CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2000. január 29., szombat 00:00


Méhány szó egy könyvről, amely olyan véges létű lényeknek szól, akik a végtelenről érdeklődnek.

Az idő rövid története

Az idő rövid története története

   Az egész láncot végig leírni meglehetősen unalmas és céltalan lenne, sőt, talán még egy kevés mellékízt is kölcsönözne bizonyos okokból kifolyólag, amit most hagyjunk inkább. A lényeg, hogy a közelmúltban a könyvek egymást adták a kezembe, ami azért nem rossz érzés. Ennek a négyzetesen építkező végtelenbe ágazó sornak a gyökere Murakamu Haruki A világvége, avagy a keményre főtt csodaország, egyik ágának pedig kizárólag általam önkényesen lezárt vége Stephen W. Hawkingtól Az idő rövid története. A vicces, hogy az előbbi a világvégén játszódik, az utóbbi pedig súlyozottan foglalkozik a világ keletkezésével, az ősrobbanással, és Isten lehetőségeivel az adott környezetben, valamint-szerencsére- az idő haladási irányával. Egyébként azt hiszem már a címük is meglehetősen figyelemfelkeltő, ráadásul remekül passzolnak közibük Az eltűnt idő nyomában (Proust), Az idő vége felé (Updike), és Az idő újabb cáfolata (Borges) című könyvek is, mindegyikük határozottan ajánlott olvasmány.    S míg ezekkel a könyvekkel voltam elfoglalva, és éltem az életemet, addig bár ez most lényegtelennek tűnik, szóval, amíg ezzel a mindenkortól fogva, legalábbis elég régóta létező dologgal bíbelődtem, addig érzékeimet folyamatosan ostromolták annyira, de annyira lényegtelennek tűnő dolgok, mint mondjuk teszem azt Britney Spears, hogy mikor egy pillanatra felnéztem a világegyetemet jelentő sorok közül, nos, akkor muszáj volt mosolyognom, egy nagyot. Pedig Britney Spears az 1999-es év legtöbbet hallhatott előadója. A világegyetemről meg azt sem tudjuk, hogy mi a fene az, vagy mégis, hogy hogyan keletkezett, meg mikor, esetleg hogy épp most mit csinál.    Nos, ez e könyv, ez a faszi erre próbál meg válaszolni, már amennyiben egyáltalán lehet. Merthogy ő sem tudja, pedig sokak szerint ha ő nem, akkor nehéz üggyel álunk szemközt. Hawkingról annyit érdemes tudni, hogy a cambridge-i egyetem professzora, vagyis ugyanazt a pozíciót tölti be, mint annak idején egy Newton nevű hapek, egyébként elméleti fizikus, és mozgató-ideg sorvadás következtében teljesen lebénult egy pár éve, majd egy szerencsétlen kimenetelű gégemetszés folytán megnémult. Azóta mindenféle kütyükkel, meg beszédszinetizátorokkal kommunikál a világgal. Szóval jó arc. Ja, igen, és eredményei tekintetében általában Einsteinhez szokták hasonlítgatni. Szóval, ez az ember egyszer kitalálta, hogy mi lenne, ha nem csak a hiperspecialisták egy szűk csoportja tudna egy-egy sör mellett társalogni fekete lyukakról, térről, időről, végtelen szingularitásokról, eseményhorizotokról, meg a többiről. És írt egy könyvet, az Einstein álmát, aztán még egyet, az Idő rövid történetét. Nem hiszem, hogy akármelyik bestseller lesz valaha is, de annyi baj legyen, akit érdekel is egy kicsit a téma, és nem akar súlyos évtizedeket tölteni az ismerkedéssel, avagy jobban el akar mélyedni Douglas Adams olvasmányaiban, annak ideális.    Hatalmasokat lehet parázni, amikor már csak évmilliók vannak hátra a Nap megszületéséig, és a jelek biztatóak, hmm. És nem utolsó sorban kiválló elmélkedések találhatóak a kötetben, Isten létét feszegetve, merthogy Hawking magas fokon űzi a toleranciát, nem mondja azt, hogy Isten nem létezik, hanem csak valami olyasmit, hogy, oké, létezhet, de például a teremtést nem nagyon tudta volna más időpontra rögzíteni. Ciki.    No és a poénok... "Képzeljük csak el, hogy egy vizespohár leesik az asztalról, és darabokra törik a padlón. Ha filmre vesszük a jelenetet, rögtön eldönthetjük, hogy előre halad-e a film a vetítőben, vagy hátra. Az utóbbi esetben azt látjuk, hogy a földön szétszórt üvegcserepek együvé sereglenek, felemelkednek a földről, és ép pohárrá alakulva visszaugranak az asztalra. Tudjuk, hogy visszafelé vetítjük a filmet, mivel ilyen viselkedéssel nem találkozunk a hétköznapi életben. Máskülönben tönkre is mennének az edénygyárosok!"

sol