CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Városháza

2004. május 14., péntek 06:55


A FÉSZ Rt. vállalta a teljes konstrukció kidolgozását, finanszírozását és a kivitelezés megszervezését is.

Mélygarázs a Kisvárkerületen

Mélygarázs  a Kisvárkerületen

Walter Dezső polgármester, Kóczán Zoltán tanácsnok, önkormányzati képviselő és Khaut András, a  Fertődi Építő és Szolgáltató Rt. felügyelő bizottságának elnöke 2004. május 13-án a Városházán tartottak sajtótájékoztatót a Kisvárkerületen megépítendő mélygarázsról.

Sopron Megyei Jogú Város vezetése, de a város valamennyi polgára előtt is régóta ismertek a város parkolási gondjai.  Az önkormányzat évek óta kisebb-nagyobb erőfeszítésekkel igyekezett a városban élők, valamint az idelátogató – jelentős számú, és remélhetőleg növekvő számú - turisták, vendégek, Ausztriából "átruccanók" és a városunk területén átutazók kultúrált fogadására megfelelő számú parkolóhely kialakításával, kijelölésével  is felkészülni. Ennek a gondolatnak jegyében a jelenlegi városvezetés pl. a bérlakások építését is úgy kezdte meg, hogy az épületek alá mélygarázsokat terveztetett, enyhítve a város parkolási problémáit: Hátulsó utcai és Táncsics utcai beruházás.
Már az elmúlt években bebizonyosodott, hogy egyrészt az itt lakók gépjárműparkjának növekedésével, másrészt a gépkocsival városunkat és környékét felkeresők növekvő száma miatt a pakolási problémák jelentős mértékű enyhítése csupán egy, a város központjában megépítendő parkolóházzal érhető el.
Több elképzelés is született nagyobb számú gépjárművet befogadó parkolóház létesítésére, amelyek eddig részben az Önkormányzat pénzügyi nehézségei, részben komoly szándékkal rendelkező befektető hiányában nem valósulhattak meg.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata eredeti célkitűzéseinek megfelelően elhatározta, hogy az Ötv. és egyéb jogszabályok által az önkormányzat alapfeladatai közé nem tartozó tevékenység esetében támogatja a vállalkozói tőke önálló kezdeményezését, amennyiben az az önkormányzat szándékaival és céljaival megegyező. Ennek keretei között - amennyiben a vállalkozói kezdeményezés az önkormányzat forrásait nem terheli - az önkormányzatnak szándékában áll a jogszabály keretei között aktívan elősegíteni e tevékenységet.
Önkormányzatunkat a közelmúltban a Fertődi Építő és Szolgáltató Részvénytársaság azzal a javaslattal kereste meg, hogy az ún. Kisvárkerületen, a volt piactér helyén saját pénzügyi eszközeiből és saját beruházásban egy körülbelül 200 állásos mélygarázst kíván létesíteni, amelynek elkészültét követően azt saját maga kívánja üzemeltetni. A beruházást 5-6 hónap időtartam alatt valósítanák meg, költsége 1 milliárd forint körüli. A társaság banki finanszírozási háttérrel kívánja végrehajtani a fejlesztést.
Az előzetes tárgyalások során felvetődött annak lehetősége is, hogy a FÉSZ Rt. hajlandó az elkészült mélygarázst operatív lízing formájában a Soproni Városüzemeltetési Kft. részére üzemeltetésre átadni.
A FÉSZ Rt. vállalta a teljes konstrukció kidolgozását, finanszírozását és a kivitelezés megszervezését is.
A beruházás megvalósítása során szükségessé válik a felszín rendezése is, amelyet a beruházó a mélygarázs építésével egyidejűleg saját költségén elvégez. Az elképzelések szerint a mélygarázs felett pihenőparkot hozna létre, amely a Várkerület sétáló jellegét erősítené a Hűségkúttól a Színház utcáig, és a város képét nagymértékben szépítené.
A tájékoztatón Walter Dezső polgármester kiemelte: a városvezetés egy élhetőbb Várkerületet kívánt létrehozni, ezért egészítette ki saját forrással a kormányzati pénzösszeget  a Hűségkút körüli terep rendezésére, és reményét fejezte ki, hogy 2006-ra, a német kitelepítés hatvanadik évfordulójára, a mélygarázs feletti területen sikerül egy emlékművet  felállítani.

Khaut András a beruházó és kivitelező képviseletében elmondta: geodéziai felmérést készíttettek,  elvégezték  a megtérülési számításokat, számításaik szerint hat hónap alatt megvalósítható a beruházás, az esetleges régészeti feltárásokat is figyelembe véve ez az időtartam még módosulhat.

Kóczán Zoltán kifejtette, hogy a Belváros rehabilitációja során a parkolási gondok enyhítésére csak a Belváros peremén van lehetőség. A felszabaduló terület parkosításával, a Kisvárkerület, Várfal sétány  és a későbbiekben a Színház utca „korzósításával” az Evangélikus Templomig, ezáltal a beruházások fejlesztésével kívánnak életet lehelni a történelmi Belvárosba. A közel 1 milliárd forintos beruházás a belvárosi forgalmi rend megváltozását is fogja eredményezni, ugyanakkor a képviselő szerint a végleges koncepciót a közvélemény bevonásával fogják kialakítani.

tsz