CyberPress.Sopron

Elutazott Irakba a honvédelmi miniszter
www.mtv.hu
Vasárnap délelõtt a honvédelmi miniszter és a vezérkari fõnök elutazott Irakba, ahol meglátogatják a magyar szállítózászlóalj Hillában található táborát - közölte az MTI-vel Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivõje.
Juhász Ferenc és delegációja szerdán tér vissza Magyarországra - mondta a szóvivõ.

A honvédelmi miniszter a tervek szerint találkozik a lengyel vezetésû, többnemzetiségû hadosztály parancsnokával is. Juhász Ferenc hétfõn videokonferencián számol be tapasztalatairól - közölte a HM még pénteken az MTI-vel.
A szaktárca vezetõje a közelmúltban, a magyar szállítókonvoj ellen elkövetett, az egyik katona halálát okozó merénylet után jelentette be, hogy Irakba utazik.

Elmondta: fontosnak tartja, hogy a helyszínen is "erõsítse" a magyar katonai állományt, amelynek tagjai "nagy erõrõl, komoly összetartásról tettek tanúbizonyságot."
Juhász Ferenc eddig két alkalommal járt Irakban. Legutóbb márciusban, azt megelõzõen pedig tavaly októberben tett látogatást a mintegy 300 magyar katona bázisául is szolgáló hillai táborban.

Miközben külföldön egyre nagyobb teret nyer a bioépítészet, hazánkban egy tavalyi rendelettel jószerével betiltották a természetes anyagokkal történõ építkezést.

Aházaim gömbölydedek, mint mi magunk. Nincsenek bennük éles sarkok, bántó szögletek. Északról a csaknem földig érõ tetõ nagykendõként védi a falakat, a benne lakó embert meg a derékmagasságig dupla vastagon - nyolcvan centi szélesen - rakott vályogtégla melengeti. Ettõl tûnik úgy, mintha pocakot eresztett volna az épület. Egyetlen cserépkályhával kifûthetõ egy 150 négyzetméteres ház, klímaberendezésre pedig a legnagyobb melegben sincs szükség. A hangot kiválóan elnyelõ falakat tehéntúróval kevert mésszel festjük, a fát lenolajjal kevert méhviasszal kenjük be, a tetõre nádat rakunk. A házban sehol sincsenek mesterséges anyagok, csak azt használjuk fel, amit a természet kínál. S azt sem kótyavetyéljük el. A falrakásnál lehullott vályogtörmeléket mindennap összesöpörjük, és másnap belekeverjük a vakolatba. Minden téglát megfogunk, minden részlet kialakításánál elidõzünk egy kicsit, így a végére némiképp a lelkünket is beleépítjük a házba - mesél házai születésérõl Mezei Sándor építész, aki évtizedek óta tervez és kivitelez vályogépületeket.

Idõközben saját módszert is kidolgozott a vályogvetésre. A téglákhoz szalmát és fûrészport kevernek, majd összepréselik. Minden darabot külön-külön. A vályognak meg kell adni, ami jár neki, az épület késõbb meghálálja a törõdést - állítja az építész, aki az általa épített házakban élõk boldogságával igazolja tételét. Azt viszont õ sem tagadja, hogy ez a fajta építkezés jóval több odafigyelést és idõt kíván a megrendelõtõl és a kivitelezõtõl egyaránt. A munkaerõigény is legalább egyharmaddal több, mint egy hagyományos építkezésnél. A kivitelezési költség azonban ennek ellenére is alacsonyabb - alig 150 ezer forint négyzetméterenként -, mint a téglaépületek esetében.

