|
Változott? - Változhatott volna! - Bárcsak maradt volna a régi!
III. Kisalföldi Fotószalon
A GYIK-ban 6-ától látható a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos szövetsége (MAFOSZ) keretében működő kisalföldi közösségek immár harmadik, 2 évente megrendezésre kerülő reprezentatív tárlata. A Gyermek és Ifjúsági Központ emeleti bábhelyiségében állnak a paravánok, s rajtuk a képek. A kulcsos házak és kiállítások jellemző jellemző tanácstalanságától kísérve, néminemű utánajárással a kiállítást mindenki ingyen megtekintheti.
Ha átnézem a két előző tárlat által bennem megfogalmazódott gondolatokat, akkor az általános hatás néminemű csalódás. Amikor évekkel ezelőtt arról írtam, hogy milyen kifogástalan technikákkal, gondosan készültek az alkotások, amikor arról szárnyalt bennem a gondolat, hogy a digitális térfoglaló technika (s szétnézve az elérhető képes világban, a próféta szólt a cikkíróból) milyen dominanciát ér el, s mennyi lehetőséget tartogat, akkor kis stagnálást állapít meg a visszatekintő.
A legjobbakat, amiket el lehet mondani ennek a kiállításnak a láttán is, már elmondtuk, és ebben nem történt előrelépés. A fekete-fehér technika még mindig tud jó érzést nyújtani, és még mindig vannak nagy technikai műgonddal és jó felszereléssel készült, szerencsés felvételek. De ahogyan az új eszközrendszer még nem épült bele a fotóművészet ezen regionális ágába, úgy már megjelentek az első próbálkozások a nem mindig indokolt fotótechnikai manőverek nem mindig igazolható területéről. Pixeles, rossz technikájú, technikailag gyenge kidolgozású, esetleges felvételek is sorakoznak a jó közepes átlag között.
Az a kevés, ami bántó, talán a címválasztás, amikor a humorosnak szánt vagy éppen "gondolattúltengésben" szenvedő alkotó műve, amikor a címmel szeretné mindazt a képbe vinni, ezzel "feldobni" a dolgot, amit a masinával-laboreljárással nem tudott megvalósítani.
Lehet, hogy a szemlélő türelmetlen, csakhogy a nagy változások nem várnak ránk, már régóta tükröződnek a nyilvános pályázatok, a "picture of the day" típusú fórumok lapjain, s míg ott természetesnek vesszük az amatőr szóródás szélső értékeit, itt valamiképpen egy válogatott társaság állítja ki alkotásait, ahol egyfajta esztétikai, sőt etikai színvonalat a látogató hajlamos lenne természetesnek vélni. Ne felejtsük! A legprofibb alkotók sem szégyellik bevallani a sok munkát, a még több exponálást, a kiválasztás fontosságát a gyakorlatban mindig beváló sokból. Ez pedig egy mennyiség után már digitálisan messzemenően kifizetődő.
Nem, tragédiáról egyáltalán nincs szó, vannak igazán szép felvételek, vannak lelkiismeretes labormunkák, csak az az etikai alapon nyugvó vagány merészség hiányzik, amely a területi, már egyszer elfogadott, ad analogiam típusú alkotások köréből kitörni készül, megtartva ugyanakkor az elfogadáshoz szükséges esztétikai alapvető kategóriákat. Igen, tudom, nehéz.
- DI -
2004. szeptember 08., szerda 14:49
|
