De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. (Róm 8,18-23)

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Az élet kultúrájáért címmel körlevelet adott ki 2003-ban a bioetika néhány kérdéséről. A természettudományok, különösen a biológia és az orvostudomány XX. századi fejlődése, illetve annak eredményei olyan új erkölcsi kérdéseket vetettek fel, amelyekre régebben még gondolni sem lehetett. Ezért Egyházunk a szakteológusok kutatásaira támaszkodva feladatának tartja, hogy ezekre a kérdésekre a kinyilatkoztatás fényében megfelelő választ keressen, hogy eligazítást adjon a hívőknek, hogy a felmerült kérdésekre hitüknek megfelelő választ tudjanak adni. A MKPK körlevele is ezzel a szándékkal készült.

Ezek, a mai korban felvetődő közé a kérdések közé tartoznak a környezetkultúra által felvetett kérdések is. Most a teljesség igénye nélkül szeretnék ilyen kérdésekről szólni, ahogy egy gyakorló lelkipásztor találkozik ilyenekkel.

A keresztény felfogás alapja

A teremtésről szóló bibliai üzenet egyértelműen tanítja, hogy az ember nem korlátlan ura a világnak, hanem csak felelős vagyonkezelője. Tudomásul kell venni, hogy felelősek vagyunk a világért.

A világ Ura Isten, a mi Mennyei Atyánk, aki a világot megtervezte, létrehozta és a fejlődés útján elindította. Az Ő akaratából van az egész világ, s ebben a világban minden úgy fejlődik, ahogy azt Ő előre megtervezte. Az Isten akaratának, törvényeinek minden engedelmeskedik. Övé az egész világ, Ő a világ Ura, Teremtője.

Isten a világot az emberekre bízta, hogy azt megismerje, építse és szépítse. Isten az embereket “munkatársává” fogadta, rájuk bízta, hogy kutassanak, alkossanak és vegyék hatalmukba a földet, az egész anyagvilágot. Így tegyék még teljesebbé Isten művét.

A környezet szennyezése szomorú tapasztalat

A mindennapi életben egyre többször botlunk környezetszennyezési problémákba: – városi emberek megtapasztalják mi a szmog; – egyre több az illegális szemétlerakó; – folyó és tengervízszennyezés, halpusztulás; – bányák meddő és salak lerakói; – elhagyott gyártelepek; – veszélyes üzemek balesetei; – káros égéstermékek… nem is szólva a legnagyobb, a háborúk okozta környezetszennyezésről: a harci gépek és a robbanásokkal jár légkörszennyeződések, a lerombolt épületek romjai, a tönkretett tájak…

A tudósok figyelmeztetnek a veszélyekre, az éghajlat változás, a tengervízszint emelkedés…

A különböző zöld mozgalmak tiltakoznak bányák megnyitása, atom és vízierőművek építése ellen…

Baj van, valamit tenni kellene

Az emberek érzékelik a problémákat, de sokszor nem tudjuk kinek van igaza, mert egymásnak ellent mondó véleményekkel, egymás ellen fellépő zöld mozgalmakkal találkozhatunk. Állást kellene foglalnunk, de nem tudjuk, kinek adjunk igazat, kinek higgyünk?

Mindenki fél a hulladék lerakótól, szemét égetőműtől… pedig valahol ezeket is el kell helyezni… Nem bíznak a “technika” biztonságában, egyrészt a baleset veszélye miatt, másrészt azok gazembersége miatt, akik csak ígérték a megfelelő “technikát”…

Mi nagyobb kár pl. az elkerülő út szennyező hatása, vagy a városban maradó nagyobb forgalom?

Kérdés, hogy mint múzeumot mindent meg kell őrizni, vagy tudomásul vehetjük-e növények, állatfajok kipusztulását? Ha van fejlődés, akkor ez szükségszerű…

De ugyanígy kérdés, hogy a tudomány és a technika fejlődésével együtt járó környezeti problémákat hogyan kezeljük, vagy mondjunk le a fejlődésről, menjünk vissza a fára?

A sokkal nagyobb baj az erkölcsi környezetszennyezés

A mai világ már felismerte a környezetszennyezés veszélyeit, de megfeledkezik az erkölcsi környezetszennyezés veszélyeiről. Pedig ha végig gondoljuk, azt is beláthatjuk, hogy a mindennapi életben megtapasztalható erkölcstelenség még több kárt okoz, még nagyobb veszélyt jelent az emberiség életére, mint a környezetszennyezés.

