CyberPress.Sopron

Október második felében derül ki, hogy ki lesz az új külügyminiszter
www.mti.hu
Csak október második felében jelenti be Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy ki lesz az új külügyminiszter - mondta Kovács László, a külügyi tárca november 1-jétõl távozó vezetõje az MTI-nek csütörtökön. "Az augusztus végi kormányátalakítás nem fogja érinteni a külügyi tárca irányítását" - jelentette ki Kovács László, aki az új Európai Bizottság tagjaként fog dolgozni a következõ öt évben. Hozzátette: a folyamatos és zökkenõmentes külügyi munka érdekében sem lenne szerencsés, ha már augusztusban ismertté válna az új külügyminiszter neve, hiszen õ új munkája kezdetéig ellátja a magyar diplomácia irányítását.

"Medgyessy Péter természetesen kikérte a véleményemet arról, kit tartok a legalkalmasabbnak a külügyminiszteri posztra. A többi szóba került jelöltrõl is elmondtam, mit gondolok" - közölte Kovács László, aki nevekrõl nem kívánt beszélni. Sajtóinformációk szerint Akóts Klára, a kormányfõ kül- és biztonságpolitikai fõtanácsadója, Balázs Péter regionális ügyekkel foglalkozó EU-biztos, Balogh András, a miniszterelnök nemzetközi stratégiai tanácsadója, Bársony András, a külügyi tárca politikai államtitkára, valamint Simonyi András washingtoni nagykövet is esélyes a posztra.
(MTI)

Mel Gibson nagy vihart kavaró filmje a Passió megihlette a rock mûfaj olyan kiválóságait, mint Scott Stapp, a Creed zenekar nemrég önállósodott énekese (képünkön), Lauryn Hill és a P.O.D. keresztény rockbanda. Dalaikból egy válogatáslemezt dobnak piacra augusztus 31-én The Passion of the Christ: Songs címmel.
Scott Stapp apja pünkösdista lelkipásztor, aki abban a szellemben nevelte a fiát, hogy az elektromos gitár az ördög hangszere. Ezért Scottnak szinte illegalitásban kellett megismerkednie a rockmûfaj alapjaival. Középiskolás korában a lázadó szellem egyre erõsödött a fiúban, gyakran szembeszállt az apjával. Sokszor azt a büntetést kapta, hogy másoljon a bibliából, ami több száz oldalt is kitett az idõk folyamán. Azok a képek, amelyek a Creed-dalszövegekben megjelennek, ebbõl az élménybõl erednek.

A film mélyen megérintette az énekest, azt mondta, segített neki abban, hogy újragondolja, mit is jelent a szeretet. A héten megjelent Relearn Love címû dala az elsõ kislemez a 12 kompozíciót tartalmazó albumról. Egyúttal ez lesz Scott Stapp szólópályafutásának elsõ száma is, amelyben a kanadai Tea Party rockbanda segítette, velük készül az év vége felé, vagy a jövõ év elején kiadásra kerülõ nagylemeze is. Ez a rock trió a Creed 1997-es turnéján elõttük játszott, innen ered a kapcsolatuk.

A P.O.D. keresztény szellemiségû zenekar frontemberét, Sonny Sandovalt is nagyon felkavarta a Passió, így az együttes részvétele ebben a projectben egyértelmû volt. Tõlük az Amazing címû dal szerepel a korongon. Lauryn Hill elõadásában a The Passiont hallhatjuk, míg a fiatal Charlotte Church énekesnõtõl a Finding My Own Way címû kompozíciót. Az eklektikus válogatáson helyet kapott még többek között Kirk Franklin és Yolanda Adams gospelénekes, valamint a country mûfajból Brad Paisley és Sara Evans.

Egy éve ismerik egymást, rendszeresen találkoznak, hétvégente. Együtt töltik az éjszakát, ám reggel ki-ki a maga útjára indul. Úgy egy hétig nem látják egymást.

