Akkor kell beinteni, amikor még éppen el lehet viselni őket, ezeket az értetlen és fantáziátlan szerencsétleneket, amikor még nem muszáj ámokot futni, és őrjöngve rugdosni, amikor még nem zárul be a kör, akkor kell elmenekülni, kirontani a városból, a maradék hűvös gondolatokkal, elhagyni Győr felé, ha már történetesen pont van egy fesztivál, pont most, a Mediawave.

Siker és ámulat, este tíz körül, csütörtökön este, mindössze négyórányi stoppolás és egy észbontóan nagy kitérő, egy félreértés után, agyamban még Répcelak, meg Simaság képei, bazi fáradtan. A városban pedig hatalmas pörgés, fények, hangok, a Rába mozi lépcsőjén tömeges állapotok, az épületben szintén, regisztráció, regeneráció, tonik és cigaretta, egymás után, aztán kétségbeesett kutatás a programok közt. Szórványos gondolatok az éjszaka eltöltéséről, vágy egy ágy után, telefonok, kézfejen gyűlő számok, aztán egyszer csak megvan. Tudom hova kell mennem, kit kell keressek, SZIF Kollégium, este tizenegykor kapuzárás, reggel ötig; vasszigor. A bejutás kulcsa egy gyenge kis akrobatikus mutatvány mintegy 6-8 méter magasban.
Tutez, mindig szerettem volna ilyet csinálni, csak sosem volt miért. Hát majd most.

A koncertek már régen mennek, csupa ismeretlen arc, Sopron álértelmiségi underground elitje egy cseppet sem képviselteti magát, ki tudja miért, hiányzó  hiányérzet, jó ez így. A hajdani zsinagóga kertjében megint tömeg, népzene és konszolidált arcok, főképpen. Érkezéskor egyből Grencsó Kollektíva, jó mulatság, férfimunka. Odabenn egy letűnt világ széteső emlékei, lenyűgöző tér, és linóleum a padlón.
Még naiv vagyok és lelkes, azt hiszem, hogy itt csak jó történhet velem, válogatás nélkül, erről később kiderül, hogy ebben a formájában azért nem igaz. Otto Lehner Grencsóék után például érdekes színfolt, merthogy vak, és tangóharmonikán játszik, de mégsem olyan, ami darabokra szedi szét tudatomat, és úgy is hagyja. Nem, kellemesnek ugyan kellemes, és kuriózumnak is biztosan kuriózum, de semmi több, csak egy vak tangóharmonikás, de hát világtalan zenészt már láttunk, köszönjük szépen. Igazándiból ennek a fesztiválnak nem a zene az a vonulata, ami miatt nem kihagyható.
Iva Bittova már teljesen más kategória, ő meg tud lepni, amiket véghez visz azzal a csodálatos szájával, meg a hangszálaival, amit mások jobb híjján verbális kommunikáicóra használnak. Azt legfeljebb közelíteni lehet, leírni teljes egészében nem, merthogy prüttyög, meg bebőbebőzik, csetteg, és énekel is. Meg kasztanyettezne is, ha lehetne, de azt talán már ő sem. Teljesen hirig nő, egyik pillanatban kislányos arccal penget valami kitudja mit az ölében, de csak azért, hogy utána megőrüljön egy cseppet, és így tovább. Ő, meg a Pop Iván szombat délután azok akik tényleg ki tudtak borítani, esetleg még egy kicsit az Anima is, de hát ez már nem új dolog. Amúgy meg az utóbb említettek képesek voltak háromnegyed óra után megköszönni, és lelépni, szóval ez nem volt szép tőlük.

És voltak még fotók is, de azok annyira megint csak nem jöttek be, például a Kovács Zita-féle a Rába moziban, vagy a 'Bűn a művészetben' a Xantus Múzeumban, de az meg kizárólag a dokumentációra ment rá, mindazonáltal nem volt rossz. És még volt több is, kevésbé izgalmasak, valahogyan volt egy érzés, ami nem hagyott nyugtot, hogy azért ez nem a csúcs, remélem, na mindegy.

