CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. június 07., hétfő 20:20


Lővér Fürdő – Csík Ferenc Uszoda

Lővér Fürdő – Csík Ferenc Uszoda

    Csík Ferenc nevét viseli mostantól a soproni Lővér Fedett Uszoda. Az avató ünnepségen az olimpiai úszóbajnok leánya, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság Hagyományőrző Albizottsága koszorút és emléktáblát helyeztek el a 100 méteres gyorsúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett sportoló tiszteletére.
    Dr. Csík Ferenc orvos, olimpiai bajnok úszó 1945-ben halt hősi halált szolgálatteljesítés közben Sopronban, egy bombatámadás következtében – idézte fel a történteket emlékező beszédében Újváry Ferencné. A kaposvári születésű, az 1936-os berlini olimpiáról aranyéremmel hazatérő sportoló nevét azóta utca viseli a városban, születésének 90. évfordulója alkalmából tavaly emléktáblát helyeztek el a Lővér Fedett Uszodában, tiszteletére ugyanitt évente úszóversenyt rendeznek, amelyen a szintén Csík Ferenc nevét viselő Általános Iskola és Gimnázium úszók is részt vesznek – tette hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság Hagyományőrző Albizottságának vezetője, aki örömét fejezte ki, amiért méltó nevet kapott a soproni uszoda.
    A sportoló lánya örömmel értesült a névadásról. Makóné Csík Katalin kérdésünkre úgy fogalmazott: nem érheti annál nagyobb öröm, minthogy a soproni uszoda az édesapja nevét kapja meg.

    Az ünnepségen Hegedűs László, a fürdőt üzemeltető Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű vezérigazgatója szólt a létesítmény történetéről is, egyebek mellett arról is, hogy a városi strandfürdő területén 1977-ben épült fedett uszoda, amelynek régi sátortetejét 1983-ban cserélték tartósabb, máig jól funkcionáló, fa szerkezetű kupolára, ami azóta is a soproni városkép egyik jellegzetessége.
    Walter Dezső polgármester felidézte, hogy gyermekként értesült az úszóbajnok tragikus haláláról. Már akkor felmerült, hogy a város uszodáját Csík Ferencről kellene elnevezni, a mostani ünnepléshez mégis hosszú évek vezettek.
    A jelenlévők végül megemlékeztek a fiatalon elhunyt Csík Ferenc pályafutásáról, megkoszorúzták a sportoló emléktábláját, azután megtekintették a nyári szezonra megújult Lővér Fürdőt – többek között az 1908-ban épült, Európa első vízforgató berendezésével ellátott kinti medencét is, amelyet a tervek szerint jövőre kicserélnek és új vízforgatót is kap. A Csík Ferenc Uszoda nyári strandja keddtől fogadja a fürdőtőket.

Tóth Anita Lilla
 

Csik Ferenc
(1913 – 1945)

“ Orvos volt, a gyógyítás elkötelezettje és úszófenomén: az 1936. évi berlini olimpián a 100 m-es gyorsúszás aranyérmese. Csik ( Lengváry ) Ferenc 1913. december 12-én született Kaposváron. Nagybátyja, vitéz Csik László fogadta örökbe. Középiskolai tanulmányai után a budapesti orvostudományi egyetemen szerezte meg doktori diplomáját. A fővárosban a VIII. Kerületi Kisfaludy köz 4. szám alatt volt otthona. Orvosi hivatása mellett szívesen hódolt sportszenvedélyének: a BEAC úszó-szakosztályának versenyzője volt.

1933-ban nyerte első hazai bajnokságát, ezt követően a párizsi Grand Prix-n ért el első helyezést. Sikerei rendre folytatódtak: 1934-ben a magdeburgi Európa-bajnokságon nyert aranyérmet, s ugyanakkor tagja volt a diadalmaskodó 4 x 200 m-es gyorsváltónak is. 1935-ben, illetve 1937-ben a Főiskolai világbajnokságon 7 arany érmet szerzett Magyarországnak ( 1935: 100 m-es gyors, 4 x 200 m-es gyors, 3 x 100 m-es vegyes váltó. 1937: 100 m-es gyors, 200 m-es mell, 4 x 200 m-es gyors, 3 x 100 m-es vegyes váltó ).

Sportpályafutásának legnagyobb siker, s egyben a magyar sporttörténet ünnepe volt szenzációs győzelme az 1936-os berlini olimpián. Mindenki a japánokat ( legfeljebb az amerikaiakat ) tartotta esélyesnek a 100 m-es gyorson , ám Csik Ferenc nagynénje, Jolán néni, eltökélten hitte, hogy ő fog tölgyfacsemetét ültetni az olimpiai győzelem emlékére. ( S az a fa valóban magyar földbe került, amit 1960-ban Kaposvárott, Csik Ferenc szülővárosában újraültettek ). A világra szóló győzelemről így számolt be a Pesti Hírlap: “ ..... 75 m-nél mintha Csik keze előbbre volna..... mindenki felugrál a padokra. Hihetetlen bömbölés sivítás, fütty tölti meg a levegőt. “ Csik! Cheek! Sik! Tschik! “ – ordítják szinte a világ minden nyelvén..... de mindenkit túlharsog a magyar kórus: Csiík!..... Az úszó ott lent persze ebből semmit sem hall, csak úszik ( mint a “csík” ), csapkodja a vizet, tör egyszer csak megérinti a falat. Néma csend. Alig van fogalma a történtekről. Bárány István a nagy előd mondja meg, hogy győzött! Ferinek sokáig szó sem jön ki a száján aztán mond egy teljesen meglepőt: Nagyon boldog vagyok.....”

Sopronban halt hősi halált. Miközben az orosz légitámadások sebesültjeit kötözte, egy bomba ő magát is darabokra tépte..... ( Ma – a hajdani Nagyuszoda táján – a Bécsi domb felé szelíden emelkedő Csik Ferenc utca őrzi emlékét ). A halálát megelőző napokban barátai hiába unszolták, hogy meneküljön ő is Nyugatra. A válasza most ott olvasható a sírkövén: “ Itt élned, halnod kell.....” .”

( Soproni Aranykönyv 2002; Quint Sopron - www.sopron.hu/sport)