CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. május 10., hétfő 23:55


A hulladéklerakóról, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek elhelyezéséről és a két tannyelvű iskola igazgatói állásáról

Dr. Molnár Ágnes, a Polgári Összefogás képviselőjének tájékoztatója.


Dr. Molnár Ágnes, a Polgári Összefogás képviselőjének tájékoztatója.

Három témában tartott sajtótájékoztatót 2004. május 10-én Dr. Molnár Ágnes, a Polgári Összefogás képviselője.
A képviselő kifejtette: a Fidesz célja a teljes hulladék feldolgozás folyamatának önkormányzati tulajdonban tartása, ezért a soproni polgárokkal közös erőfeszítéssel szembeszálltak azzal a törekvéssel, hogy a város hulladék közszolgáltatását nyílt, vagy rejtett módon privatízálják. Az elmúlt fél évben nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban potenciális partnerként megjelenő településekkel Sopron csak előnytelen feltételekkel tudott volna megállapodni vélte; hozzátette: a legutóbbi közgyűlésen örömmel tapasztalta, hogy a Fidesz szemléletéhez hasonló elvek alapján indultak tárgyalások a város térségi hulladéklerakójának, hulladék feldolgozójának elhelyezésére. Az új helyszínről és új feltételekről a tárgyalások bíztatóan haladnak, ebben a feltételrendszerben a szelektív hulladék gyűjtés, amelyet az EU is támogat, szállítás, feldolgozás, elhelyezés, újra hasznosítás teljes mértékben önkormányzati tulajdonban maradhat - mondta.

Molnár Ágnes figyelmeztetett arra, hogy a Fidesz nem támogatja a privatizációt ebben a közszolgáltatási ágazatban sem; a haszonelvű, profítérdekelt magántőke témyerése, a lakosság kiszolgáltatottságát és a közüzemi díjterhek növekedését eredményezheti - tette hozzá. A fontos közművek és közszolgáltatások közösségi tulajdonban tartása a lakosság biztonságát garantálja.
Ezen az úton a Fidesz támogatja a városvezetést, a privatizálást azonban ellenzi - mondta a képviselő.

A különleges bánásmódot igénylő gyermekek elhelyezéséről Dr. Molnár Ágnes kifejttte: ismert, hogy ezeket a gyermekeket el kell helyezni és a jogszabályban meghatározott módon gondoskodni kell róluk, ez ugyanúgy feladata a megyei jogú városnak, mint a megyei önkormányzatnak.
Az önkormányzati törvény alapján "a megyei jogú város és a megyei közgyűlés egyeztető bizottságot hoz létre a közös feladatokban való együttműködés előkészítésére és összehangolására. A bizottság tíz tagú, a tagokat fele-fele arányban a megyei jogú városi, illetőleg a megyei közgyűlés választja. Bármelyik fél napirendet is tartalmazó javaslatára az egyeztető bizottságot 15 napon belül össze kell hívni." - idézte.
Az egyeztető bizottság nem megfelelő működése komolyan felróható a városvezetés hibájának is - nyilatkozta a politikus, aki szerint ,,felesleges a szakmai kérdésekből politikai színezetű vitát kreálni".
Az egyeztető bizottság az a fórum, ahol döntés előtt mindkét fél szakértők bevonásával alaposan vitassa meg a kérdést és csak utána legyen döntés - vélte. A megbeszélések teljes mértékben szakmai alapon történjenek, mert az együttműködés zavarának a város is kárát láthatja. A következő bizottsági ülés a megyei közgyűlés javaslatára május 18-án lesz

A két tannyelvű iskola igazgatói állásával kapcsolatos kérdést a Fidesz elsősorban a Német Kisebbségi Önkormányzat belső ügyének tekinti.
A Fidesz kéri a városvezetést, hogy a városvezetése teljes mértékben fogadja el a Német Kisebbségi Önkormányzat óhaját az igazgató személyére vonatkozóan.
Egy közösség annál erősebb minél sokszínűbb- hangsúlyozta Dr. Molnár Ágnes, Romano Prodit idézve, aki szerint: ,,Európa a kisebbségek Európája."