CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. június 07., hétfő 20:18


Kórusok találkozóhelye volt újból Sopron

Kórusok találkozóhelye volt újból Sopron

Kilencedik alkalommal rendezték meg Sopronban a Német Kultúra Hetét, amelyen a más messze földön híres kórustalálkozó egyházzenei kórustalálkozóval is kibővült.
Csaknem húsz település közel négyszáz résztvevőjét hozta el a közös éneklés szeretete Sopronba, ahol szombaton az evangélikus templomban a kórusok egyházzenei műveket adtak elő, vasárnap pedig a soproni Fő teret népesítették be. Immár az is hagyománya a Német Kultúrklub szervezésében megvalósuló események, hogy baráti esten is találkoznak, és ismerkednek a kórusok.

A nemzetiségek kultúrája az egész nemzet kultúráját gazdagítják. A kórusok előadása, együttléte az éneklésen túl szólt a közösségek erejéről, arról, ahogyan az ősöktől kapott kultúra továbbhagyományozható, ahogyan kötelessége minden nemzedéknek azt továbbéltetni.
Ezt teszi hosszú évek óta a Sopron és Környéke Német Kultúrklubja, és annak vezetője, Krisch Magdolna, aki az idei ünnepélyes megnyitón a soproni evangélikus templomban köszöntötte a csaknem négyszáz egybegyűltet.

Walter Dezső polgármester a hagyományok ápolásának szükségességéről szólva kiemelte: a soproni németség eddigi sorsában a második világháborút követően bekövetkezett nehezebb időszakokért is legyen kárpótlás az évről évre megrendezett, immár a közös éneklés örömében való találkozás.
A polgármester arra kérte a jelenlévőket, hogy Sopron jó hírnevét vigyék el minden olyan helyre, ahonnan a résztvevők jöttek.
Firtl Mátyás az együttélő nemzetiségekről magyarokról, németekről, horvátokról szólva, önmagáról elmondta, hogy németes hangzású névvel, ő maga horvát anyanyelvű, ami a térség háromnyelvűségét is jól jelképezi. A kórusművek az ének a zene, határokat átszelve köti össze művelőit, a határok ellenére mindig is egy olyan közös nyelvet jelentett, amely mindenkihez érthetően szól.
- Magyar identitástudattal, de a németségünket, vagy a horvátságunkat nem megtagadva, kultrúránkat őrizve kell az Európai Unióba mennünk - mondta a megyei közgyűlés alelnöke.

Képriport

Krisch Magdolna

Walter Dezső polgármester

Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke

 

Kapcsolódó cikkek:
Egy fix pont Sopron életében