Lk 19.1-10 Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

Két rövid gondolat kívánkozik ki belőlem a napi aktualitások jegyében, amikor Zakeus történetét most elolvasom.
Ez az aprótermetű, tulajdonképpen közutálatnak "örvendő" emberke a ma emberének a megtestesítője. Egy talán általa sem igazán kedvelt munkahelyen minden igyekezetével pénzt gyűjt. Nem riad vissza "kölcsönösségi alapon" a vitatható módszerek alkalmazásától (kevés széplélek hízik a pénzszektorban), de ugyanakkor már a pénz birtoklásával együtt szembetalálja magát egy csomó olyan dologgal, amin akkor, de még ma sem, a plasztikai sebészet legmodernebb eszközeivel, sem tud változtatni.
Irigylik és gyűlölik, de ez még mit sem számítana, ha maga is nem állandó nyugtalansággal nem lenne kénytelen keresni azt, ami hiányzik az életéből. (Ő még bízik azokban, akik morálisan szeretnék megváltoztatni a világot.) Biztosan nem ez az első fügefa, amire felmászott, de a többiről eredmény nélkül csúszott le, s került vissza a vámokból és váltásokból szaporodó pénzkupacai közé. Valljuk be: ha hazánknak, nemzetünknek és országunknak Európa alaposságával sikerül olyan minimum-elvrendszert hirdetnie, ami mindenkinek "megfelel" (furamód ugyanis nemcsak a keresztény gyökereket titkolja az alkotmány, de a bűn gyakoriságát sem túl hatékonyan csökkenti a gyakorlat), akkor nagyon sok helyütt próbálkozhat, s esélye nagyon-nagyon kevés van arra, hogy azt találja meg, amire-akire tényleg szüksége van. Zakeus makacsságával, bűnösségével, kitartásával mintha "összefoglalná" az elmúlt hetek evangélium-részleteinek teljességét.
A második gondolat sem kevésbé aktuális, szinte kiszúrja az újságolvasó szemét, éppen csak a megoldás nem kerül át a gyakorlatba.
Hányszor láttam, hogyan szakad meg a kilenc hónapos teljes(?) együttlét a megszületéssel, amikor a köldökzsinórt átvágják. A biológiailag kényszerű aktus az élettan világán túl hatalmas szellemi jelentéssel is bír. Egy olyan folyamat nélkülözhetetlen első momentuma, aminek végén az egyed teljes önállóságra tehet szert. Persze csak akkor, ha minden más is úgy alakul. Ha ez nem történne meg, akkor az elmulasztott vágás következménye a halál lenne.
Nem tudom, hogy mi lett Zakeusból. Még azt sem tudom az Írásokból, hogy valóban szétosztotta-e bőkezűen a vagyonát. De Zakeusnak ez volt a köldökzsinór elmetszése: az első lehetőség a szabadságra. A felismerés, hogy addig, amíg hozzákötött az előző élet anyagi valóságához, addig az fogva tartja el nem vágott köldökzsinórként.
Milyen érdekes, hogy emberek és emberi érdekcsoportok úgy szeretnék szabadságukat deklarálni, hogy ezt a lépést megspórolják. Ott van az el nem vágott, immár kikötőkötélként, a vassodrony szívósságával nem engedő, de hamis biztonságot kölcsönző szellemi köldökzsinór, s a mozdulatlanságában ujjonganak: szabadok vagyunk, mások vagyunk! Valóban: mások vannak a megkötött hálóban elől, mások hátul, de ez most már tényleg a szabadság? Én nem hiszek ebben, ők viszont ezt el is hiszik.
Adja Isten, hogy elolvassák Zakeus történetét és tanuljanak belőle a fügefai létben: A köldökzsinór nem húzható-nyújtható a végtelenségig.
- DI -