Napokig egy-két telefon, "tudod, sokat dolgozom", mondja a pasi, és sietve leteszi a telefont. Munka után a férfi fallabdázni megy a barátaival, de leginkább a kollégáival meg az ügyfelekkel, hetente egyszer, esetleg kétszer valamelyik bárban felhajt egy korsó sört. A nõ esti programja aerobik, máskor a barátnõkkel csapnak traccspartit, de legtöbbször otthon egyedül tölti az estéket. Szombat délelõtt rendszerint felhívja a férfi, kedvesen kérdi, lenne-e kedve a lánynak az éjszakát vele tölteni.

A lány nem gondolkodik házasságban, azt mondja, szóba se meri hozni, azzal is beérné, ha "csak" összeköltöznének. Nem ritka az ilyen kapcsolat. A nõ belemegy, aztán benne is marad a sokszor megalázó viszonyokban, remélvén, elõbb-utóbb komolyra vagy legalábbis komolyabbra fordul a dolog. A férfi pedig kötõdni nem akar, örül, hogy szépen lépdel elõrébb a szakmai ranglétrán, a meseszép autó, a ház egyelõre fontosabb az értékek listáján, mint a házasság.

Jóllehet a fentihez hasonló kapcsolatokban még az élettársi viszony is reménytelennek látszik, nemhogy a házasság. De világszerte tendencia, hogy a fiatalok nem is házastársat, hanem élettársat keresnek.

Magyarországon is évek óta lanyhul a házasodási kedv, ez azonban nem jelenti feltétlen, hogy a családalapítás ideálisnak tartott korába érkezett fiatalok egyedül élnének. Amikor születtek, a 70-es, 80-as években meglehetõsen ritka és elítélendõ volt a papír nélküli együttélés, elsõsorban az elváltak és az özvegyek körében dívott. Mára azonban teljesen bevett és elfogadott párkapcsolati forma lett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ma a 15-19 éves, párkapcsolatban élõ nõk 67 százalékának van élettársa, a 20-24 évesek majdnem 30 százaléka, a 25-29 éves nõknek megközelítõleg 20 százaléka él élettársi viszonyban párjával.

Hogy miért nem házasságot kötnek, hanem "csak" az együttélést választják, annak több oka lehet. Egyes teoretikusok szerint az élettársi kapcsolat egyenértékû a házasággal, még akkor is, ha az elõzõ párkapcsolati formából - akárcsak külföldön, itthon is - jóval kevesebb gyermek születik, mint a másikból. Mégis ez esetben az együttélés az egymáshoz való kötõdést és a közös életutat jelenti. Mások a hivatalos papír nélküli együttélést próbaházasságnak nevezik. Sokan ugyanis azért költöznek össze, hogy idejekorán kiderüljön, tudnak-e, akarnak-e egy életre szóló kapcsolatot kötni a másikkal. Más elméletek szerint az élettársi viszonyban az együttélést az egymással töltött idõ gyakorlatias szempontja indokolja. Ez esetben a házasság nem közvetlen célja a kapcsolatnak.

Idevágó felmérések szerint hazánkban a házasság intézményét nem ítélik el a fiatalok, inkább késõbbre halasztják. Nagyrészt ezzel indokolható, hogy évek óta kevesebb házasságot kötnek. Az idén például eddig 14 ezer pár állt anyakönyvvezetõ elé, ezerkétszázzal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Nálunk az élettársi kapcsolat mint elsõ párkapcsolati forma lett divatos. Mire a fiatalok megházasodnak, mindössze egyharmaduknak nem volt kapcsolata, a többiek egy, esetleg két tartós kapcsolaton is túl vannak már. Szakemberek azt mondják, ma megfontoltabban és idõsebb korukban házasodnak az emberek. Általánosságban elmondható, hogy három évvel késõbbre tolódott a házasságkötések ideje, a nõk 1990-ben még 21, a férfiak jellemzõen 25 évesen léptek frigyre, ma a lányok általában 24, a fiúk 28 évesen házasodnak.

