CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. május 12., szerda 22:33


Sopron, a leghűségesebb város honvédő hagyományai

Sopron, a leghűségesebb város honvédő hagyományai
Ars poéticájukban hirdették és hirdetik a hazafias nevelés és a hivatástudatot követelő katonai pálya fontosságát, a tisztesség és erkölcs prioritásait.

Ahogyan ,,minden évben Sopronban, a Batthyány téren lévő emlékhelyen és az Egyetem aulájában, a gránit hősi emléktáblák előtt a régi harcosok és harcos hölgyek emlékeznek az elődökre, a hősökre, azokra, akik esküjükhöz híven a legdrágábbat, az életüket adták egy jobb világért", így a mai napon is a Rákóczi-emlékműnél és szobornál, az Egyetem főbejáratánál, a József Attila utcai volt székház emléktáblájánál, valamint az Attila-szobornál tartott koszorúzással kezdődött a Rákóczi növendékek és hadapródok ünnepsége, amely során a volt ,,Zrínyihez" is elzarándokolt a mintegy negyven résztvevő, majd a ,, a költő és katona" Erdélyi Tibor sírjánál megemlékezést és koszorúzást tartottak.

A nap folyamán a Sopronban végzett honvédfőreál iskolások, (1945-től hadapródok), – akik között a legfiatalabb 78 éves – többen is résztvettek a Sopron a leghűségesebb város honvédő hagyományai emlékkönyv átadási ünnepségén a Városházán.

A Rákóczi Növendékek és Hadapródok Alapítványa, valamint Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri hivatala közös kiadásában megjelent emlékkönyv első része Sopron város hadtörténeti tradíciói mellett bemutatja a honvédő hagyományok jeles képviselőiként számontartott iskolákat: a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégiumot, a Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégiumot, a Soproni Rendészeti Szakközépiskolát, a Nyugat-Magyarországi Egyetemet.

Cseresznyés Géza és Holló József Ferenc

Az elődök példájáról szól a könyv második része, a harmadik részben a honvédő hagyományok jeles visszaemlékezéseit olvashatók, a könyv negyedik fejezete a Honvéd Főreálhoz kapcsolódó jubileumi ünnepségek krónikáját, dokumentumait, fényképeit tartalmazza.
A könyv átadási ünnepségén Walter Dezső polgármester hangsúlyozta: fontos, hogy a hagyományokat az ifjúság továbbörökítse.
Cseresznyés Géza, nyugállományú alezredes, a Baráti Kör elnöke elmondta az 1000 példányban megjelent könyv a haza védelmének és a hazaszeretetnek fontosságáról szól. A a tavalyi Rákóczi- és Deák-megemlékezések, az ifjúság számára követendő példákat állítottak, eszméi hasznosak, időszerűek, amely alapértékeket a kiadott könyv is közvetít.

Kalmár István alpolgármester, Holló József Ferenc Walter Dezső polgármester

A kötet díszpéldányait Holló József Ferenc honvéd vezérőrnagy , a Rákóczi Növendékek és Hadapródok Baráti Körének tiszteletbeli elnöke adta át, a kiadvány létrejöttét támogatóknak, az abban közreműködőknek.

Előszó a Sopron, a leghűségesebb város honvédő hagyományai könyv elé.

Írta: Dr. Holló József Ferenc honvéd vezérőrnagy, a Rákóczi Növendékek és Hadapródok Baráti Körének tiszteletbeli elnöke

A Monarchia teletén működő katonai nevelőintézetek: az alreál és főreál iskolák, többek között a magyar királyi Rákóczi Ferenc Honvéd Főreáliskola és a Znyi Ilona Tiszti Leánynevelő Intézet kitűnő hölgyeket és urakat, tiszteket és értelmiségi kiválóságokat adott Magyarország számára. Ők, akiket nagyra becsülünk, sajnos napjainkra egyre fogynak, de a maradók még vállukon viszik a magyar katonai hagyományőrzés intézményét és vezetik a tisztesség zászlóshajóját szívet melengető elszántsággal, tenniakarással. Ők, akik a mai magyar tisztképzés önzetlen segítői, a magyar katonai erény és hagyomány ápolásának zászlóvivői.

Jóleső érzésekkel olvastam anno a Katonaiskolák a hűség városában című könyv lektorálása során azt a sok-sok eredményt, a tisztességet és katonai elkötelezettséget, az emberi tartást, amely a mai nemzedékek számára is példaértékű.

Hagyományőrzés! Emlékezés! Mit is jelent ez a két sokat sejtető szó? Talán annyit, hogy a jó példákat, kitűnő módszereket mindenképpen át kell adni az utódoknak, és soha sem szabad elfelejteni, hogy azok valóban embert próbáló időkben születtek és - nemzetünk megelégedésére - kitűnő hazafiak által kipróbáltattak.

