CyberPress.Sopron

Tilos lesz repülni Athén felett az olimpia idején
www.mti.hu

Repülési tilalmi övezetet létesítenek a görög főváros légterében már egy héttel az augusztusi athéni olimpia kezdete előtt. Mint Dimitrisz Mandilisz tábornok, a görög légvédelem egyik vezetője kedden elmondta, terveket készítettek arra az esetre is, ha eltérített repülőgépeket kellene lelőniük, megelőzendő a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások elkövetési módszerével végrehajtandó terrorcselekményeket.

Mandilisz azon öt légvédelmi támaszpont egyikének a parancsnoka, amely Athén és az észak-görögországi Szaloniki légtérvédelmét hivatott szavatolni az augusztus 13-29. közötti olimpia idején.

Az amerikai gyártmányú Patriot rakétákkal is felszerelt támaszpontokról a központi athéni olimpiai stadiontól számított 150 kilométeres sugarú körben figyelik a lehetséges veszélyforrásokat, azaz repülőgépeket, rakétákat, vitorlázógépeket, távirányítással működő (kis) repülőgépeket és egyéb repülő eszközöket. Ezek esetleges lelövéséről a görög kormány, illetve a Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök vezette bizottság dönthet - mondta el a tábornok.

Karamanlisz egy olasz lapban kedden közölt nyilatkozatában leszögezte, hogy az olimpián részt vevő sportolók nem kapnak ugyanolyan, fegyveres védelmet, mint az ötkarikás játékokra ellátogató politikusok. A The New York Times című amerikai napilap a múlt héten még arról számolt be: a görög hatóságok szemet hunynak majd afelett, hogy külföldi országok fegyveres testőrségeket küldenek sportolóik védelmére Athénba.

Kihalással fenyegetett állatfajok lefagyasztott szöveteit helyezik el kedden brit tudósok a londoni Nemzeti Történeti Múzeumban, hogy a megőrzött DNS-ek segítségével a jövőben klónozással feltámaszthassák az eltűnt lényeket - adta hírül kedden az oxfordi kutatócsoport vezetője.

A "Fagyasztott Bárka" terv - amelynek elnevezése az állatfajokat az özönvízből kimentő bibliai Noé bárkájára utal -, több ezer veszélyeztetett állat szöveteit és DNS-ét gyűjti majd össze. A tervezet szerint a megőrzött DNS-t a jövőben fel fogják használni klónozáshoz - magyarázta Alan Cooper, az oxfordi egyetem molekuláris biológia tanszékének vezetője. Több ezer állatfaj tűnhet el a földről a következő három évtizedben, s a Bárka meg szeretné menteni genetikai anyagukat - jelentette ki a professzor.

Az első lefagyasztott szövetmintákat kedden este helyezik el egy fagyasztóládában a londoni Nemzeti Történeti Múzeumban. Először egy veszélyeztetett szaharai antilopfajta (Oryx Dammah), egy Mexikóban őshonos galamb, az úgynevezett socorrói gerle (Zenaida graysoni) és a csikóhal (Hippocampus) DNS-e kerül a Fagyasztott Bárkára.

90 esztendeje ezen a napon küldte el az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenetét Szerbiának. Ezzel kezdetét vette a Nagy Háború, az első világháború, a maga sosem látott és remélt borzalmaival, szörnyű nélkülözéseivel. És kezdetét vette a huszadik század.
 
„Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” – írta I. Ferenc József, az „ősz uralkodó” népeihez írott szózatában. Mindenki – uralkodók és miniszterelnökök, felelős kormányzati tényezők és diplomaták, stratégák és tábornokok, s no persze az újságírók és az utca emberei egyaránt – tudni vélték, milyen is lesz a háború. Rövid háború, gyors döntő győzelem az ellenség felett. „Mire a falevelek lehullanak, katonáink visszatérnek.” – mondta II. Vilmos német császár és alig voltak néhányan Európa háborúba induló országaiban, akik nem ezt gondolták volna saját katonáikról.
Ezzel szemben olyan szellemet szabadítottak ki a palackból, amely felett nem volt hatalmuk, és amelynek nem tudtak parancsolni. A háború világháborúvá nőtt. Szökőár lett belőle, amely mindennek nekitámadt és elpusztított mindent, ami csak az útjába került.

