|
Tanárnak készült, orvos lett Dr. Tremmel Ottó negyven év után nyugdíjba vonult
Dr. Tremmel Ottó negyven év után nyugdíjba vonult Hogy orvos legyen, meg sem fordult a fejében. Magyar - latin szakos tanárnak készült. A Líceum igazgató-helyettese mondta neki: "Tremmel fiam! Az orvosi egyetemen van a helyed!" Dr. Tremmel Ottó, az Erzsébet-kórház belgyógyászati utókezelõ osztályának fõorvosa negyven évet töltött a betegágy mellett.  Pályám elején fejletlen volt még a munkánkat segítõ orvosi mûszerpark, szegényesebb a technikai berendezések tára. Az alapismeretekre épülõ gyakorlat és a gondolkodási készség megfelelõ alakítása kompenzálta az eszközöket. A mi szakmánkban ideálisan ötvözhetõ a diagnosztizálás és a beteg személyiségének megismerése. Lényeges a kezelt és az orvos optimális kapcsolata. Küzdelmes, de szép negyven esztendõt töltöttem a betegágy mellett. Ha írói vénám lenne, számtalan sorstragédiát vethetnék papírra. Egyebek mellett megírhatnám pályámnak azt a szakaszát, amikor tanáraim, közvetlen ismeretségi köröm orvosává váltam. Nem volt egyszerû, amikor egykori diákként döntöttem tanáraim sorsáról. Megesett, hogy a Berzsenyi gimnázium ma is élõ egykori igazgatója éppen az érettségi elõtt került az osztályra. Mûtétet javasoltam. Kedves igazgatóm, akárcsak egy diáknak, megmosta a fejemet: “De Tremmel fiam, ez nem lehet igaz! Nekem ott kell lennem az érettségin!" Gyógyítottam szomszédokat, rokonokat, akik gyakran felidézték azt az idõt, amikor a térdükön lovagoltam. Most azt kellene mondanom, végre lesz bõven idõm a hobbimra. Ezt nem tehetem, mivel egy életen át a gyógyítás, a belgyógyászat volt a legelsõ és legfontosabb szenvedélyem. A nyugdíjazásra felkészültem, bár a lelki kötõdések nehezen lazulnak. A négy évtized alatt rögös utat jártam be, az egészségügyben forradalmi változások történtek, mindvégig kitûnõ kollégák vettek körül, a betegek megbecsültek, számítottak rám. Felszabadult idõmmel még nem számoltam. Nincs kertem, nyugdíjas orvosként munkát nem vállalok. Unatkozni nem fogok. A szokatlanul hosszúra nyúló, véget nem érõ szabadságom alatt a mentõ szirénáját minden bizonnyal másként hallgatom." |