CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. jĂşlius 21., szerda 01:45


A Sopron TV határozottan cáfol

Egy új műsort indítását jelenti

A Sopron TV cáfol A Sopron TV tulajdonosa, Hajnal Sándor közleményben  határozottan cáfolta, hogy a jövőben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség sajtótájékoztatóin elhangzottak nem szerepelhetnek a helyi tévé műsoraiban, csupán ,,azt kérjük a Fidesz Soproni Szervezetétől  (ahogyan a többi párttól is), hogy a közölni kívánt mondanivalójukat - ha van ilyen - a nézőink számára a televízió stúdiójában is mondják el"  - szól Hajnal Sándor közleménye.
Ez – mint kifejtette – a gyakorlatban egy új műsort indítását jelenti, hetente egy alkalommal – szerdánként – amikor a stúdióba várják a pártok képviselőit, hogy kifejthessék – öt-öt percben – véleményüket az általuk választott témáról. Az anyagot péntekenként, főműsoridőben vágatlanul sugároznák.
A tévétulajdonos  a televízió honlapján teljes terjedelmében közzétett közlemény szerint  ,, mi mindig politikailag semleges műsort kívánunk készíteni és kényesen ügyelünk az egyensúlyra."
A SopronTV kimutatása szerint a Fidesz sajtótájékoztatóiról 39, addig a szocialistákéról  nyolc alkalommal tudósítottak, ugyanakkor a helyi televízióhoz érkezett visszajelzések szerint ,,jó lenne, ha a politikát „visszaterelnék” a közgyűlésbe, ahová való" - szól a SopronTV közleménye..