Elpusztította mindenekelőtt az embert. Az öt háborús esztendő alatt 67 637 000 ember vett benne részt katonaként. Ebből elesett a statisztikusok szerint 9 446 868, megsebesült 18 894 000. Ezek a számok hétköznapi gondolkodásunk számára befoghatatlanul nagy számok. És befoghatatlanok a mögöttük meghúzódó emberi sorsok története is. A férfiaké, akik családjukat, mindennapi munkájukat, hivatásukat hagyták ott, mert úgy gondolták, hogy hívja őket a Haza. Egyenruhába bújtak, fegyvert fogtak és teljesítették a kötelességüket: sohasem látott tájakon, sohasem látott csillagok alatt, kimondhatatlan nevű helységek határában, csontig hatoló hidegben és rekkenő hőségben, éhezve és halálosan fáradtan, sohasem látott betegségektől gyötörve, az arcvonalban és a fogolytáborban, fegyverrel és fegyvertelenül néztek szembe az ezerarcú halállal. S amikor egy örökkévalóság után hazatértek – akik nem maradtak ott – egy fenekestül felforgatott világot találtak: tönkrement vállalkozást, szétdúlt otthont, szétszaggatott családot, szegénységet és nélkülözést. Sokan közülük soha nem is tudtak hazatérni: nem tudtak megszabadulni a testi-lelki sebektől, gyötrelmektől.

Az asszonyoké, akik nem szerepelnek az emlékműveken. Pedig a szenvedésből nekik is kijutott és ők is megállták a helyüket. A háború kitörésekor egyik pillanatról a másikra anyák és fiatal lányok milliói tapasztalták meg szeretteik távollétét, a kínzó bizonytalanságot és aggodalmat vagy élték át a kedves elvesztésének rettenetes bizonyságát. És ők is teljesítették kötelességüket a férfiak helyett dolgozva a gazdaságban. Álltak a cséplőgép kezelőrúdjánál, dolgoztak a hadiüzemekben és gondoskodtak a súlyos műtétekre váró sebesültekről vagy lefogták az eltávozottak szemét. Ők kísérték ki a férfiakat a felvirágzott vonatokhoz, s utána vártak. Várták a postát, a kedves levelét. S kerülték a postást, hogy ne hozzon gyászhírt. Ők imádkoztak a fogolyszabadító Szűzhöz és ők jártak a katonavonatok elé a vasútállomásra. S amikor egy örökkévalóság után megjött a kedves, még évtizedek múlva is ők csitították, ha éjszaka rémálmában újra a harctéren járt.

A gyerekeké. Akik apa nélkül nőttek fel, és akik korán lettek felnőttek. Akik éjszakában nyúlóan álltak sorba kenyérért és cukorért.

Egy egész nemzedéké, ahogy az angolok mondják az elveszett nemzedéké. Emlékezzünk rájuk, hiszen – bármilyen furcsán hangzik is – de a háború velünk él! Velünk él elsősorban a hiány.

A nagy háború együtt járt a gazdasági javak mérhetetlen pusztulásával. Nemcsak a nemzeteknek kellett háborúba mennie, de a gazdaság egészét is át kellett szervezni a háború igényei szerint. Ennek szükségességét könnyen beláthatjuk, ha arra gondolunk, hogy a német vezérkar által négy esztendőre szánt lőszertartalék már 1914 őszére elfogyott. Sok-sok esztendő nemzeti jövedelmét fordították a hadviselő felek gyilkoló eszközök legyártására.

Ennyi halálra, ilyen nagy pusztításra senki sem volt felkészülve. Nem is lehetett. Semmilyen értelemben. Egyre nagyobb lett az ár. A politikusok ennek az árnak a foglyai maradtak a háború végeztéig: egy kompromisszumos békével, egy döntetlennel nem lehetett volna igazolni a háború által okozott szenvedést és veszteséget. Tehát folytatni kellett, folytatni a végsőkig. Az eredmény veszteség, veszteség, veszteség. „Most Európában lekapcsolják a villanyt, és nem tudjuk, mikor gyullad fel újra.” – mondta állítólag a berlini angol nagykövet, amikor a hadüzenet híre eljutott hozzá. Prófétai szavak volta ezek. Európa nagyhatalmai tulajdonképpen összeomlottak és lassan át kellett adniuk a vezetést a kontinensen kívüli hatalmaknak. (Ez a folyamat a második világháborúval teljesedett ki.)