Hagyjuk a zenét, hagyjuk a fotókat, nem érettük voltak ott a népek, hanem a filmek, azok nem okoztak csalódást. Valami furcsa ok miatt folyton rossz irányba vetődtem, pedig folyamatosan harminc százaléknyi esélyem volt arra, hogy az adott időintervallum legjobb filmjét lássam, lévén három vetítőterem, de hát nem.  De még így is, három nap alatt több olyan darabot láttam, mely méltóbb a túlélésre, hogy megőrizzem emlékezetemben, sokkal, sokkal többet, mint amennyit az egész elmúlt évben, pedig nem az én érdeklődésemmel, avagy lelkesedésemmel volt baj, egyáltalán nem. Még így is, olyanok hatoltak keresztül retinámon, mint a Hazám Milos Radovictól, aki egyébként a legjobb rendezői díjat is elvitte, de nem ezért fontos ő. Sokkal érdekesebb és fontosabb az a tény, hogy úgy tűnik erre az arcra azért érdemes odafigyelni, az Örökség c. remekműve óta neve hallatán pavlovi reflexként ugrik vigyor az arcomra, és nem véletlenül. Avagy az animációs filmek közül, az Egy újabb nap, ami hazai termék, számítógép animált csoda, egy gondterhes reggelről, amikor a ruha felölti gazdáját. A Pact,  az abszurd kis játékfilm kategóriában, és még lehetne sorolni elég sokat, szinte az összest, kivéve a Viagra dokumentumfilmeket, mert azok egyszerűen szarok voltak, de legalábbis unalmasak.

SOL

MediaWave'99 díjlista

Közönségdíj: Maria V. HELAND(GER): LÁNCDOHÁNYOS

Az előzsűri abszurd kis játékfilm díja: Scott PATTERSON (AUS): PACT

Az előzsűri animációs díja:
Mike BOOTH (GBR): LITTLE DARK POET

Az előzsűri ifjúsági díja:
Bogumil GODFREJOV (POL): NEWFILM

Legjobb kísérleti film díja:
Andrey KUDINENKO (BLS): VALENTIN VINOGRADOV'S DREAMS

Legjobb zeneszerző dija:
Dominik SCHERRER: BŐRÉRT POKOL

Legjobb elsőfilmes díja:
Dave AINLEY (GBR): SZAPPAN

Legjobb szinészi alakítás díja:
Nyakó Júlia, CS. NAGY Sándor (HUN): LAMM

Legjobb forgatókönyv díja:
Peter BROSENS -
Dorjkhandyn TURMUNKH (BEL-MONG): KUTYÁK ÁLLAMA

Legjobb ifjúsági dokumentumfilm:
KEREKES Péter (HUN): LEGENDÁK LADOMÍRRÓL

Legjobb ifjúsági animációs film:
Robert MORGAN (GBR): FÉRFI A FÉNYKÉP BAL ALSÓ SARKÁBAN

Legjobb animációs film:
TÓTH Pál (HUN): EGY ÚJABB NAP

Legjobb dokumentumfilm:
Frances CALVERT(GER): CRACKS IN THE MASK

Legjobb operatőr díja:
Sorin DRAGOI (ROM/GER): THE LAST VENETIANS

Legjobb fikciós film:
Menhaj HUDA (GBR): JUMP BOY/UGORJ FIÚ
Tomas BERINA (CZE): END OF SEASON/SZEZONVÉG

Legjobb rendező díja:
Milos RADOVIC (YUG): MY COUNTRY/HAZÁM

A fesztivál fődíja:
Marat MAGAMBETOV- Sergei  LOZNISTA (KIR/GER): LIFE, AUTUMN/ÉLET, ŐSZ Mediawave'99