A kedvezõ kép ellenére sem beszélhetünk a vályogépítészet reneszánszáról. Az építtetõk többségét az építõanyag rossz híre - tudniillik könnyen vizesedik -, a házak csökkent hitelképessége, valamint az engedélyezési eljárás nehézkessége egyaránt a megszokott építkezési módok felé terelik. Az évszázados honi hagyománnyal bíró vályogépítészet azonban így is elõnyben van a rönk-, föld-, domb- és szalmabála-építési módszerekhez képest, amelyek alig egy-két évtizede bukkantak fel hazánkban. Az építészek többsége is óvakodik kilépni a megszokott mederbõl. A tervezõk alig egy százaléka foglalkozik bioépítészettel, ráadásul szinte mindenki más módszerre esküszik. Van, aki a földbe vájja házait, majd dombbal takarja le. Az alapokat terméskõbõl rakja, a többnyire görbe falakat bontott téglából húzza fel, a tetõ nádból készül. Kívülrõl az egész házból nem látszik más, mint a teteje és a javarészt égre nyíló ablakok. A belsõ burkolatok többnyire méhviasszal kezelt fából készülnek, a fûtést kályhával, illetve napkollektorral oldják meg. Az építési költség ebben az esetben alig marad el a megszokottól.

A vállalkozó szellemûek szalmabálából is építkezhetnek. Az Egyesült Államokban és Észak-Európában már elfogadott építési módszer hazánkban még meglehetõsen idegenül hat. A faváz mellé felsorjázott szalmabála falak állítólag ellenállnak az erõs szélrohamoknak, vakolva tûz- és vízállóak, építésük és fenntartásuk olcsó, ráadásul kitûnõ komfortérzetet biztosítanak. Egy 120 négyzetméteres szalmaház felépítése 10-15 millió forintba kerül, ám házilagos kivitelezéssel és alternatív gépészeti megoldásokkal az összeg felére is csökkenthetõ. Az építmény gyorsan elkészíthetõ (a fõfalakat akár két nap alatt fel lehet húzni), majd ugyanennyi idõ alatt el is bontható. A törmelék pedig egyszerûen elbomlik.

Az építési engedély beszerzése a bioházak esetében korábban sem volt egyszerû történet, tavaly óta viszont egyenesen lehetetlen. A Belügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a környezetvédelmi tárca 2003-ban hatályba lépett együttes rendelete gyakorlatilag betiltotta a természetes anyagokból történõ építkezést. Az elõírás értelmében csak megfelelési igazolással rendelkezõ, építési célra gyártott terméket szabad forgalomba hozni vagy beépíteni. A tervezõ, a kivitelezõ és az engedélyezõ hatóság csak minõsített építõanyagok felhasználását írhatja elõ, építheti be, illetve engedélyezheti. A fenti igazolást csak jóváhagyott mûszaki specifikációjú termékekre adják ki, annak viszont elõfeltétele a típusvizsgálat, a gyártóüzemben vagy az építés helyszínén vett minták ellenõrzése, illetve a gyártásfelügyelet. Ezzel az összes nem iparilag elõállított építõanyag - nád, fazsindely, szalma, vályog, mész - felhasználását lehetetlenné tették. A rendelet következményeként a Hortobágyon vágott nádat elõbb Németországban kötegelik és címkézik, hogy azután itthon többszörös árért adják el építkezõknek - említ meghökkentõ példát Novák Ágnes, az Épített Környezetért Alapítvány munkatársa.

A hazai szabályozás számos nemzetközi egyezménynek, illetve uniós direktívának is ellentmond, köztük a helyi munkaerõ és kultúra megõrzését, a helyi anyagok alkalmazásának segítését, a vidék megtartó erejének növelését szorgalmazó irányelveknek. A magyar rendelet a mûemlékvédõket, illetve a tradicionális épületek felújítóit is rendkívül nehéz helyzetbe hozta. Mindezeket felismerve a Magyar Építészkamarában munkacsoport alakult a rendelet felülvizsgálatát kérelmezõ beadvány kimunkálására.

