|
Kontrasztok fényében
A XX. Régi zenei napok alkalmából 28-án, hétfőn, 20.00 órakor a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Petőfi-termében Komlós Katalin fortepiano és Zádori Mária ének hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők. A hangversenyen Fusz, Mozart és Beethoven művek hangzottak el.  Varietas delectat, mondta a latin, s noha nem biztos, hogy pont erre az esetre gondolt, de most minden hátsó gondolat nélkül alkalmazhatjuk a mai koncertre, ahol két, alkatilag teljesen különböző előadót hallgathattunk párhuzamosan és külön-külön, s mindkettő olyan élményben részesítette a hallgatóságot, melyet kár lett volna kihagyni. Komlós Katalin professzor, aki a Zeneművészeti Egyetem Zenetörténeti tanszékének vezetője, a fortepiano nemzetközi hírű ismerője ült a hangszernél, és egy nagyon érdekes és tanulságos előadásmódot ismerhettünk meg rajta keresztül. Legjobban a racionális előadás fogalmával jellemezhetjük a Mozart és Beethoven művek előadását. A legkisebb hangok, a leggyorsabb futamok is csak ott és csak úgy voltak elképzelhetők, ahogyan hallottuk, minden tekintetben megfontoltan, a spontaneitás csaknem teljes kizárásával. Komlós Katalin, a nemzetközi tekintélyű professzor ma is, a hangszer mellől is tanított. Általában stílust és értelmezést, a gyakorlatban a variációk előadói stílusát, a rondóforma visszatérési stílusgyakorlatát, miközben önmagával szemben is olyan maximális elvárással lépett fel, amilyennek úgy, elméletben a szigorú professzorokat szoktuk elképzelni.  Nagyon kedves meglepetés volt a hallgatósággal szemben, hogy minden széken ott találtuk a Zádori Mária által előadott német nyelvű dalok kitűnő, nyers fordítását. (Farkas Zoltán) Meg kell, hogy mondjam, a szövegek előzetes elolvasása csaknem kétségbeeséssel töltött el, mert a romantikus ömlengésnek a mai embertől talán legtávolabb álló elemeit véltem felfedezni a sorok között. S akkor megjelent a maga kedves természetességével a művésznő, és valami félelmetes intuitivitással kezdte el a prózában - úgy gondolom - harsány nevetés nélkül tolmácsolhatatlan dalokat, s a zene "varázsszemüvegén" át elfogadtatta azokat a hallgatósággal. Prózai közbevetésként el kell, hogy mondjam: Zádori Mária "megérett", hangja tündököl, fantasztikusan tisztán szól, még a leghosszabb ritartandókban is rezzenéstelen érc-tisztasággal. Kiejtése tiszta, artikulált, értelmezése pedig művészi. Sehol sem lehetne jobban elmondani, mint itt, hogy minden ömlengéstől, mesterséges hatásvadászattól mentesen, tőle valóban hihetően szólaltak meg a dalok, élénk mimikája mindenkit magával ragadott. Csaknem elnevettem magam, amikor az egyik költemény végén a csillagfényt megidézve, felfelé nézve hallgatott el az utolsó hang, s a felcsattanó taps közepette láttam egy fiatalembert, aki a művésznő tekintetét követve kereste az üres oldalkarzaton a csillag nyomát. Lehet, hogy megtalálta, lehet, hogy tényleg ott volt. - DI - |