A jelenség kialakulásában nemcsak az játszik szerepet, hogy meghosszabbodott az iskolai életút, hiszen egyre többen vesznek részt felsõoktatási képzésben. Fontos tényezõ az is, hogy átalakultak a gazdasági, társdalami normák, az életvezetési értékek - nevezetesen, hogy a nõ hasonló önálló egzisztenciát képes teremteni, mint a teremtés koronái, hogy megszûnõben a konvenciók, hogy mindennapos lett a válás. A fiatalok korán felismerik, mekkora áldozatvállalást követel tõlük a házasság. Azért preferálják az élettársi viszonyt, mert kevesebb felelõsséget követel, és sokkal több lehetõséget és nagyobb függetlenséget nyújt, mint a házasság. Utóbbira rendszerint akkor adják a fejüket, amikor már stabil állásuk, keresetük van.

National Review Online

John Kerryt nem elõször vádolják meg, hogy „takarékoskodik az igazsággal”, ahogy a brit politikában szokás mondani. A legújabb téma: Kerry kambodzsai karácsonya. Míg Kerry többször is beszélt arról, hogy milyen maradandó élmény számára az a karácsony, amit Kambodzsában töltött a vietnami háború alatt, a tények arra engednek következtetni, hogy Kerry sosem járt Kambodzsában, és fõleg nem töltött ott egy ünnepet sem - írja az elismert konzervatív magazin, a National Review website-ján Byron York. Kerry bajtársai szerint is sántít a történet: „Fizikailag, totálisan, határozottan, cakli-pakli lehetetlen volt bejutni a Kambodzsába vezetõ csatornába” egy olyan hajóval, amilyenben Kerry szolgált- állítja Steve Gardner, aki Kerry alatt szolgált Vietnamban. Bár számos interjúban Kerry azt állította, hogy Kambodzsában volt, más interjúkban már csak az indokínai ország közelében történt eseményeket elevenített fel.

Weekly Standard

A keresztény-konzervatív szavazók gyakran jönnek be a képbe Amerikában, mint jelentõs politikai erõ. Hugh Hewitt rádiós talk- show mûsorvezetõ szerint ez idén is így lesz. Hewitt Jim Dobsont, a Fókuszban a család vezetõjét, interjúvolta meg nemrég. Ugyan az IRS (az amerikai APEH) miatt Dobson csak magánemberként támogathat politikusokat, ezt igen lelkesen teszi. Dobson, akinek Fókuszos mûsorait milliók hallgatják, elmondta, hogy õ Bushra fog szavazni, mert az összes fontos morális kérdésben (pl. abortusz, házasság) a jó oldalon áll, és a nemzet védelmét is „csodálatra méltóan” látta el. Ha Dobson véleménye megfelelõen reprezentálja a jelentõs keresztény-konzervatív blokkot, mely általában amúgy is republikánus irányba tendál, ezek a szavazók Bush és a republikánusok javára billenthetik majd a mérleget a közelgõ választásokon- foglalta össze Hewitt.

Washington Times

A kaliforniaiak egyszerûen imádják Arnold Schwarzenegger kormányzót, avagy a „Korminátort”. Egy vadonatúj felmérés szerint a kaliforniai lakosok 65%-a elégedett Arnieval. Ez még olyan korábbi kormányzók egykori eredményénél is jobb, mint Ronald Reagan, aki kaliforniai kormányzóként 58%-ig tornázta fel magát.

A nagy csinnadrattával mozikba került amerikai dokumentumfilm, a Super Size Me kitûnõ oktatási segédanyagnak ígérkezik, melynek megtekintése után a témavezetõ pedagógusok öt perc alatt elintézhetik az egészséges táplálkozás körüli lelkigyakorlatot, hogy a következõ ötvenöt percben bonyolult és tanulságos vitát kezdeményezzenek az igazságról, a tisztességrõl és az állítások árnyaltságáról.

Mindehhez Morgan Spurlock rendezõ filmje olyan mennyiségben szolgáltat nyersanyagot, hogy a nebulók, ha akarják, egész életükre megtanulhatják, hogy nem elég nagyokat mondani, de illik néha igazolni is mindazt, amit állítunk. A Super Size Me ugyanis elsõsorban csúfos bukás, és csak másodsorban felkavaró témaötlet. A rendezõ a gyorséttermek hegemóniájáról és cinikus profithajszolásáról akar beszélni. A veszélyes, sõt gyilkos táplálkozási trendekrõl, amelyek - elsõsorban Amerikában - emberek millióinak életét teszik, tehetik tönkre. Figyelemre méltó dolog, minden bizonnyal nem is teljesen valótlan, fõként ha belelátunk a szövevényes lobbirendszerbe, és megérezzük a hamburgerek mögött az elképesztõ mennyiségû pénzt, de Morgan Spurlock fejletlen retorikai-filmes képességeivel inkább tovább rontott a helyzeten, mintsem segített volna.