Passzív ház, aktív államAusztriában közüggyé vált a környezettudatos építészet az utóbbi években. Az energiaárak folyamatos emelkedése az emberek figyelmét az energiahatékony építési megoldásokra irányította. A közgondolkodás változása az energiafogyasztáson is lemérhetõ: ott az egy négyzetméterre vetített energiafogyasztás 80-90 kWh, míg hazánkban a 240 kWh sem ritka. Az osztrák jogszabályok szigorú feltételekhez kötik az építkezést. A forgalomba hozott építõanyagokat, illetve az épületeket is ökológiai szempontból minõsíttetni kell. Salzburg és Vorarlberg tartományban csak a vizsgán sikeresen átment házak építéséhez kérhetõ rendkívül kedvezményes helyi lakáshitel. A minõsítési rendszer meglehetõsen bonyolult. Néhány éve még 62 különféle védjegy létezett, amelyek többségét a gyártó cégek adták ki. A különféle minõsítéseket három éve a Natureplus rendszerben egységesítették, amelyet idõközben más országok is átvettek. Az indulás óta a forgalomban lévõ 50 ezer termékbõl 117-et vizsgáltak be. Az elõzetes felmérések szerint az építõanyagok legfeljebb ötöde felel meg a szigorú feltételeknek. Az eljárás azonban meglehetõsen sokba kerül, ráadásul a gyártók nem igazán érdekeltek a bevizsgáltatásban. Az EU-irányelvek ugyanakkor elõbb-utóbb minden céget rákényszerítenek a termékek minõsítésére.

A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete aláírásgyûjtésbe kezdett. A részleteket Mátraházi István, a szervezet alelnöke mondta el.

- Mit szeretnének elérni ezzel az aláírásgyûjtéssel?

- Végsõ célunk az, ami Európában elég gyakori, hogy vasárnap minden üzlet általában legyen zárva – mondta Mátraházi István. A szabályozás egyik lehetséges útja egy országos átfogó kerettörvény, amelyik felhatalmazza a különbözõ területi önkormányzatokat arra, hogy az õ területén az ottani szokásoknak, igényeknek megfelelõen szabályozzon, természetesen a helyi munkáltatói, munkavállalói érdekképviseletekkel együttmûködve. Nem azt jelenti, hogy bármely önkormányzat találja azt ki, hogy õ mit szeretne, hanem mondjuk a kereskedelmi törvényben elõírt szabály és az attól való megengedõ eltérések az önkormányzat dolga lehet. Példát mondok: a Balaton környékén vannak olyan idõszakok, amikor mi sem tiltakozunk az ellen, hogy szélesebb legyen az ellátás.

- Jelenleg hogyan szabályozzák az üzletek nyitva tartását Magyarországon? Van-e erre valamilyen rendelet vagy törvény?

- A jelenlegi szabályozás a legérdekesebb, egyáltalán semmilyen szabály a nyitva tartásra nem vonatkozik. A Munka Törvénykönyve a munkaidõvel kapcsolatban érinti ezt a kérdést, de ez nem nyitva tartási vagy zárva tartási szabály, csak a munkavállalókat többé-kevésbé védõ szabály.

- Hány aláírást gyûjtöttek eddig össze, és mi lesz ezeknek a sorsa?

- Részletes adataink nincsenek, de én úgy gondolom, hogy lassanként már több ezernél tartunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy népi kezdeményezés arra a célra, hogy ezt majd benyújtanánk az Országgyûléshez, vagy bárhova, hogy ennek alapján törvénymódosítás szülessen. Ez tulajdonképpen egy hangulatfelmérõ aláírásgyûjtés, meg akarjuk azt állapítani, hogy a mi tagságunk, a mi munkavállalóink és környezetük mit szólna egyáltalán ehhez a kérdéshez, mi az álláspontja, valamint ez is a társadalmi vitának az egyik módszere. Mi magunk fogjuk ezt értékelni, nem arról van szó, hogy számháborúba kezdünk, megnézzük, hogy mire vagyunk képesek ebben a dologban. A munkáltatók nagy körébõl szerzett információk alapján tudjuk, hogy Magyarországon az összes kereskedelmi munkáltató nagyobbik része benne volna abban, hogy vasárnap zárva tartás legyen, egy feltételt mindig hozzátesz, hogy de ez akkor mindenkire vonatkozzon. A kérdés másik fele arról szól, hogy mit szólnak ehhez a multinacionális cégek. Itt se egységes a kép, mert a multinacionális cégek közül azok, amelyek nagyon nagy alapterületû egységekkel rendelkeznek és nagyon tõkeerõsek, azok természetesen szeretnének továbbra is vasárnapi nyitva tartást, de körül lehet nézni az országban, a kisebb egységeket mûködtetõ multinacionális cégek jelenleg is nagyrészt zárva tartják a boltjaikat, illetve csak kényszerbõl nyitják ki a verseny hatására.

