Rovat: Kulináris
1998. április 27., hétfő 00:00
|
Betyár zöldbableves - háziférfi módra
Noha az alább ismertetett étel hozzávalóinak szezonjára még 1-2 hónapot várni kell: a vastagabb pénztárcával és/vagy kifogyhatatlan hűtőládával rendelkező gourmand háziférfiak bátran lássanak hozzá. Főzés közben némi sámánisztikus nyárcsináló-élménnyel is gazdagodhatnak - szorgos munkájuk eredménye pedig önmagáért (és hét nyelven...) beszél. Tehát: Kerítsünk először kb. 15 dkg (húsos) füstöltszalonnát, s legott vágjuk apró kockákra. Vegyünk 3-4 db húsos zöldpaprikát, csumázzuk ki, szeleteljük vékony karikákra, majd a karikákat keresztben messük kétfelé. 4-5 db közepes nagyságú paradicsomot forró víz segélyével nyúzzunk meg (=hámozzuk le a héját), s daraboljuk cikkekre. (Én mellesleg a hámozással nem szoktam vacakolni; héjával rusztikusabb...) Jókora lábosban süssük a szalonnát zsírjára, dobjuk bele a felvágott zöldpaprikát és paradicsomot. Gyakori kevergetés mellett 4-5 percig pároljuk, majd tegyünk hozzá kb. 40 dkg babhüvelyt - melyhez a Sors kifürkészhetetlen szeszélyéből az év ezen időszakában éghajlatunkon sajnos csak konzerv, vagy mirelite formájában juthat hozzá a közönséges, halandó háziférfiú. Kevergessük odaadóan ezeket a növényi ornamenseket lassú tűzön további 10 percig, míg önnön levükben félpuhára párolódnak. Közben ne mulasszunk el némi borsot, pirospaprikát is hozzáadni. Jómagam egy bálanölőkés-hegynyi Erős Pistát is szoktam ebben a stádiumban beleapplikálni, ám ez elhagyható. De már a sóval óvatosan bánjunk, mert egyes füstölt szalonnákban több a nátriumklorid, mint a Holt-tengerben. No meg később hasonló kondíciókkal bíró füstölt sonka is jön a masszához... Ha szemre-ízre már félpuhának tűnik az anyag, adjunk hozzá 1,5-2 l vizet, dobjunk bele egy-két marhahúsleves-kockát, aztán fedjük le, és kb. 20 percre felejtsük az egészet kislángon. Megjegyzem, én a készültségnek eme fokán 1-2 teáskanálnyi sáfrányos szeklicét is adok hozzá. Ám mivel ez a nemes fűszerszám kifőve, a tányéron megannyi piros szúnyogtetemre emlékeztet, ebbéli szándékunk előtt feltétlenül konzultáljunk a családdal. Megoldást jelenthet a dilemmára a teatojás használata, de az meg snassz. Közben se henyéljünk azonban (multitasking!); a pallásról/kamarából orozzunk egy derék szelet (kb. 15-20 dkg) füstölt sonkát (na jó, bolti tarja is megteszi...), és - ujjunkra gondosan ügyelve - túlélőkésünkkel metéljük egészen vékony csíkokra. Ha zöldségről lenne szó, azt mondhatnám: vágjuk julienne-re, így azonban in concreto azt mondom: gyufaszál nagyságú és vékonyságú darabokra célszerű aprítani a sódart. Mikor a leveske már jóságosan forr, rakjuk bele a sonkát. Meg még egy teásbögrényi tésztarizst (miszerint: T-rizs). Az eredeti recept ugyan tarhonyát ír elő -, kinek-kinek háziférfiúi lelke rajta. Az ún. "kiskockához" vagy "eperlevélhez" mindazonáltal csak végszükségben folyamodjunk. A helyes tésztamennyiségre nem árt ügyelni - túladagolás esetén leves helyett rettentő masszát kapunk ("tésztafőzelék"), melynek csupán jobb sorsra érdemes kutyánk fog majd örülni. Ha házi jószág sincs - mehet az egész /dev/nullba... Az alkotás ezen pontján némi víz hozzáadásával azért javíthatunk a helyzeten. Midőn - házunk népének okulására és dicsőségére - mindezeket megcselekedtük, fedjük le az edényt és lassan, gyöngyöztetve főzzük még 15-20 percig (néha kevergessük). Aztán húzzuk félre a tűzről, dúsítsuk egy pohár