Az évezred utolsó világvégéje Még X nap 2000-ig. Még X plusz háromszázhatvanötezer nap háromezerig, mínusz a szökőévek. Világvége? Kinevetnek.

Nyakunkon a világvége, már megint, nem is tudom hanyadjára. Még X nap 2000-ig. Még X plusz háromszázhatvanötezer nap háromezerig, mínusz a szökõévek. Világvége? Kinevetnek. 
Egyébként igazuk van. Nem lesz itt semmiféle világvége, és ezzel a fordulattal elhajítjuk a legsanszosabb idõpontot. Napfogyi, holdtölte, árvíz, 40 százalékkal csökkent jégpáncél, kétezer, és, ami a legdurvább, harmadik évezred. Na igen, ha jól sejtem ez az elsõ alkalom, persze lehet hogy nem, amikor egyrészrõl vannak a tudományos tények, amik azért olykor ugyan kevésbé, de jobbára megállják a helyüket, mint például, hogy az új évezred valójában 2001. január elsején kezdõdik, és másfelõl van a tömeg, akinek egyáltalán nincsen kedve ahhoz, hogy olyan kérdésekre válaszolgasson, hogy ki hány éves volt mennyiben, pláne, hogy még egy évet várjon a harmadik évezredre. Hogy még egy évet várjon az évezred bulijára?! Na nem, katasztrófára nem számíthatunk, például, hogy január elsejére a porba alázott természet, Föld anyácskánk jól visszaad mindent. Nyár végén még biztató volt a helyzet, árvizek Dél-Amerikában, földrengések Japánban és Törökországban, esõzések itthon, vékonyodó jégréteg, emelkedõ vízszint, foszladozó ózonréteg. Félelemkeltõ hírek mindenfelõl, laza pánikhangulat. Végül csendben elúszott az egész, mint egy szaftos, ámde jelentéktelen politikai botrány. Ha valamikor október közepén benézett volna egy vulkánkitörés valami közepesen lakott településen, esetleg egy kicsi földrengés Los Angelesben, nem mondom, akkor. De így? 

Mindenesetre mókás lenne a szituáció. Pláne, ha kiderülne, hogy valójában létezik olyan, hogy kiválasztott nép. És akkor már egybõl Isten is. Jelentõs csapás lenne az ateisták komoly és büszke arcába; egyedül az vigasztalhatná õket, hogy magyarázkodásra már pont annyira nincs szükség, mint ahogyan persze lehetõség sem. Talán a sors kegye egy félõrült fordulattal, nézzük meg ebbõl mi lesz, idõm az van, legfeljebb várunk megint pár millió évet, egy teljesen más hasonlóságok alapján azonos csoportot vesz kegyeibe, mondjuk mindazokat a tizenhat és harminc év közötti nõnemû egyedeket, akiknek lábán már legalább egyszer megfordult egy olyan tárgy, amit mi, halandók, leendõ halottak, csak holdjáró cipõnek nevezünk, és amin oly sokszor mulattunk már remekül. Aki utoljára nevet, az nevet igazán. Douglas Adams barátunknak biztosan tetszene. 

Végül is, elhatároztam, most még nagyon jól fogok viselkedni, aztán a következõ inkarnációmban Sors leszek, az itt a legnagyobb buli, higgyétek el, barátaim.