Csak néhány példa. Magyarországon 100 házasságkötésre 50 válás jut. Kinek jó ez? Egyedül a válóperes ügyvédeknek. Ha az emberek tiszteletben tartanák azt az alapvető erkölcsi követelményt: “Légy hű házastársadhoz!” és az ezzel kapcsolatos erkölcsi követelményeket, - akkor nem lenne annyi válás, nem lenne akkor gond a lakáskérdés, nem lenne annyi hajléktalan és állami gondozásra szoruló gyerek…

Ha az emberek becsületesek lennének, akkor nem lenne annyi betörés és sikkasztás, nem lenne szükség drága zárakra, biztonsági és riasztó berendezésre, nem lennének olyan nagyok a biztosítási díjak, feleslegessé válna a sok biztonsági őr, akik roppant drágán látják el az egykori portások feladatait…

És még nem szóltunk az erőszak, a kábítószerek következményeiről…

Ki a felelős? Kik tudnának a bajokon segíteni?

Felelősek a mindenütt szemetelő emberek, a falra firkálók, a rongálók…

Felelős beosztásban lévő döntéshozó emberek lelkiismeretessége. A legtöbbször épp azok nem vállalják a megfelelő környezetvédelmi berendezések alkalmazását, akik a legjobban szennyezik a környezetet, mert az nekik nem kifizetődő, ők az ellenérdekeltek.

Az egyes emberek felelőssége mellett szólni kell az egyes cégek felelősségéről, a multinacionális vállalatok felelősségéről. Itt azonban mindenki másra hárítja a felelősséget, igazi felelős, akinek lelkiismerete van, “nem található”, pedig személy szerint felelősek a döntéshozók, a különböző szinteken.

Hasonló probléma az államok, a törvényhozók és a kormányok felelőssége, akár a háborúk kérdéséről van szó, akár a fegyvergyártás és fegyverkereskedelem kérdéseiről.

A mai világban terjedő szabadelvű világfelfogás úgy látszik nem ismeri az erkölcsi felelősség fogalmát, csak a törvény előtti felelősségről akar tudomást venni. Úgy látszik a “laikus” állam fogalma vezet el a mai világban tapasztalható “kollektív” felelőtlenséghez.

Ha a hírközlő eszközök erkölcsi környezetszennyezéséről beszélünk, akkor sokan nemcsak tiltakoznak, hanem még azzal vádolnak, hogy korlátozni akarjuk a szólás szabadságot, a hírközlés szabadságát… Pedig felelősségük egyértelmű közvéleményformáló, társadalmi hatásuk következtében.

Mi köze van mindehhez a vallásnak?

Sokak szerint semmi: “az egyház ne szóljon bele a törvényhozás kérdéseibe”! Valóban ne szóljunk bele? Ha a problémák gyökerét nézzük, akkor kiderül, hogy a megoldásra váró feladatok megoldása nem gazdasági vagy törvényhozási kérdés, hanem lelkiismereti, erkölcsi kérdés. Sem a gazdasági, sem a környezetvédelmi problémák nem oldhatók meg erkölcsi megújulás nélkül. Erkölcsi megújulást pedig nem tudok elképzelni, vallási megújulás nélkül.

A neveléstörténelem egyértelmű tanulsága, hogy a hatékony nevelés alapja mindig a vallás volt. A vallástól független laikus erkölcs fogalma európai találmány, de csak addig működött ténylegesen, ameddig a társadalomban tovább élt a tízparancsolatra épült erkölcsi hagyomány. Mára ez a hagyomány erejét vesztette, és naponta megtapasztaljuk, hogy vallásos hit nélkül nincs erkölcsi tartás. Amikor a törvényhozás legalizálja a bűnt: a prostitúciót, az abortuszt, az eutanáziát, az egyneműek házasságát, akkor már aligha lehet erkölcsös világról beszélni. Ilyen társadalmi környezetben hiú reménység a hatalom jelenlegi birtokosaitól hatékony megoldást várni.

A környezetvédelmi problémák megoldásához, a gazdasági élet fellendüléshez nem elégséges a jó gazdaságpolitika, hanem szükséges hozzá a megfelelő erkölcsi háttér is: a mindennapi életben, a közéletben nem lehet figyelmen kívül hagyni az alapvető erkölcsi elveket és az embertársi szeretet követelményeit.