De elpusztult még valami. Valamilyen formában meghalt az ezer éves Európa. Megdőltek a trónok, relatívvá váltak mindazon erkölcsi értékek, amelyekre felépült a kontinens. Azok a fiúk és férfiak, akik a Haza iránti szeretetből és lelkesedésből mentek, ha visszatértek egyáltalán egy teljesen széthullott, majd megcsonkított országba tértek vissza. Valami visszavonhatatlanul elveszett.
 

Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilap „Az évszázad végére Európa muzulmán lesz” címmel terjedelmes interjú jelent meg Bernard Lewis iszlámkutatóval.

A riporter kérdésére, miszerint az EU az Egyesült Államok globális ellensúlyát fogja képezni, Lewis nemmel válaszol. Az USA mellett Kína, India és egy esetlegesen gyógyult Oroszország lesznek a globális szereplők. Európa az arab világ, a Maghreb nyugati része lesz, ezt támasztják alá migrációs és a demográfiai adatok. Az európaiak későn házasodnak és nincs, vagy kevés gyermekük van. Igen erős a törökök németországi, az arabok franciaországi, a pakisztániak angliai bevándorlása. Ők korán nősülnek és sok a gyerekük. A jelenlegi folyamatok szerint legkésőbb a XXI. század végére Európában a lakosság többsége muzulmán lesz.

Berliner Morgenpost (morgenpost.de)
A német főváros napilapja Joschka Fischer a hagyományra alapoz és vásárol egy címert címmel tudósít a német külügyminiszter múltját meghazudtoló tettéről. A címervásárlás ötlete Fischer negyedik feleségétől – időközben már elvált tőle – Nicola Lesketől származik.

Fischer címerében egy hal található, mely a vezetéknevét szimbolizálja, hentesbárd az elődök foglakozására utal. A vörös és ezüst színek a Duna parti Fridingen címeréből erednek, innen költöztek Fischer ősei Magyarországra, míg a sisakot díszítő szárny a külügyminiszteri tevékenységét jelképezi.

Családi címert Németországban bárki vásárolhat, az ár kb. 2500 euró. 15 egyesületnél lehet a címerrajzokat regisztráltatni, ugyanott lehet megtudakolni, hogy a családnak van-e már címere? Ha nincs, akkor a címer elkészítésével meg lehet bízni a heraldikust, aki döntően a megrendelő ízlése alapján készíti el művét.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilapban Heinz Dieter Kittsteiner történész veti fel annak a kérdését, hogy szükség van-e még szociáldemokrata pártra, és azonnal meg is adja a választ: az SPD nem nélkülözhetetlen. A pártok történelmi jelenségek: felemelkednek, ha képesek válaszolni a társadalmi kérdésekre és elsatnyulnak, ha a kor problémáit nem ismerik fel.

A ma valódi kérdése a kapitalizmus globalizációja. Korán örültek mindazok, akik ünnepelték a keleti tömb összeomlását. A globalizáció előbb a gazdaságilag gyengébb rendszert semmisítette meg, most a nyugat-európai jóléti államok vívmányait rendíti meg. Az SPD és a szakszervezetek olyan tehetetlenül bámulják ezt a jelenséget, mint nyúl a kígyót.

Addig, amíg a jóléti állam kiadásai nem ütöttek túl nagy lyukat a költségvetésen, még működött a dolog. De ezek a szép idők már véget értek. A szakszervezetek mára a foglalkoztatottak munkanélküli-ellenes harci csapatává váltak. Középkádereik, a még megmaradt tagok szájába sípokat dugnak, és az utcára szólítják őket olyan követelésekkel, melyek a tüntetőkből csinálnak munkanélkülit.

Ma már világos, hogy a szociáldemokrácia háború utáni aranykora egyúttal a nyugati tőke világpiaci dominanciájának időszaka volt, melyből a német munkás is szépen profitált.

Az SPD minden intellektuális kisugárzását elveszítette. A kisemberek menekülnek a párttól, éppen úgy, mint a szakszervezetektől. Mindkét szervezet csak magának köszönheti a helyzetet, hiszen a „Van valamid, vagy valaki!” szocializmust prédikálták. Most, hogy immár egyre szűkösebbé válnak a javak, a szocializmus népszerűségének is vége. Az SPD és a szakszervezetek fogyasztóvá nevelték a munkásokat és alkalmazottakat, akiknek a gondolkodásának középpontjába a vásárlóerőt tették. Ami az egyik szereplőnek fogyasztás, az a másiknak bérköltség vagy adó.