CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2004. június 25., péntek 12:27


Vis major események és támogatások Győr-Moson-Sopron Megyében - Új Honvédelmi Körzetközpontok, Helyi Védelmi Bizottságok

Vis major események és támogatások Győr-Moson-Sopron Megyében

Egy „igazán kedvezőtlen hírt”, a megyei vis maior keret teljes kimerülését jelentette be dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács(MTT) elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyet pénteken délelőtt Győrött, a Megyeházán tartottak Győr-Moson-Sopron megye első féléves vis maior eseményeiről, illetve a megyei vis maior keret felosztásáról.

Dr. Szakács Imre elmondta, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács (MTT) 2004. évben 47.097.600 Ft-ot fordíthat vis maior támogatásokra. (Ez az összeg – előírás szerint - az önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatására kapott normatív előirányzat 20%-a).

A beérkezett támogatási igényekről az MTT elnöke - elnöki hatáskörben – soron kívüli döntéseket hozott. Eszerint a Tanács a megyei vis maior keretből a megye 11 települését (Enese, Bodonhely, Tényő, Sokorópátka, Ravazd, Beled, Rábakecöl, Veszprémvarsány, Lázi, Sokorópátka, Románd, Bakonypéterd) támogatja.

A települések február 4. és június 10. között elszenvedett káreseményeik enyhítésére igényelték a támogatást. A károk között a hirtelen hóolvadás és az azt követő intenzív esőzés okozta útkárok, a Rába-vízszint drasztikus csökkenése miatti talajzsugorodás okozta épületkárok, az áprilisi rendkívüli esőzés nyomán az utakban és a vízelvezető rendszerekben keletkezett károk, löszfalomlás nyomán keletkezett károk, a májusi földrengés nyomán egyes önkormányzati tulajdonban lévő épületekben keletkezett károk, illetve a júniusi rendkívüli esőzés nyomán az utakban és a vízelvezető rendszerekben keletkezett károk szerepelnek a támogatások indokaként.

A települések összesen 47.097.600 Ft vissza nem térítendő támogatást kaptak, felosztva ezzel a teljes 2004. évi megyei vis maior keretet.  (A települések benyújtott összes igénye 65.220.668 Ft volt.)

A megyei keret maradéktalan felosztása miatt – a júniusi esőzések nyomán kárt szenvedett települések vonatkozásában - az igények és a megítélt támogatások különbözetének a központi vis maior keretből történő kielégítését az MTT kezdeményezi a Belügyminisztériumnál.
( MTT)



 
Új Honvédelmi Körzetközpontok, Helyi Védelmi Bizottságok alakulása Téten és Pannonhalmán

 A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság (MVB) 2004 februári testületi ülésen határozatot hozott, mely alapján – figyelembe véve a 244/2003.(XII.18.) számú Kormányrendeletben foglaltakat – két új Honvédelmi Körzetközpont kialakítására került sor a megyében, Tét és Pannonhalma városok irányításával.

A március hónapban megkezdett szervező, kidolgozó munka befejezését követően mindkét városban 2004. június 24-én került sor a körzetközpontot irányító Helyi Védelmi Bizottságok alakuló testületi ülésére.

Az üléseken az új Helyi Védelmi Bizottságok elnökei – Szabó Ferenc és Pánczél Benedek, polgármesterek - áttekintést adtak az év első félévében a védelmi igazgatás területén végzett munkáról, a felkészülés helyzetéről, illetve a bizottság további munkájával kapcsolatos elképzeléseikről. A védelmi bizottságok elfogadták Szervezeti és Működési Rendjüket, valamint a 2004. második félévére szóló Munka- és Ellenőrzési Tervüket.

Az alakuló testületi üléseken részt vett dr. Szakács Imre, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke , aki elmondta, hogy a Dunántúlon elsőként Győr-Moson-Sopron megye hajtotta végre azt az átalakító, átszervező munkát, amelynek eredményeként valamennyi kistérségi székhely egyben Honvédelmi Körzetközponttá is vált. Felhívta az új testületek figyelmét arra, hogy a katasztrófahelyzetekre történő időbeni felkészülés minden város, illetve körzetközpont vezetésének elengedhetetlen feladata. Szakács Imre hangsúlyozta, hogy az erre irányuló feladatok eredményes végrehatásában a védelmi bizottságoknak kiemelkedő szerepe van.
( MVB titkárság)