Pedig a Super Size Me alapötlete - és marketingstratégiájának sarokköve - a vészjelek leadása és az önzetlen filantrópia. Mindenki gondolja át az életét, pörgesse végig agyában, hogy eddig hány McDonald'sban evett és mennyit, vetítse magára a filmben látott diagramokat, érezze a cukrot és a zsírt, amit magához vett eddigi élete során, és azonnal forduljon zöldségeséhez. Harcos és humánus kampányfilmnek indulhatott a Super Size Me, csak sajnos idõközben elvérzett az alkotók gyarlóságán.

A legszomorúbb mindenekelõtt, hogy a film vonzó és komor ítéletei nincsenek alátámasztva. Pontosabban csak formális igyekezet történik minderre. A legfõbb vád a filmben, hogy ha az ember kizárólag gyorséttermekben étkezik, akkor nagyon hamar komoly egészségkárosodást szenved. Ezt a tételt szolgálja a tetszetõs és ötletes dramaturgiai fogás: a rendezõ filmjének fõhõseként egy hónapig csak McDonald'sban eszik, így saját testén demonstrálhatja a döbbenetes eredményeket. Miközben a nézõk hüledeznek a rendszeres orvosi vizsgálatok eredményein, egyszer csak gyanút fognak, hogy az egész olyan, mint egy gyenge színjáték. Az orvosok néhány szakszó ismételgetésének segítségével amatõr színészi játékba kezdenek: csodálkoznak, megijednek, fenyegetnek - de nem mondanak semmi kézzelfoghatót.

A Super Size Me módszeres hibái fárasztó demagógiává laposítják a filmet. A rendezõ nemcsak arról nem beszél, hogy miért eszik a normálisnál sokkal többet, de arról sem, hogy vajon mik a mélyebb okai annak, hogy az emberek tömegesen a gyorséttermeket választják. A film fél óra után úgy fest, mintha egy automatára állított térítõvel állnánk szemben: újra és újra ismételt mondatok, önmagukba zárt, egyre erõszakosabb állítások, fogyatkozó érvek, szûkülõ körökben.

Nemcsak retorikai és morális, de a legelemibb dokumentumfilmes szempontoknak sem tesz eleget a Super Size Me. Mániákus és végletesen egyszerûsítõ módszerekkel dolgozik, amitõl a téma nemhogy világosabbá, hanem éppen hiteltelenné válik.

A film végére oda jutunk, hogy jószerével a rendezõnek egy szavát sem hiszszük. Pedig szeretnénk nagyon. Morgan Spurlock igazi dokumentumfilmes áruló. Témája elé pördül, csinál néhány tetszetõs flikflakot, bevet egy-két animációs ötletet a korszerûség jegyében, majd visszavonul, és elfelejt gondolkozni. Végtére is õ már megmondta az elején: a hamburger egészségtelen, és lám, az. Õ is hogy meghízott.

Nagyon komolytalan és nagyon éretlen filmet farigcsált kósza ötletébõl.

De a jutalom nem marad el: a Super Size Me olyan unalmas, hogy az ember nem tehet mást, bosszúból megeszik egy Big Mac menüt.

Úgy tûnik, a jó kávénak is kell a cégér. Bár Brazília a világ vezetõ kávéexportõre, a kormány mégis a helyi fekete leves kiváló minõségére kívánja felhívni a figyelmet. A DNS-bankba valóságos kávékuriózumok is bekerülnek. A kutatók máris megkezdték a gyûjtögetést a kávécserjék körül. A DNS-bankba csaknem 200-féle növény kerül be.

