Rovat: Mi1más
1998. május 23., szombat 00:00
|
ZaZa közreadja kis ágytörténetét
Az ágyban kezdődik, az ágyban végződik (rendesen) életünk. Az ágy a mi bizalmas barátunk, ő ismeri legelőbb a fiatal leány álmait, az asszony könnyeit, a beteg szenvedéseit, puha karjaiban indulunk a legnagyobb utunkra. Még a törvény is tiszteletben tartja, minden ingóságot lefoglal, csupán az ágynak kegyelmez meg. Mennyi változáson ment keresztül az ágy, melynek első alakja a paradicsom pázsitja, majd a lehullott falevelek voltak! A legrégibb ismert ágyakat Egyiptomban lehetett rajzok után kikutatni; többnyire állatalakokat, oroszlánokat, gazellákat stb. tüntettek föl. A Biblia is említést tesz Salamon király arannyal és ezüsttel berakott czédrusfa ágyáról. Görögországban eleinte nemes egyszerűség uralkodott, Homér szerint Ulysszes maga faragta ki ágyát egy kivájt olajfa törzséből, de az ázsiai népekkel való összeköttetésük őket a luxusra tanította, és a régi vázákon és kelyheken igen pompás, festményekkel ékített, sőt derékaljjal ellátott és drága selyemtakarókkal borított ágyak rajzai láthatók. A rómaiak megtartották az ágy görög alakját, de még nagyobb gondot fordítottak rá, mert egész nap azon hevertek, ez helyettesítette a széket, dívánt, karszéket, még az étkezést is félig fekvő helyzetben fogyasztották el. Az ágy többnyire érczből, vagy elefántcsonttal berakott drága fából készült; a derékalj, melynek tartalma eleinte csak szalma vagy szecska volt, mindig puhább anyaggal töltetett meg. Így nagyon szerették, a Germániából szerzett libapelyheket, Heliogabalus császár pedig csupán a fiatal foglyok szárnyai alól tépett pehellyel töltette meg dunyháit. A középkorban megtartották a római ágy alakját, mely a fejrészen emeltebb volt - néha annyira magos volt, hogy félig ülő helyzetben nyugodtak rajta, és magas lábakon állt; de nem fordítottak rá annyi fényűzést. A XII. században azonban kezdtek az oszlopos ágyak mutatkozni, és a takarók is nagy értékű hímzésekkel ékíttettek. A XIII. századbeli ágyak többnyire igen alacsonyak voltak; köröskörül farag- ványos kerítéssel, melynek az egyik oldalán nyílás volt, hogy könnyen lehessen bebújni. A XIV. században már óriási ágyakat, valódi ágyasházakat faragtak, mennyezettel, kárpitokkal, a takarók arannyal, hímzéssel, még prémmel is föl voltak díszítve. Nem volt ritkaság 2 m széles és 3 m hosszú ágyat látni. XVI. századbeli ágyak a műfaragás remekei voltak, a legdrágább fanemeket, mint az ébenfát, rózsafát, czédrusfát használták föl valódi szobrászalkotásokká. A fafaragás akkor élte legszebb korát, mert a magas székek, asztalok, pohárszékek mind művész kezét foglalkoztatták. XIV. Lajos franczia király ismét a kárpitosoknak szerzett munkát. Ezek úgy el voltak foglalva a drága szövetek redőzésével, a szőnyegek elhelyezésével, hogy a szép faragványokat lassanként mind beborították, pazarul bántak a bársonnyal, selyemmel, paszománnyal és mindenféle új hálófülkék berendezésén fáradoztak. Sok túlhajtás mutatkozik a XVIII. századbeli ágyakon, az eredetiség sokszor az ízlés rovására megy; de a század vége felé már ismét utat tör magának az egyéni ízlés, a tengerészek hajózási jelekkel ellátott ágyakat készíttetnek, a harczosok nyugvóhelyei sisakkal és hadijelvényekkel díszíttetnek. A képzelőtehetség új és új formákat alkot. A XIX. század nagyobbára elűz minden pompát, és ha elvétve egy-egy elfüggönyözött, csipkefelhők közé rejtett ágyra is bukkanunk, de azért az egészség törvényét követve úgy készítjük és állítjuk ágyainkat, hogy a levegő minden oldalról hozzá férhessen és kitisztítható legyen. Egyszóval mindenki választhat illő fekhelyet, a nagy parádés-szerű, lépcsőkön nyugvó, oszlopos ágytól kezdve, az egyszerű tábori vaságyig, amelyet I. Napoleon és Frigyes szeretett. Lejegyezte: ZaZa |