- A nemzetközi, illetve országos multinacionális cégek állást foglaltak már ebben az ügyben?

- Az igazi hasznot a legerõsebbek tudják ebbõl érvényesíteni, a többiek számára ez még gazdaságilag ráfizetéses is. Az igazán nagyok biztosan az utolsó csepp vérükig küzdeni fognak azért, hogy õk legalább hadd maradhassanak nyitva vasárnap.
 
Berta Balázs

A filmet meghívták Los Angelesbe, a Golden Globe-vetítésre, Romániában pedig azért tartják fontosnak a bemutatást, mert jelentõs részét Szatmárnémetiben forgatták.
 

Ha hajótöröttet látsz, kérd el az útlevelét! A német nyelvterület sajtószemléje
MNO
Keresztes Lajos
Létezik egyáltalán európai menekültpolitika? A bevándorlókkal való foglalkozás a peremországok problémája, Olaszországé és Spanyolországé, ahova a legtöbb afrikai menekült érkezik, vagy Lengyelországé és Magyarországé, ahol a kelet-európai menedékkérõk jelennek meg.

Welt am Sonntag (wams.de)

A konzervatív napilap vasárnapi kiadásában Fritz Alt Megfulladni hagyni segítség helyett címmel foglalkozik a „Cap Anamur” által megmentett hajótöröttek kapcsán az európai menekültpolitika abszurditásaival.

Ha valaki a jövõben hajótörötteket lát hánykolódni a tengeren, akkor a kapitány nézzen másfelé és amilyen gyorsan csak lehet távozzon a környékrõl. Azzal, hogy ekkor a keresztény hajózás érvényes szabályait megsérti és segítségnyújtás elmulasztásának bûnét követi el, valószínûleg kevesebb gondot okoz – amint azt a Cap Anamur kapitánya saját bõrén megtapasztalta, akit négy napra letartóztattak az olasz hatóságok, mert embereket mentett ki életveszélyes helyzetükbõl.

A 25 esztendeje szolgálatban álló hajó, amely eddig tízezrek életét mentette meg, és amelyen soha sem kérdezték, hogy akit kiszedtek a tengerbõl, az „megfelelõ” foglalkozással, vagy állampolgársággal rendelkezik-e. Ennek vége: a most kihalászott 37 menekülttõl komolyan tudakolják, hogy azon országból érkeznek-e – mostanság ez éppen Szudán – amely iránt a világ közvéleménye éppen érdeklõdik. Jaj nekik, ha például olyan államból jöttek, mint Nigéria, amelyikkel éppen most senki sem foglalkozik. Akkor jön a kitoloncolás.

160 000 német adományából tartják fenn a Cap Anamur hajót, az olasz hatóságok azonban azzal fenyegetõznek, hogy a roncstelepre küldik, hiszen fennáll annak a veszélye, hogy az tovább folytatja tevékenységét, azaz tovább menti a hajótörötteket.

A német belügyminiszter, Otto Schily ebben a helyzetben elutasította a 37 hajótörött menedékkérelmét és kijelentette, ha német hajó valahol a tengereken menekülteket vesz fel, az még nem jelent azílumot Németországban. (Schily 1993-ban, még zöldpárti képviselõként mindent elkövetett, hogy a Kohl-kormány alkotmánymódosítással korlátozni tudja az akkori németországi menekültáradatot - a szerk.)

