának megfelelő összeghz juthatnak majd hozzá.
    A továbbiakban Sopron kistérségének lehetőségei a falusi turizmus fejlesztésének tükrében címmel Dr. Kovács Dezső egyetemi docens, mb. tanszékvezető (Szent istván Egyetem Gödöllő) tartott előadást.
    A konferencia második részében Sopron Megyei Jogú Város pályázati elképzelései a turizmusfejlesztés területén témakörben Kováts Árpád, a Polgármesteri Hivatal pályázatkoordinátora, továbbá Pályázatok, források, lehetőségek Sopron és térsége turizmus fejlsztésében témakörben Beck György, az EU-Contact Partner Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást.    a konferenciát a soproni idegenfogalmi Centrum szervezte.
T.É.