Sopron — a leghűségesebb város" - és a Magyar Honvédség számára is fontos, hogy az egykori magyar királyi honvéd főreáliskola nevelőintézet növendékei és a hadapródiskolák még élő tagjai kivételes missziót vállaltak, amikor Cseresnyés Géza m. kir. honvéd főhadnagy, ma nyugállományú honvéd alezredes vezetésével létrehozták a Rákóczi növendékek és a Zrinyisták együttes Baráti Körét. 1991-től, azaz a megalakulás óta a mai időkig az akkor elfogadott Alapszabály szerint végzik feladatukat, és vállalásaikat tisztességgel teljesítik. Rendezvényeik igazán példaértékűek és a magyar hagyományőrzés égboltján fényes csillagként ragyognak.

Ars poéticájukban hirdették és hirdetik a hazafias nevelés és a hivatástudatot követelő katonai pálya fontosságát, a tisztesség és erkölcs prioritásait. A fontosabb élet-utak bemutatásával, a nehéz korszakok leküzdésében tanúsított helytállással igazán elismerésre méltó hiteles és bizonyító példák sorát mutatják a mának. Hűséggel és tisztességgel emlékeznek a szeretett hazánkért és nemzetünkért életüket is feláldozó hősökre! Minden évben Sopronban, a Batthyány téren lévő emlékhelyen és az Egyetem aulájában, a gránit hősi emléktáblák előtt a régi harcosok és harcos hölgyek emlékeznek az elődökre, a hősökre, azokra, akik esküjükhöz híven a legdrágábbat, az életüket adták egy jobb világért.

Bajtársi összefogásuk példaértékű. De mindenképpen követendők azok a történeti hűségű és tudományos igényességgel szervezett osztálytalálkozók is, amelyeken az egykori idők kegyes és kegyetlen dolgai is elhangozhatnak. Az osztálytalálkozókon sajnos egyre kevesebben vannak a joviális, jó svádájú idősödő urak és a kiváló, most is szép arcú Znyista hölgyek. Ám a lenni, vagy nem lenni" kérdések nem torkoll-hatnak nem lenni" válaszba. A lelkesedés, az öm túltesz minden fizikai megpróbáltatáson, túllendít a csalódásokon, hiszen nemes célt szolgálnak Ők, akik több mint egy évtizede segík például a győriri Balogh Ádám katonai gimnáziumot és próbálják a fiatalokba átplántálni azokat az igazi erényeket, amelyek manapság egyesek szemében csak úri cifraságnak tűnnek. Pedig nem így van! Ma is fontos az emberi kapcsolatokban az örök érvényű szabály: Tisztesség-Becsületesség-Hűség! és A Hazáért mindhalálig! köszöntés mindenek felett álló, mély tartalmú hitvallása.

Az emlékezésbe néha szomoság is vegyül, amikor azokra emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk. Ugyanakkor az emlékezés erőt ad mindazoknak, akik még valamit adhatnak az utókornak. Fontosak ők, fontos a tevékenységük, mert példát mutatnak és adnak a mögöttük jövő nemzedékeknek emberségből, tisztességből, becsületből. Szebben és jobban ezt nem is lehet tenni, mint ahogy ők teszik, ezért fontos, hogy ez a Baráti Kör minél tovább éljen és akik bírják, akik még fiatalok", továbbvigyék a lángot.

A sok-sok rendezvény - a soproni iskolaünnepek, a Rákóczi Napok, a Rákóczi-Deák emlékév megemlékezései -, úgy gondolom, hogy méltó módon fémjelzik e csodálatra méltó csapat igazán hasznos tevékenységét.

Molnár László, nyug. múzeumigazgató, a soproni Rákóczi-, és Deák-megemlékezések fő szervezője, Holló József Ferenccel

Ezen gondolatok jegyében bocsátom útjára az Emlékkönyvet, amely méltóképpen tükrözi és megőrzi az utókornak, hogy volt egy csapat akik rendkívül sokat dolgoztak és dolgoznak azért, hogy a fejekben és a szívekben tiszta érzelmek, a Haza iránti szeretet és elkötelezettség, a katonai becsület és helytállás méltó helyet kapjon.

Ott fent, a Magyar Honvédség virtuális égszínkék egén a Rákóczisok és Znyisták csodálatosan fénylő csillaga még sokáig segítsen nekünk a tájékozódásban és fényével mutasson utat, hogy el ne tévedhessünk. Ezért is fontosak ők! Óvjuk és segítsük őket, mert rohanó világunkban ők a mi vezérlő csillagaink.

Kedves Zrínyista hölgyek és Rákóczi növendék urak, vigyázzunk egymásra, mert még nagyon sok közösen elvégzendő feladat vár mindannyiunkra!

Budapest, 2003 decemberében