elviselhetetlen hőség és füst, a külsős felderítőink ilyen híreket hoztak, saját embereink közül az előző évek tapasztalatai után egyet sem kockáztattunk

Hetek óta dögletes meleg, aztán pénteken, mikor a Halászlé VB soproni expedíciós csapata összegyűlik, hogy kétnaposra kerekítse a mulatságot, vagyis péntek este: trópusi vihar. Úgyhogy várunk, meg mosolygunk, sört importálunk a közeli nonstopból, meg vörös asztali borokat, brr. Mire az eső alábbhagy, megtaláljuk Fenyő Miklóst, vagy annak valamely dublőrét a közeli Rolling Rockban, szegény, nehéz lehet már neki ilyen idős korban, pláne szemben egy sokfős álrajongótáborral szemben. Nem baj, nem sajnáljuk, van Fenyő Miklós aláírásunk, meg egy olyan korsónk, amiből Ő ivott. Ő, a király. Hagyjuk ezt, az est hátralevő részét a Zöld Pardonban töltöttük, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére.

A másnap. Na igen, ez volt egy nagyon kritikus pillanat az expedíció életében, ugyanis reggel kis csapatunkon a fáradtság, a depresszió és a közöny látszott erőt venni, kevés híján több társunkat is elvesztettük a délelőtti órákban folytatott küzdelmek közepette. Végül a vidámpark vs. Baja küzdelemből az utóbbi került ki győztesen, felhívtam a munkahelyemet, hogy begyulladt a szemem, és nem mehetek, az isit, hogy ínszalagszakadásom van, mostanában ne is várjanak, aztán futás.

Az út Bajáig Budapesttől vonattal négy és fél óra, kettő, azaz kettő darab átszállással, és vonatpótló busszal, hatalmas tömeggel, minden váltásnál háború. Busszal sokkal kényelmesebb, Népstadionnál felszállunk, Baján leszállunk, fix hely, nagy szundi, fényképezés, nassolás, butáskodás, sofőrbotránkoztatás/barátkozás; osztálykirándulás hangulat. Ami csak kell.

Öt után érkezünk, végre kipihenten, négy deli férfiú, a délutáni napsütésben, végigsétáltunk a városon, hátizsák a háton, cigaretta a száj sarkában. Nem mint három évvel ezelőtt, sietve és kavarogva; nem. Most csak előre, egyenesen, célunk a szökőkút volt, a Szentháromság tér mellett, kellemes gyeppel, emlékeink szerint kellemesen távol a főtér füstjétől. Nos, ez utóbbiban tévedtünk, persze már hamarabb kitalálhattuk volna, hogy kétezer bográcsot bepréselni a térre, a környező utcákra; mission impossible, és hogy a szervezők beáldozzák ezt a területet is. Hiba volt, oda se, túléltük.

Hatkor tűzgyújtás, pokoli feeling, látótávolság szinte semennyi, elviselhetetlen hőség és füst, külsős felderítőink ilyen híreket hoztak, saját embereink közül az előző évek tapasztalatai után egyet sem kockáztattunk, inkább csak a sörre koncentráltunk, heverésztünk, és vártuk, hogy bennszülött barátaink rokonsága kiélhesse mazohisztikus szakács hajlamát. Nyolc után nem sokkal már egy terített asztal mellett ültünk, és hevesen dicsértük az étket, közben a baljós égre sandítottunk olykor. Nem lesz ebből eső. Mondta akkor még mindenki, én meg nem szóltam a szórványos esőcseppekről, és nem tudtam nem gondolni Erik, a viking arra a jelenetére, mikor az atlantisziak már vizes lábbal álnak a város legmagasabb pontján, és azt hajtogatják, hogy nincs semmi baj.

Szóval mi, a hitetlen kisebbség kettéharaptuk a szálkát a torkunkban, zsebre gyűrtük a kapros túros sütit, és haladtunk a HB sörözőbe, ahol egyrészről a pincéreknek gyakorlatilag nincsen memóriájuk, másrészt semmi nem érdekli őket igazán, legkevésbé a vendégek, ehhez képest 115 forintért mérik a félédes palackozott vörösbort, ami száraz és kannás. Tapasztalt Halászlé VB látogatók voltunk már, és nem zavart semmi, mosolyogtunk az egyre sietősebb derűlátókon, meg mindenen, ami egy kicsit is vicces volt, hallgattuk az Apocalipticát telefonról, olykor aggódtunk az éjszakánk miatt. Lakodalom Lajos miatt nem. Meg a Bon-bon miatt sem, merthogy ők lettek volna/voltak a főműsorszám a színpadon, népnemzeti buli volt ez, mit lehessen tenni.

Kis társaságunk végül számos frakcióra bomlott, különböző nők miatt, anyagi és érzelmi megfontolások okán széjjelszakadtunk, én meg eltűztem kertész barátaimmal a Home-ba, hogy felpörgessük magunkat valami helyes helyi D'N'B DJ és DJ Garfield produkciója hallatán, meg hogy ismerkedjünk a lokális éjszakai élet nőnemű szereplőivel.

Az éjszaka még számos tapasztalattal lettem gazdagabb, megtanultam hegyoldalban táncolni, ami kissé hasonlít a túrázáshoz, csak sokkal kellemetlenebb, meg kis híján konfliktusba kavarodtam egy bennszülöttel, aki nagy volt, lassú, és szomorúnak tűnt.

Az álom egy csodanővel közös hálózsákban talált meg, a belváros egy építés alatt álló házában, vastagon elterített lopott szalmával alattunk, nagyon hideg volt.