Német újságírók ugyan joggal kritizálták az olasz kormány viselkedését a „Cap Anamurral" és menekültjeivel szemben, de megjegyzendõ, hogy Olaszország évek óta több menekültet fogad be, mint Németország. A foci és a boltok nyitva tartása, a dobozos italok betétdíja és a fogpótlás költségei, amúgy is sokkal fontosabb a német médiának, mint a „nem megfelelõ” bõrszínû afrikai nincstelenek harca a túlélésért.

Létezik egyáltalán európai menekültpolitika, teszi fel végül Alt a kérdést. A menekültekkel való foglalkozás és a kitoloncolás a peremországok problémája, Olaszországé és Spanyolországé, ahova a legtöbb afrikai menekült érkezik, vagy Lengyelországé és Magyarországé, ahol a kelet-európai menedékkérõk jelennek meg. Ez aligha tekinthetõ a valódi megoldásnak. Csak akkor beszélhetünk majd legalább a probléma részleges kezelésérõl, ha az EU kormányai tisztességes átvételi szabályokban tudnak megállapodni. A valódi megoldást egy igazságosabb világ jelentené, ahol a menekülés okait számolnák fel. Mint a frissen beiktatott elnök, Horst Köhler mondta: Afrika az európai humanitás próbaköve lesz.

Neues Volksblatt (volksblatt.at)

A linzi napilap az úgynevezett salzburgi csoport belügyminisztereinek fuschl-i találkozójáról tudósít. (A helyszín megválasztása – Ribbentropp kedvenc nyaralója és így nemzetiszocialista vezetõk találkozóhelye volt - a szerk.) A tanácskozáson Magyarország képviselõje javasolta, hogy a menedékkérõk ujjlenyomat adatbankját „Eurodac“ más célokra is tegyék felhasználhatóvá. Konkrétan a bûnüldözésben és a terrorizmusban kívánják az ott tárolt adatokat felhasználni.

Die Welt (welt.de)

A konzervatív napilapnak nyilatkozó vállalkozási tanácsadó, Roland Berger teljesen természetesnek veszi, hogy a német üzemek Közép- és Kelet-Európában fektetnek be. Egyúttal valószínûnek tartja, hogy a Siemensnél most kialkudott modell – a heti munkaidõ 35-rõl 40 órára növelése azonos bérek mellett – még csak a kezdetet jelenti. „Ha Magyarországon egy vállalkozás az év 365 napján, 24 órában termelhet a német bérek harmadáért, akkor rossz elgondolás lenne, Németországban befektetni.”

Az USA Today szerint a Fahrenheit 9/11-et nem is azért csinálták, hogy objektív legyen, s ezt maga Michael Moore is elismeri. Igaz, írja a lap, Moore azt ígérte, hogy az „igazságot” mutatja be; ám nem ezt tette. A film tele van hibákkal, tévedésekkel, pontatlanságokkal. Meglehet, nemegyszer szándékosan. A filmben Moore például elmeséli, hogy George Bush 1997-ben, még texasi kormányzóként, az afganisztáni tálib-rezsim embereit fogadta, hogy egy Afganisztánon keresztül húzódó olajvezeték építésérõl tárgyaljon velük, és – sejteti Moore – a tálib-rezsim megdöntése, az Afganisztán elleni háború mögött is ez a szándék, azaz az olajvezeték megépítése húzódna. Az USA Today szerint ilyen találkozóra nem került sor Bush és a tálibok között, ám sor került rá a külügyminisztérium és a tálib-rendszer képviselõi között. S ezt a találkozót nem más engedélyezte, mint Bill Clinton, akkori elnök.

