CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. jĂşnius 09., szerda 01:35


Kampánygyűlés Medgyessy Péter miniszterelnök részvételével

,Mi egy normális, higgadt, békés ország mellett vagyunk.'

Kampánygyűlés Medgyessy Péter miniszterelnök részvételével
,,Mi egy normális, higgadt, békés ország mellett vagyunk."

    A Várkerületen tett rövid sétát követően érkezett Medgyessy Péter miniszterelnök a soproni politikai nagygyűlés helyszínére, a Széchenyi téri Hűségzászló előtt felállított színpadra.

    A miniszterelnök szónoki pódiumra való lépése előtt Walter Dezső polgármester és Kránitz László a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, az MSZP helyi szervezetének elnöke köszöntötte a politikai nagygyűlés résztvevőit.
    Kránitz László elmondta, hogy 2002 tavaszán az országgyűlési képviselő választáson a MSZP Sopronban annyi szavazatot kapott, amennyit korábban még egyetlen egy választáson sem, hasonlóan a 2002 őszi önkormányzati választásokhoz, amikor az MSZP annyi szavazatot szerzett, amennyit helyhatósági választások során még sohasem. A politikus a hallgatóságot arra is emlékeztette, hogy 2002 őszén a MSZP harmadszor is győzni tudott, amikor Walter Dezsőt választották meg Sopronban, amivel a,, soproni választók 2002-ben megtörték a jobboldal befolyását és cáfolták a városra erőletett fideszes jelzőt." - mondta a politikus.

    Az Európai Parlamenti képviselők választáson a választópolgároknak azt kell eldönteniük, hogy ,,szavazatinkkal melyik az a párt, amelyik a legjobban képviseli, a leghatározottabban védi Magyarország érdekeit az Európai Parlamentben, az Európai Unióban". - mondta Kránitz László.
    Medgyessy Péter kampánybeszédében – amelyet kezdetétől fogva egy csoport zavarni igyekezett – szólt arról, hogy az ellenzék valótlan dolgok állításával ijeszteget, megszorító csomagokkal, ,,miközben látjuk, hogy a magyar gazdaság teljesítménye jó."
    A Nemzeti Petíció mentén olyan intézkedések születnének, amelyek a kormányt megszorításokra kényszerítenék rá - fejtette ki a miniszterelnök, kijelentve: ezt nem vállalhatja.
    Emlékeztetett arra is, hogy az ellenzék által emlegetett május elseje utáni áremelkedésekre sem kerül sor.
    ,,Nekünk magyaroknak össze kell fognunk. Nekünk magyaroknak elkerülhetetlenül meg kell állítani azt a folyamatot, ami akadályozza az együttműködést, azt, hogy sikeresek legyünk" -jelentette ki.
    A továbbiakban szólt arról, hogy Európa esélyt és lehetőséget jelent.
    Egy szociális Európa megteremtésének fontosságát hangsúlyozva kiemelte:
    ,,Mi egy békés, normális, és a szociális kérdésekre összpontosító Európát akarunk. Modern országot akarunk, amihez fejlődés kell, a fejlődéshez beruházásokra van szükség, utakra, munkahelyekre, egészségügyre", továbbá a nyugdíjasok és fiatalok támogatására, a versenyképes tudás megszerzésének lehetőségeire egyaránt.
    ,,Az Európai Parlamenti választások tétje elsődlegesen az, hogy ki és milyen stílusban képviseli Európában Magyarországot" - jelentette ki a miniszterelnök.
    ,,Mi, a csendes többséget képviseljük, mi a nyugodt, a higgadt erőt képviseljük, azt akarjuk, hogy ebben az országban normális viszonyok legyenek végre.
    Megváltozott a tét kedves barátaink, mert abból a stílusból, amit most is látunk, és amit a parlamentben is láttunk az ország nyugalma és békéje a tét a választásokon." (…)
    ,,Mi egy normális, higgadt, békés ország mellett vagyunk." - tette hozzá.
    Medgyessy Péter kiszámíthatatlannak nevezte a jobboldal politizálását amelynek vezető ereje – mint kifejtette –, elindult liberális-radikális pártként, aztán hirtelen átváltott konzervatív párttá, majd ,,populista lett."
    ,,Nem csak beszélünk, (nem is fütyülünk), mi egyszerűen csináljuk a dolgunkat." -fejezte be beszédét Medgyessy Péter miniszterelnök, egyben sokadszorra reagálva beszéde során arra, a tényre is, hogy a rendezvény alatt egy csoport folyamatosan tülköléssel, dudákkal, sípokkal keltett hangzavarral, továbbá feliratos táblákkal nemtetszésének adott hangot.
    A rendzavarók közül egy személyt a helyszínre érkező rendőrök, némi dulakodást követően, előállítottak. Információink szerint az előállított személy a MIÉP helyi szervezetének vezetője.

T.É.