CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2004. július 18., vasárnap 21:18


Idén hetedszer: nyári nemzetközi alkotótábor Sopronban - Képriporttal -

Idén hetedszer: nyári nemzetközi alkotótábor Sopronban - Képriporttal -

    A műhelytitkok ellesésénél, a kulisszák mögé való tekintésnél csak az izgalmasabb, amikor az ember az elkészülésük különböző fázisaiban követi a művek alakulását, majd a kiállításon szembesül az immár kész alkotásokkal.
    Ezért is volt élmény – az műhelyben tett látogatás után – a Soproni Képzőművészeti Társaság székhelyén, a Várkerület Galériában végignézni a múlt hét folyamán a soproni nemzetközi alkotótáborban született művek gyűjteményét.
 

A művész munka közben és a kész mű

    Az együttalkotás öröme és Sopron ihlető környezete: minden jel szerint ebből a két alapvető elemből adódik össze a soproni nyári képzőművészeti tábor immár hét éve összetartó ereje.
    A táborzáró-kiállítást a szervező, Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke, Keresztény Richárd nyitotta meg, aki többek között értékelve az egy hetes közös munkát, arról is szólt, hogy a múlt heti kamarai kézműves konferenciához és kiállításhoz kapcsolódva az idei tábor a kézművesség tematikájának jegyében zajlott.
    Az alkotók műteremként a Vas- Villa' klubhelyiségét használták, ahol német és magyar szó keveredett, miközben ahogyan a napok teltek a falak mellett, és a mappákban sorban gyűlnek az alkotások, akvarellek, akrill-munkák, metszetek.
    Ottjártunkkor frissen szedett virágcsokor, napraforgók között modellül szolgáló tárgyak állnak a terem közepén.
    Mindent átható jellegzetes festékszak csapta meg a kintről belépőt, többen munkájukban elmélyülten hajoltak a készülő képek fölé, néhányan pedig, véleményt cseréltek a készülő alkotásokról, mások meg a keresett szín kikeverésével foglalatoskodtak.
    Az idei alkotótábor több mint harminc résztvevőjének csaknem a fele dolgozott a műhelyben, míg a többiek, amikor csak az időjárás engedte Sopron környékén a szabadban festettek, vázlatokat, esetleg fotókat készítettek.
- A közösség ihlető erővel hat - mondta a grazi Karl Schellnegger, aki a nyári alkotótábor minden eddigi alkalmán jelen volt. Geometrikus formák, színek, vonalak nyelvén megfogalmazott gondolatai egyéni látásmódról tanúskodnak.
    A bécsi Gertrude Stix neve is ismerősen cseng már Sopronban: lírai hanglatú, városképeket idéző akvarelljei között a Balfi utca egy részletét is megörökítette.
    Az alkotás szeretete és a barátság mellett, ennyi év alatt igazi családdá ötvöződött a közösség, amelyhez mindig újak is csatlakoznak, akiket – a jó családhoz illően – szeretettel fogadnak a régiek.
    Az újak közé tartozik a miskolci Jakab Enikő; őt a bánfalvi karmelita kolostor lépcsőinek látványa ihlette meg, de – amint elmondta – a közös tárlatlátogatások, barlangszínházi, fertődi előadások is hozzáadtak az alkotókedvhez.
    Helga Kindl , több nemzetközi díjat nyert porcelánbabái messze földön híresek, ezúttal Sopronban az alkotómunkájában változatosságot és feltöltődést jelentő virágcsendéleteket, tájképeket festett.

- Nem tanfolyam, hanem láthatóan, az alkotókedvet megsokszorozó örömteli együttlét az egyhetes tábor, - vélik a szervezők, és az önzetlen segítők.

    Keresztény Richárd, a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke, és a tábor szakmai vezetői: Grabner József és Bazsóné Nagy Gabriella, Szurokné Strassner Klára büszkék arra, hogy az ihlető soproni környezet – az utcák, a Fertő, a kőfejtő – visszaköszön nem csak a kiállított munkákban, hanem a későbbiekben Bécs, Graz kiállítótermeibe viszik Sopron és környéke színeit, hangulatát.

T.É.