A Wall Street Journal azt a filmbéli állítást elemzi, miszerint a 2001. szeptember 11-i terrorista akciók után, miközben az amerikai légteret lezárták, Bush elnök engedélyével 142 szaúdi állampolgár, köztük a Bin Laden család tagjai hagyták el titokban az Egyesült Államokat, egy katonai légibázisról felszálló repülõgépen. A befolyásos konzervatív lap szerint ez az állítás egész egyszerûen nem igaz. Illetve nem így igaz. A szaúdiak valóban elhagyták az Egyesült Államokat, valóban egy katonai légibázisról szálltak fel – de csak azután, miután már megnyitották az amerikai légteret. Az engedélyt erre az a Richard Clarke adta meg, aki a terrorizmus-ellenes harc felelõse volt a Clinton- adminisztrációban és egy darabig a Bush-kormányban is, s aki a minap erõsen kritikus könyvet publikált a republikánusok terror-ellenes politikájáról.

A Los Angeles Times az Egyesült Államok szövetségeseinek, ha nem is teljes felsorolását hiányolja, de mindenesetre a fajsúlyos szövetségesek megemlítését várta volna el a filmrendezõtõl. Moore ugyanis azzal próbálja meg nevetségessé tenni Bush elnököt, hogy az iraki háborúban csak jelentéktelen államocskák állnak mellette; holott – írja a Los Angeles-i lap – az Egyesült Királyság, Spanyolország, Itália és Lengyelország van annyira fajsúlyos szövetséges, hogy részvételük az iraki akcióban megemlíttessék.

A Seattle-ben megjelenõ Slate címû lapban Christopher Hitchens azt írja, hogy Moore filmje nem több, mint vacak propagandafilm. „Tisztességtelennek vagy demagógnak nevezni, csaknem bizonyos elismerését is jelentené a filmnek. Holott csupán arról van szó, hogy valami torz alkotás-félében ötvözõdnek a MoveOn.org (ez a Soros György-finanszírozta internetes szervezet – a szerk.) látványosan militáns akciói és Szergej Eizenstein vagy Leni Riefenstahl propagandafilmjei” – írja Hitchens. Szerinte a „Fahrenheit 9/11” utálatos moralizáló cirkusz, amelyet ráadásul megpróbáltak gondolkodó dokumentumfilmmé maszkírozni. Még az Al-Dzsazíra sem mert volna soha ilyen fércmunkának számító propagandát kiadni a keze alól – véli a Slate-ben Christopher Hitchens, aki egyébként vállaltan baloldali értelmiségi.

A Washington Post címû napilapban Tina Brown, a mondén New York krónikása viszont megdicséri a filmet. A publikum reakciói ugyan felemásak voltak – írja Brown –, de most, hogy kiderült, Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek, és Szaddám Huszeinnak nem volt felelõssége a 2001. szeptember 11-i terror-támadásokban, más szemmel kell nézni Michael Moore filmjét is. Meg egyébként is, Tina Brown szerint, a baloldalnak is lehet egy Rush Limbaugh-ja. (Rush Limbaugh neves konzervatív rádiós az Egyesült Államokban – a szerk.)

Az ANIK-F2 nevû mûholdat egy Ariane-5 hordozórakéta juttatta fel a Francia Guayanában lévõ Kourou kilövõállomásról 28 perces repüléssel egy ideiglenes Föld körüli pályára. A szerkezetet végsõ pályának elfoglalása után várhatóan 15 évig biztosít majd Észak-Amerikának különféle digitális távközlési szolgáltatásokat, köztük nagy sebességû internetkapcsolatot és képsugárzást.

A világ legnagyobb távközlési mûholdjának nevezett ANIK-F2 tömege 5950 kilogramm, napelemeinek kinyitása után szélessége pedig eléri majd a 48 métert.

Sweeney 25 éves volt, mikor õ és a B-29-es bombázó legénysége 1945 augusztus kilencedikén néhány kört tett a japán nagyváros felett, majd elengedte a 10 ezer font súlyú Fat Man névre keresztelt nukleáris fegyvert. Nagaszakiban akkor 70 ezer ember vesztette életét.

Három nappal korábban az Enola Gay nevû amerikai bombázó dobott atombombát Hiroshimára. Sweeney ebben az akcióban is részt vett. Az egyik kísérõgépet vezette. Csöndes, hideg, higgadt ember volt - emlékszik vissza fia, aki azt is elárulta, apja élete a repülés volt.   (Reuters )