"Túlélni egy újabb hetet, Sziget után, így nagybetűvel, mi az nekem?"
Porhintés
Túlélni egy újabb hetet, Sziget után, így nagybetűvel, mi az nekem?
Rendet
zsigerből nem feltételező fejem mélán kóvályog az utcákon, furcsa, itt
senki nem szorongat műanyagpoharat, kevés volt fél nap alvás,
fáradt
lábam park füvére húz, csak egy percre, most már mindegy,nem való ez.
A
hétnek vége, megkaptuk amit akartunk, most ötvenegy hétig shut up.
Pedig mit akartunk, semmit, csak hétnyi pörgést, buta rendőröket a
bejáratnál, "...öreg, a szakállad megnőtt, de az eszed az elment..",
meg
ilyenek, aztán beérni végre, egy hétig ki se jönni, csak iszogatni,
sört,
sokat, mámoros éjszakákat, éppen hetet, ébredést másnaposan, portól
eldugult
orral és bundáskenyérhanggal, bután hunyorogást a napba. Lassú akadozó
beszélgetéseket a zuhanyzókonténerek előtt ülve, sorra várni, vízért,
meg
italért a pultnál. Festett hajakat, hétköznapi csendes-kedves
valójukból
kivetkezett punkokat sárban fetrengeni, hogy nevethessünk. Könnyűvérű
lányokat,
szórakoztató pasikat, ne legyünk egyedül.
Nyolcvannégy kört a Sziget körül, harsány fűszagot a
levegőben,
mosolyokat, " te is érzed?" kérdéseket, rogyadozó lábakat,
koncerteket,
koncerteket. Olyanokat mint az Uzgin üver, meg a Flash a
vég
legeslegvégén, ahol muszáj, nem kihagyni, tanúja lenni, ahogyan az
énekes
(énekes?) anyázza a hangosítót, az meg vissza, szürcsölgetni a zenekar
(zenekar?) borát (bor??), ők felkészültek, hetvenöt literrel.
Meg
látni olyan szemfényvesztősöket is mint a Rammstein, lehetett bámulni
a
pirotecnikát, ilyen sem volt még, meg a béna hatásvadászatot, a
nadrágba
rejtett és onnan a megfelelő pillanatban és a megfelelő helyen elővett
locsolócsövet, háromperces orgazmust, rá a fejünkre.
Pontagyú inkalosokat, így, kisbetűvel, legalább lehessen valakit
utálni
is, ez nem sikerült, a biztonságiak meglapően jó fiúk voltak, kezdem
megszeretni
őket, olyan nevetséges karszalag és drog ellenőrzéssel, amely még a
legfélősebb
díler arcára is mosolyt varázsol. Tétova kérdéseket a jeges
moziéjszakákon,
tétova dialogusokat, "bejött?", "aha, mint az állat", kétezeröt per
grammjáért.
És élő csocsót, bungee junpingot négyezerötért, előadásokat is,
meg
reiki sátrat, atomellenes és katonaságellenes sátrat, végtelenségig
földhözragadt
mateiralista kérdésekkel sarokba szorított és onnan minduntalan
kiszabaduló
krisna alőadókat. Sziget érzést, nem tudom ki találta ki, de jól
hangzik,
szó se róla, kár hogy nem létezik, nem igazán, mindegy, abból
sokat,
jobb hijján délután kettőkor a video sátorban a kókasztó melegben.
Húsz
perc szomorúság, hogy mi minden történt előző nap. Pedig dehogy.
Utolsó
hisztérikus hedonizmusba hajló reggelt a Vadorzóban,
ez
egy kocsma volt a Sziget szívében, aztán futás át a Pesti Est
színpadhoz,
ott még mindig, legeslegutolsó vajpuha zsömlebömle-csatározás, utolsó
önmagát
majdhogynem tettlegességre ragadtató inkalos, utolsó sör, utolsó
tiszavirágéletű
ismerettség. Aztán már csak a sátorbontás diszkrét zaja, ahogy rázzák
a
ponyvát. Még egy kicsit száll a por.
Bökdösés az oldalamban, persze, a park, a megszokás, reflexből
mutatnám szalaggal
ékesített balomat,milyen kedvesek errefelé az Inkalosok,
gyengéden fogják levágni onnan majd az örsön,
megbocsátó
mosolyok kereszttüzében kóválygok ki a hűvösből a napsütésre. Az
álomnak
vége.
SOL
Fotó: Kondakor (kondi)
|