Ebből következik továbbá az is, hogy a felnövő fiatalok erkölcsös nevelése minden országnak gazdasági érdeke. Az emberek erkölcsössége nem magánügy, hanem közérdek. Erkölcsi megújulásra van szükség ahhoz is, hogy a jogot és az erkölcsöt ne lehessen egymással szembe állítani. Az un. kiskapukat azzal lehetne bezárni, ha pl. a törvény kimondaná: minden károkozás büntetendő, nemcsak a törvény által külön definiált esetek.

Az erkölcsi megújuláshoz ezért komoly nevelőmunkára van szükség. Egyrészt tisztázni kellene az alapvető erkölcsi elveket. Mi keresztények azt valljuk, hogy minden embernek van lelkiismerete, amely a legalapvetőbb erkölcsi kérdésekben eligazít, pl. ne ölj, ne lopj, mondj igazat, légy hű házastársadhoz, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd másoknak… Pl. minden modern készülékhez mellékelnek kezelési útmutatót, ami a készülék tervezője fogalmaz meg. Hasonlóképpen valljuk, hogy az ember Isten akaratából él a földön, és az általa adott erkölcsi útmutató nagyon is megfelel emberi természetünknek. Természetesen lehet Isten törvényei nélkül is becsületesen élni - egy darabig -, de ha bármi baj van, megtalálhatjuk annak okát: nem tartottuk be “a kezelési útmutatót”.

Komoly nevelőmunkára van szükség másrészt azért, mert minden embernek van lelki-ismerete, - amely arra készteti, hogy a jót megtegye és a rosszat elkerülje, ha pedig mégis elkövette, akkor azt tegye jóvá -, ennek ellenére mindnyájan megtapasztalhatjuk, hogy a jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket. Ezért nem elég, ha a nevelő csak tanít - ismerteket közöl, hanem nevelnie is kell. A nevelés nélküli oktatás potenciális gengszterképzés, környezetet szennyező emberek kibocsátása.

Az erkölcsi megújulás szükségessége egyértelmű. Nekünk keresztényeknek a feladatunk, hogy erre is felhívjuk embertársaink figyelmét, hogy végre rendszabályokat hozzanak az erkölcstelenség terjesztőivel szemben. Ahogy be lehet tiltani a cigaretta reklámokat és meg lehet védeni a nem dohányzókat a dohányzás ártalmaitól, úgy jogunk van ahhoz, hogy megvédjük magunkat azoktól, akik a vélemény és szólásszabadság nevében gátlástalanul terjesztik az erkölcstelenséget és megrontják a társadalom életét. Olyan politikusokra van szükség, akik vállalják az erkölcsi követelményeket.

Az erkölcsi megújulásra nemzetközi szinten is szükség lenne, mert a legostobább kiadások közé tartoznak a fegyverekre fordított összegek. Ha ezeknek csak egy töredékét is jótékonysági akciókra, építkezésekre, fejlesztésekre, a szegényebb népek megsegítésére fordítanák, akkor a népek barátságban élhetnének és nem kellene egymással szemben háborúskodniuk. Ha az emberek gerincesebbek lennének, akkor a diktátorok sem tudnának érvényesülni, mert minden diktátornak addig terjed a hatalma, amíg az alattvalóinak az engedelmessége.

Befejezés: A világnak Megváltóra van szüksége

Tudjuk mi a jó, mit kellene tenni, de mégsem tesszük. A jó ismerete még nem tesz jóvá, ahhoz hogy a jót meg is tegyük több kell, megfelelő késztetés: szeretet. Erkölcsi megújulás aligha lehetséges keresztény istenhit nélkül.

Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok… Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! (Róm 7,18-25)

A megváltás műve úgy valósul meg bennünk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, és tanítása szerint élünk. Erre akarjuk elvezetni tanítványainkat a hitoktatásban, hogy felnőve a társadalom felelős tagjai legyenek. Akiknek pedig az lesz a feladata, hogy a közösséget szolgálja, az legyen keresztény politikus. A keresztény politikus hivatása az, hogy az evangélium szellemében építse a társadalom életét. Isten terve szerint a hatalom és a tekintély célja az egyén és a közösség szolgálata. A keresztény embernek kötelessége részt venni a közösség szolgálatában a politikai és közéletben. A politikai hatalmat az erkölcsi törvények szerint kell gyakorolni az emberek javára. Az állam feladata a közjó szolgálata. A közjó magában foglalja: 1. az alapvető személyi jogok tiszteletét; 2. a lelki és anyagi javak fejlődését; 3. a közösségek szabadságát és védelmét.

(Dr. Rédly Elemér előadása Sopronban, Környezetkultúra címmel megrendezett konferencián, 2004. szeptember 17-én)