"Túlélni egy újabb hetet, Sziget után, így nagybetűvel, mi az nekem?"

  Túlélni egy újabb hetet, Sziget után, így nagybetűvel, mi az nekem? Rendet zsigerből nem feltételező fejem mélán kóvályog az utcákon, furcsa, itt senki nem szorongat műanyagpoharat, kevés volt  fél nap alvás, fáradt lábam park füvére húz, csak egy percre, most már mindegy,nem való ez. A hétnek vége, megkaptuk amit akartunk, most ötvenegy hétig shut up.
Pedig mit akartunk, semmit, csak hétnyi pörgést, buta rendőröket a bejáratnál, "...öreg, a szakállad megnőtt, de az eszed az elment..", meg ilyenek, aztán beérni végre, egy hétig ki se jönni, csak iszogatni, sört, sokat, mámoros éjszakákat, éppen hetet, ébredést másnaposan, portól eldugult orral és bundáskenyérhanggal, bután hunyorogást a napba. Lassú akadozó beszélgetéseket a zuhanyzókonténerek előtt ülve, sorra várni, vízért, meg italért a pultnál. Festett hajakat, hétköznapi csendes-kedves valójukból kivetkezett punkokat sárban fetrengeni, hogy nevethessünk. Könnyűvérű lányokat, szórakoztató pasikat, ne legyünk egyedül.

Nyolcvannégy kört a Sziget körül,  harsány fűszagot a levegőben, mosolyokat, " te is érzed?" kérdéseket, rogyadozó lábakat, koncerteket, koncerteket. Olyanokat mint az Uzgin  üver,  meg a Flash a vég legeslegvégén, ahol muszáj, nem kihagyni, tanúja lenni, ahogyan az énekes (énekes?) anyázza a hangosítót, az meg vissza, szürcsölgetni a zenekar (zenekar?) borát (bor??), ők felkészültek, hetvenöt literrel. Meg  látni olyan szemfényvesztősöket is mint a Rammstein, lehetett bámulni a pirotecnikát, ilyen sem volt még, meg a béna hatásvadászatot, a nadrágba rejtett és onnan a megfelelő pillanatban és a megfelelő helyen elővett locsolócsövet, háromperces orgazmust, rá a fejünkre.
Pontagyú inkalosokat, így, kisbetűvel, legalább lehessen valakit utálni is, ez nem sikerült, a biztonságiak meglapően jó fiúk voltak, kezdem megszeretni őket, olyan nevetséges karszalag és drog ellenőrzéssel, amely még a legfélősebb díler arcára is mosolyt varázsol. Tétova kérdéseket a jeges moziéjszakákon, tétova dialogusokat, "bejött?", "aha, mint az állat", kétezeröt per grammjáért. És élő csocsót, bungee junpingot négyezerötért, előadásokat is, meg reiki sátrat, atomellenes és katonaságellenes sátrat, végtelenségig földhözragadt mateiralista kérdésekkel sarokba szorított és onnan minduntalan kiszabaduló krisna alőadókat. Sziget érzést, nem tudom ki találta ki, de jól hangzik, szó se róla, kár hogy nem létezik, nem igazán, mindegy, abból sokat,  jobb hijján délután kettőkor a video sátorban a kókasztó melegben. Húsz perc szomorúság, hogy mi minden történt előző nap. Pedig dehogy.

Utolsó hisztérikus hedonizmusba hajló reggelt a Vadorzóban, ez egy kocsma volt a Sziget szívében, aztán futás át a Pesti Est színpadhoz, ott még mindig, legeslegutolsó vajpuha zsömlebömle-csatározás, utolsó önmagát majdhogynem tettlegességre ragadtató inkalos, utolsó sör, utolsó tiszavirágéletű ismerettség. Aztán már csak a sátorbontás diszkrét zaja, ahogy rázzák a ponyvát. Még egy kicsit száll a por.
Bökdösés az oldalamban, persze, a park, a megszokás, reflexből mutatnám szalaggal ékesített balomat,milyen kedvesek errefelé az Inkalosok, gyengéden fogják levágni onnan majd az örsön, megbocsátó mosolyok kereszttüzében kóválygok ki a hűvösből a napsütésre. Az álomnak vége.

SOL
Fotó: Kondakor (kondi)