tejföllel (óvakodjunk azonban a "light" feliratú poharas rémségektől: nyomassunk becsületes, 20%-os zsírtartalmú teljfelt belé, az árgyélusát!). Kezdő háziférfiak ennél a munkafázisnál feltétlenül kérjék ki kulinárisan nagytudású, sokat tapasztalt mesterszakácsok, édesanyák, feleségek, barátnők vagy anyósok tanácsát. A forró lébe hebehurgyán belegyógyított hideg tejföl ugyanis érdekes, galuskaszerű alakzatokba képes összeugrani (A szerző saját - szomorú - tapasztalata.). Mindezt úgy védhetjük ki, ha a tejfelt egy öblös edénybe kiborítva, ahhoz apránként adagolunk a forró léből, s minden merőkanálnyi után botmixerrel (analógok: villával vagy habverővel...) gondosan simára dolgozzuk. Az így nyert szubsztanciát aztán már bátran visszarekkenthetjük a lábosba. A kész leves tetejére szórjunk némi vágott petrezselyemzöldet, és még egyet (2-3 perc) "rottyantsunk rajta". És kész! Az eredmény: fölséges. A kockázat és mellékhatások tekintetében azonban vegyük figyelembe az alábbiakat: a leves nagyon laktató, már-már egytálétel. Csak a - hozzám hasonlóan - egészen elszánt, azbesztgyomrú evőgép háziférfiak merészkedjenek a leves elfogyasztása után további fogásokat, úgymiint sülteket, vagy tésztaneműt magukhoz venni. Egy-két palacsinta, vagy habkönnyű - mintegy szimbolikus - képviselőfánk még elmegy, de aztán tovább már ne feszítsük a húrt. Ezirányú bokros tapasztalataim alapján mondom: elégedjünk meg (a második tányér elfogyasztása...) után egy üveg becsületes, jégbe hűtött, "pils" típusú, netán dupla bak-, vagy szűretlen búzasserrel. Esetleg szabadonválasztott színű kisfröccsökkel. A hatás így is frenetikus: brizáns kalóriabomba. Mint alanyi (recept)költő elárulhatom: egyszer egy ilyen ebéd után arcomon renyhén jóindulatú, idiotisztikus vigyorral együltömben néztem végig A kisasszony című brazil szappanopera három részének vasárnapi ismétlését. S túléltem, holott normális körülmények között ettől bárki megállt volna a növésben. (Igaz, az inkriminált napon vargabéles is volt a leveske után!). A recept egyébként "bolondbiztos", szinte elronthatatlan. A végtermék túlzott fogyasztása viszont kétségkívül befolyásolja munkakedvünket (porszívózás, mosogatás, pláne kertásás: kifu!), és értelmi képességeinket is. Kellő adag bevitele után már ne kísérletezzünk nehezebb művek olvasásával: némi korai Hegel meg Nietzsche hagyján, ám a misztikusokkal és hermeneutikusokkal csínján bánjunk! Ugyanígy: Suetonius, kevés Platon még elmegy, Plutarkhosz határeset -, de már Thuküdidész vagy a Nikhomakhoszi etika szóba se jöhet. Viszont amit ideiglenesen elveszítünk szorgosság és elmebeli képességek terén, azt visszanyerjük transzcendentális síkon; lelkünk megtelik jóindulattal és szeretettel. Két tányér "betyárzöld" után nyomtalanul elmúlnak esetlegges agresszív, militáns hajlamaink. Szívünkbe jóság költözik: anyósunknak kezet csókolunk, nem vágunk papucsot a kutyánkhoz, és számítógépünk hatodik (sikertelen) újra-installálása után sem szidjuk nagyon Bill Gates anyukáját. Szélsőséges esetben olyan jóindulattal nézünk kifele a fejünkből, hogy a tévében hülyeségeket beszélő politikusokban (már-már!) meglátjuk az embert. Egyesek szerint azonban ez a mértéktelen sörfogyasztástól lehet. A szer egyébként addiktív: hosszas nélkülözése esetén súlyos elvonási tüneteket produkálhatunk. Rájárunk hát az anyagra, mint maci a mézre. "Kimegyek, anyukám, mikrózok egy kis levest magamnak!" Jó étvágyat! - hausman - |