Földön kívüli ûrhajó roncsdarabját fedezték fel orosz tudósok a híres, rejtélyes tunguz meteorit csaknem száz évvel ezelõtti becsapódásának helyszínén - legalábbis ezt állítják.

Elmondásuk szerint a most megtalált idegen eszköz 1908-ban csapódott a földbe, Szibériában, a Köves-Tunguszka-folyó közelében. A kutatók találtak egy fél mázsás, a környezetbe nem illõ sziklát is, amelyet elemzésre Krasznojarszkba küldtek.

Hogy az állítólagos idegen ûrhajó roncsát hova vitték vagy küldték a tudósok, arra nem tért ki az Interfax orosz hírügynökség, és arra sem, hogy hogyan néz ki, milyen anyagból lehet, és hogy egyáltalán minek alapján vélik az orosz kutatók Földön kívüli eredetûnek.

A tunguz katasztrófa néven ismert esemény amúgy a XX. század egyik legnagyobb tudományos rejtélye: 1908. június 30-án történt, pár kilométerrel a földfelszín, illetve a folyó felett. A detonációt több száz kilométerrel távolabb is érzékelték, 2 ezer négyzetkilométernyi erdõt pusztított el, illetve tarolt le. Máig sem tisztázott, hogy pontosan mi történt, bár a legtöbb tudós szerint jókora, 100-150 méter átmérõjû kozmikus test - meteorit - robbant fel a Föld légkörében, és ez tarolta le az erdõt. Mindig is akadtak azonban olyanok, akik idegen ûrhajó balesetére esküdtek.

      Nem egy fennmaradt korabeli karikatúra tanúskodik arról, hogy a fáraók birodalmának idején külön házi isten vigyázta az ókori egyiptomiak jókedvét: a félig törpe, félig oroszlán Besz. “Valószínûleg azért van ilyen érzékünk a humor iránt, mert annyira rosszul megy a sorunk. Elvégre nemhiába tartja egy arab közmondás, hogy a nyomorúság megnevettet bennünket” – állítja Hiszam kairói újságíró.
      Esszam Favci egyiptomi szociológus szerint a nevetés erõsíti a közösségtudatot. Segíti az embereket abban is, hogy elviseljék az egyiptomi társadalomban rejlõ ellentmondásokat, amelyekbõl bõven van: nyomorúságos szegénység és hivalkodó gazdagság, vagy iszlám fundamentalizmus és nyugati életmód között.
      Szegények, akiknek nincsen pénzük nyaralásra, elõszeretettel mesélik, hogy szabadságukat a “gyapotszigeten”, vagyis odahaza, az ágyukban töltötték. Ha egy taxi utasa kifogásolja, hogy csótányt vett észre a kocsi hátsó ülésén, a sofõr így válaszol: “Tulajdonképpen nekem lenne okom mérgelõdni, mivel az átkozott rovar potyautas, és nem fizetett.” A fiatalembereket a házasságkötéstõl visszatartó pénzhiány lényegét Sarif Arafa, az ismert karikaturista nemrég így jellemezte rajzával: a nõsülni készülõ férfi megkérdezi leendõ apósát: “Mi lenne, ha csak felét fizetném ki a hozománynak, és ennek fejében a lányod csak csütörtökön és pénteken keresne fel engem?” Elõszeretettel viccelõdnek az egyiptomiak a libanoniak szerintük laza erkölcseirõl: Egy egyiptomi nõ megkérdezi libanoni nõismerõsét: “Beszélsz te tulajdonképpen szex közben a férjeddel?” Válasz: “Csak akkor, ha közben hív telefonon.”
      Sok egyiptomi vicc van forgalomban George Bush amerikai elnök cseppet sem kedvelt kormányáról. A kormányhoz közelálló kairói Al-Akbar címû lapban jelent meg annak idején ez a karikatúra az Afganisztán elleni amerikai légitámadásokról, amelyeknek során bombákat és élelmiszert is dobtak le a támadó repülõgépek: Sovány tálib harcos ül egy dombtetõn, kezében hamburgerrel. Dühödt pillantással tekint fel az égboltra, és ezt kiáltja: “Hol marad a ketchup, hitetlen kutyák?”